Index Vakbarát Hírportál

Fák jú, ez kell nekünk (de tényleg)

2018.09.03. 16:55

Az van, hogy mondhat az ember bármit, a néző a saját feje után megy hálistennek, így fordulhat elő az, hogy egy heti toplistát egy olyan film vezet, aminek a címe is elég kellene hogy legyen a totáli bukáshoz. A Fák jú, Tanár úr! 3. ennek ellenére közönségkedvencnek bizonyult, 24 286 nézője volt a második hétre, és 33,3 millió forintot hozott a forgalmazónak (összesen 105,1-nél tart), pedig ilyen, tessék:

A második helyen az az Alfa áll, amiről azt írtam, hogy 

Az Alfa (...)  olyan lett, mint a Planet Earth című BBC-dokumentumfilmsorozat diszkont verziója, gyönyörű, de teljesen felesleges és hiteltelen képsorok sorakoznak egymás után funkció nélkül, csak azért, mert szépek. Szép a vízesés, a kősivatag, a hegylánc, a jégmező, az északi fény, meg a csillagokkal megszórt ég, de így egyben akkora giccs lett belőle, hogy Győzike arannyal futtatott budija elbújhat mellette.

A kutyás film nem sokkal maradt el a fákjús mögött, 18 592 látogató, összesen már 94,1 milliós bevétel, szóval lehet nem nekem van igazam, bár ilyenkor azét eszembe jut a több millió légy és a szar példája és kicsit megnyugszom.

A harmadik helyen is egy olyan film van, amivel nem tudtam mit kezdeni, Mila Kunis és Kate McKinnon kémes-csajos-vicces akciófilmje, A kém, aki dobott engem, amit itt forgattak Budapesten, és McKinnon megtanulta miatta a Józsefváros című nótát. Negyedik Denzel Washington szakemberthrillerje, a Védelmező 2, és esküszöm, nem direkt csinálom, de erről is én írtam nem túl pozitív kritikát. Sőt, a hetedik a Mission Impossible 6-ról is nekem kellett, de azt legalább szerettem, tessék.

Az első tíz film eddig összesen 2,4 milliárd forintot termelt, amiből a legnagyobb rész a Mamma Mia! 2 teszi ki 722 millióval meg az apróval.    

   MAGYARORSZÁG HÉTVÉGI TOPLISTA  2018.08.30. -2018.09.02. 
    Original Title   Filmcím  Bemutató dátuma Forgalmazó Terem  hét Hétvége Előző hétvége Összesen
   bevétel látogató bevétel változás bevétel látogató
1 Fack ju Göhte 3 Fák jú, Tanár úr! 3. 2018. 08. 23. Big Bang Media 47 2 33 328 813 24 286 47 143 575 -29 % 105 133 429 77 205
2 Alpha Alfa 2018. 08. 23. InterCom    2 29 790 288 18 592 48 845 393 -39 % 94 132 504 59 302
3 The Spy Who Dumped Me A kém, aki dobott engem 2018. 08. 16. Freeman    3 24 362 680 17 139 33 031 830 -26 % 135 696 009 99 366
4 The Equalizer 2 A Védelmező 2. 2018. 08. 16. InterCom    3 17 741 183 11 926 28 303 557 -37 % 112755287 76050
5 The Meg Meg - Az őscápa 2018. 08. 09. InterCom    4 17 095 044 10 367 26 030 833 -34 % 241 255 216 152 822
6 Mamma Mia! Here We Go Again Mamma Mia! Sose hagyjuk abba 2018. 07. 19. UIP 70 7 17 076 447 12 017 24 384 579 -30 % 722 296 119 537 924
7 Mission: Impossible - Fallout Mission: Impossible - Utóhatás 2018. 08. 02. UIP 62 5 12 600 883 8 038 17 562 041 -28 % 297 713 076 192 877
8 Hotel Transylvania 3: Summer Vacation Hotel Transylvania 3. - Szörnyen rémes vakáció 2018. 07. 12. InterCom 71 8 12 221 633 9 037 15 643 083 -22 % 497 264 364 369 096
9 Slender Man Az ismeretlen rém 2018. 08. 23. InterCom    2 9 825 984 7 193 17 048 863 -42 % 33 371 760 24 560
10 Loving Pablo Escobar 2018. 07. 26. Big Bang Media 22 6 8 720 713 5 810 9 868 248 -12 % 185 189 051 126 559
                                      
   TOP 10                182 763 668 124 405 267 862 002 -31,8% 2 424 806 815 1 715 761

Ne maradjon le semmiről!