Ne tőlem kérj elnézést baszd meg, hanem a színházművészettől!

ilyen kedvesen reagált Sinkó László a főiskolás Anger Zsolt szabadkozására, amiért elbénázott egy jelenetet az egyik próba alatt. Anger persze ma már nevet ezen, de akkor nem volt olyan vicces, hogy Sinkó milyen keményen bánt a színészhallgatókkal. Annyira nem, hogy amikor az osztálytársa, Hajdu Steve hazautazott a szüleihez, és az asztalon meglátta a rádióújság címlapján Sinkót, szabályosan elsírta magát.

Ilyen sztoriból tucatnyi van az Osztálytalálkozóban, Ujvári Csaba dokumentumfilmjében, amit saját színművészetis osztályáról forgatott, a legendás Horvai–Kapás színészosztályról. Ez a legendás jelző persze elég vicces, mert így vagy úgy minden színművészetis színészosztály legendásnak tartja magát, a Horvai István és Kapás Dezső által vezetett osztályok között is több legendás akad.

De az kétségtelen, hogy az 1995-ben végzett színészosztály 12 tagja közül mindenki sikeres, foglalkoztatott színész (esetleg rendező) lett, mindannyian megtalálták helyüket a szakmában, sokat láthatjuk őket színházban, moziban, tévében. Egy kivétellel, aki nem más, mint az osztályról szóló dokumentumfilmet rendező Ujvári Csaba. Ujvári, ahogy az rögtön a film elején kiderül, vágó lett. Hogy mi történt vele még, az jóval később derül csak ki. És akkor sem teljesen.

Addig láthatjuk az osztályt, vagyis Anger Zsoltot, Fekete Ernőt, Gregor Bernadettet, Hajdu Steve-et, Kamarás Ivánt, Keszég Lászlót, Kéri Kittyt, Marozsán Erikát, Német Mónikát, Schell Juditot, Széles Tamást és persze Ujvári Csabát, ahogy több helyszínen találkoznak, sztorizgatnak és rengeteget röhögnek. Diplomaosztás után ugyanis megfogadták, hogy minden évben, a költészet napján, április 11-én összegyűlnek. De közben készültek velük egyéni interjúk is, amikből kiderül, hogy a főiskolás évek azért nem csupa mókából és kacagásból álltak, hogy mindannyian megszenvedték ezt a négy évet. Igaz, nagyon nem egyformán.

Azért akadt egy olyan óra, ahol nem járt át a jeges rémület.

Gregor Bernadett számára például négy év szorongást és rettegést jelentett a főiskola. Úgy érezte, hogy a társai mind tehetségesebbek, rátermettebbek, jobb ötleteik vannak, mint neki. Ez már csak azért sem csoda, mert ebben az osztályban kísérleteztek először azzal, hogy nemcsak pár emberrel, hanem sokkal több színészhallgatóval indítják el az osztályt, mint ahányan majd végezhetnek. Húszan kezdték a képzést, és pontosan tudták, hogy csak tizenketten maradhatnak, a többiek kiesnek a rostavizsgán.

„Végül hányan is végeztünk? Tizenegyen?” – próbál visszaemlékezni Fekete Ernő, aki ma a Katona József Színház vezető színésze. „Nem, tizenketten, én vagyok a tizenkettedik, ezt már vagy ötödjére rontod el” – replikázik Ujvári a kamera mögül. És ebben jól benne van fura kívülállása. Szeretik a többiek, ez érzékelhető, de közben mégis megmarad egy kicsit idegennek. Aztán kiderül, hogy Ujvári a főiskola alatt beteg lett, a Nyírő Gyula Kórház pszichiátriáján között ki.

Sajnos ez a történet is félbemarad, nem tudjuk meg, hogy pontosan miért, meddig volt ott, utalások vannak arra, hogy meggyógyult-e teljesen. Ahogy az is csak egy nagyon rövidke (és nagyon aranyos) párbeszédből derül ki, hogy milyen fordulatot hozott ez a kórházi kezelés a magánéletében. Az Osztálytalálkozó ezen a személyes történeten kívül is feldob egy csomó izgalmas szálat, de ezek majd mindegyike elvarratlan marad. Nem tudunk meg például sokat az osztályon belüli dinamikáról, hogy a nagy szerelmek és barátságok mellett voltak-e nagy ellenségek is.

Mivel az Osztálytalálkozó szigorúan a főiskolán eltöltött négy évről szól, nem reagálnak a szereplők arra sem, hogyan élik meg a sikert, hogyan látják a saját és a többiek karrierjét. Annyiféle út van pedig: Marozsán Erika külföldön próbált szerencsét, Kamarás Iván az itthoni színházi és filmes sikerei után szintén kiment, Fekete Ernő színházban lett menő, Anger Zsolt viszonylag későn futott be, de akkor, főleg az Aranyéletnek köszönhetően nagyon. Többeket felkapott a bulvársajtó, mások kifejezetten kerülik az ilyen szerepléseket.

Nekem az a kedvenc idézetem, amit a Sinkó Laci mondott, hogy lángszóróval irtja a körúti színjátszást. Csak az a baj, hogy azóta is ott játszom. Csak a körúton

– viccel Hajdu Steve, de sajnos ennyiben is marad a dolog.

És persze nagyon jók és szórakoztatóak a nagy röhögések közepette előadott sztorik (Horvai István óra közben kapott szívrohamot, de a hordágyról még visszaszólt, hogy „Ne örüljenek, visszajövök!”), de annyi minden más is lehetett volna még ebben a filmben. Az Osztálytalálkozó nincs egy óra sem, kétszer ennyi ideig is simán elnéztem volna annyi dráma, annyi ellentmondás, annyi kérdés maradt még ebben az osztályban. Persze nem tudhatjuk, az is lehet, hogy Ujvári megpróbálta, de az osztály most ennyit engedett. Mivel úgyis találkoznak minden évben, talán készülhet majd egy folytatás is. Jó lenne.

(Az Osztálytalálkozót az RTL Klubon lehet megnézni valamikor az ősz folyamán.) 

Borítókép: Ametist Film