Index Vakbarát Hírportál

Egy szexkomédia végzi el a genderszakok munkáját

2018.10.18. 05:08

Egy harmincas pár megpróbálja megújítani unalmassá vált szexuális éltét: amíg csak ennyit tudtam a Nyitva sztorijáról, elég szkeptikus voltam ezzel a filmmel. Egyrészt mert ezt már láttuk egy párszor, másrészt pedig, mert a magyar filmekben a viccelődés, különösen a szexszel való viccelődés nem igazán sikerült mostanában. (Régen persze ez is jobb volt, de most 2018 van.) A Nyitva szerencsére eloszlatott minden kételyt, friss, szellemes, vicces, de soha nem alpári film lett, amin sokat lehet nevetni, de messze nem csak nevettetni akar.

Ahhoz, hogy élvezni tudjuk ezt a filmet, egy dolgot rögtön az elején el kell fogadunk. Mégpedig azt, hogy Fanni (Radnay Csilla) és Bálint (Kovács Lehel) számára a szakítás nem opció. Fel sem merül bennünk, hogy mivel öt év után kiüresedett a szexuális életük, az lenne a megoldás, ha szétmennének, és mindenki keresne magának egy új párt. Hiába tűnik úgy, hogy ez lenne a legkézenfekvőbb két olyan embernek, akik még csak a harmincas éveikben járnak, nem házasok, nincs gyerekük, nincs közös vagyonuk.

De ha el tudjuk fogadni, hogy Fanni és Bálint annyira szeretik egymást, hogy a leglogikusabb megoldás helyett akár a legbizarrabbat is el tudják képzelni, akkor a Nyitva remek szórakozás lesz. Fanniék számára - legalábbis mindketten ezt állítják - az őszinteség a legfontosabb. Így aztán megcsalás, bujkálás és hazugságok helyett közösen akarnak egy nyitott, vagy nyitottabb kapcsolatot kialakítani. Kipróbálják a swingerklubot, az online és a valódi hármas szexet és így tovább. Azzal viszont nem számolnak, hogy ezek a kalandok hogyan hatnak rájuk. Milyen lesz ezek után a kapcsolatuk, működhet-e ugyanúgy tovább? Veszélybe kerül-e a bizalom, a törődés vagy a köztük lévő szeretet?

És az, hogy ilyen kérdések is felmerülnek, jól mutatja, hogy 

a Nyitva mennyivel több annál, minthogy egy swingerklubban szerencsétlenkedő pároson röhögünk.

Az elsőfilmes rendező-forgatókönyvíró Nagypál Orsi (eddig a Terápia, a Csak színház és más semmi és a Tóth János sorozatokat rendezte) nem elégedett meg azzal, hogy csinál egy szimpla szexkomédiát. De azzal sem, hogy megnézi, működhet-e a monogámia a 21. században. Beszélni akart a férfi és női szerepekről, a női szexualitásról, a rengeteg taburól és tévhitről, ami még mindig körülveszi. (Csupa olyan téma, amivel a most megszüntetett genderszakokon foglalkoztak. Ők már nem tehetik, de a filmesek ezek szerint még igen.) Ebben bátor és új a Nyitva, nem abban, hogy a szereplők részt vesznek egy édeshármasban.

És abban is bátor volt, hogy a két főszerepet Kovács Lehelre és Radnay Csillára bízta. A színházba járók jól ismerik őket, de komoly filmfőszerepük még nem volt. Radnay Csillának konkrétan ez az első mozifilmje, ehhez képest rutinosan hozza a merev, görcsös, aztán lassan megnyíló, lassan változó, ezer kétellyel küzdő Fannit. Kovács Lehel pedig sokszor csak egy tekintettel, egy gesztussal éri el, hogy nevessünk. A Nyitva sehol nem harsány, a játékuk legkisebb harsánysága is elrontotta volna az összképet.

Mivel a főszereplők nem a magyar filmekben megszokott húsz színész közül kerültek ki, a Nyitvában mellékszerepekben láthatunk olyan színészeket, mint Ónodi Eszter, Mucsi Zoltán, Péterfy Bori vagy Tenki Réka. És ezek, bármilyen kis szerepek, hálásak. Mert a forgatókönyv nem bánt mostohán a legkisebb szereplővel sem. Imádtam az olyan jeleneteket, amiben Tenki Réka rémülten magyarázza az őt számonkérő anyatársnak, hogy akart ő szoptatni, mindent megpróbált, de nem ment. Vagy amikor a Ötvös András és Jordán Adél által játszott, a kisgyerekes léttől teljesen kiszipolyozott pár életébe leshetünk be. Vagy a családi ebédekbe, ahol mi más lenne a téma, mint a várva várt unoka késlekedése.

Számokban

Index: 7,5/10

A Nyitva humora tökéletesen ellentétes azzal a humorral, amit például a Valami Amerika 3-ban láttunk. Ez nem azt jelenti, hogy a film eltartott kisujjal nyúlna a dolgokhoz. (Elég annyit mondani, hogy Bálint urológus, és az ebben rejlő lehetőségekre gondolni.) Csak azt, hogy bár mindennel mer és tud is viccelni - az egyik legjobb poén például egyszerre kapcsolódik Kovács Lehel magasságához és egy másik szereplő farokméretéhez - de eközben 

soha nem prosztó, senkit nem aláz meg, senkit nem bánt.

Külön dicséret jár azért, mert a filmben valódi emberi testeket látunk. Akár a női öltözőben, akár az uszodában, akár a swingerkluban járnak, olyan emberek veszik körül Fanniékat, akik az életben is körülvesznek bennünket. Az pedig, hogy a film szexuálisan legfelszabadultabb és legaktívabb párja már inkább az ötvenhez, mint a negyvenhez közelít (Péterfy Bori és Kocsis Pál alakításában) szintén kellemes meglepetés volt.

Ez a sok pozitívum még a film utolsó harmadának aránytalanságait is feledteti. Bár a Nyitva csak 96 perces, így is bőven ki lehetett volna hagyni az álom- és fantáziajeleneteket. Nem adtak sokat az élményhez, feleslegesen nyújtották a filmet, visszavettek kezdeti lendületéből. Összességében mégis tök jó első film lett a Nyitva, bár minden magyar vígjáték ilyen színvonalú lenne. 

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?