A nyolcvanas évek legendás kedd esti sorozatai közül bennem a legjobban a brit Özvegyek maradt meg. Fogalmam sincs, hogy a magyar nézők mennyire bírták ezt a kétévados, évadonként hatrészes drámát, ami sokkal közelebb állt a Polip sötét világához, mint a Klinika muskátlis kórtermeihez. Mindenesetre az két említett sorozattal ellentétben nem ismételték később a magyar tévék, így az Özvegyek megmaradt bennem annak, aminek gyerekkoromban gondoltam: egy titokzatos, feszült, iszonyú izgalmas és nagyon szomorú sorozatnak. Kriminek indult, aztán egyre több lett benne a dráma, és olyan fordulatokat hozott, amiken napokig nem tudtam túllépni. Hogy mást ne mondjak, évtizedekkel a Maffiózók vagy a Trónok harca előtt simán kinyírtak főszereplőket, ha a dramaturgia úgy kívánta.

Úgy tűnik, hogy az Özvegyek az Oscar-díjas Steve McQueenre, a Szégyentelen és a 12 év rabszolgaság rendezőjére is nagy hatással volt. Meg a Holtodiglan és az Éles tárgyak szerzőjére, Gillian Flynnre is, ők ketten ugyanis összeálltak, és készítettek egy mozifilmet a sorozatból. (A filmben kapott is egy kis szerepet a sorozat főszereplője, Ann Mitchell.) Az Özvegyek eredeti, Lynda La Plante által írt forgatókönyvét dolgozták át, áthelyezve a cselekményt napjaink Chicagójába. Az alapsztorin azonban nem változtattak, a középpontban itt is négy nő van, akik kénytelenek bankrablónak állni.

Eddig ezt a tevékenységet a férjeik űzték, de ők egy balul sikerült akcióban meghaltak, a nők pedig magukra maradtak. Természetesen eleinte eszük ágában sincs rabolni, de kiderül, hogy a férjeik megloptak egy politikai ambíciókat dédelgető bűnözőt is, aki a pénzét akarja. A rangidős özvegy, Veronica (Viola Davis parádés alakítása) megörökölte férje (Liam Neeson) jegyzeteit, benne a következő rablás minden részletre kiterjedő tervével. Így aztán ráveszi a másik két nőt, Alice-t (Elizabeth Debicki A történetből) és Lindát (Michelle Rodriguez), hogy csatlakozzanak hozzá. Mivel a negyedik özvegy egy pár hónapos babával van otthon, és amúgy sem fűlik a foga a dologhoz, beveszik a csapatba a gyerekét egyedül nevelő fodrász-bébiszittert, Belle-t (Cynthia Erivo) is.

Persze ez a szál is benne van a Nyughatatlan özvegyekben, láthatjuk például, hogy lesz Veronica a pedagógusszakszervezet lobbistájából, luxuskörülmények között élő, dolgozó, de valahol mégiscsak kitartott feleségből bandavezér, a csapata minden tagjával keményen bánó, de irántuk felelősséget is érző gengszter.

De nem ez a legjobb a Nyughatatlan özvegyekben, hanem kontextus, ami a rablás sztoriját körülveszi. A filmbe belekerült egy politikai szál is, hiszen a város éppen választásra készül. Az egyik polgármesterjelölt a sötét múltú Jamal Mannings (Brian Tyree Henry), aki ha nyer, a túlnyomórészt feketékből álló közösség első fekete vezetője lehet. Nem is bízza a véletlenre, amit nem ér el zsarolással, azt elintézni neki a verőember-tesója (Daniel Kaluuya a Tűnj el!-ből). De a másik jelölt sem jobb: Jack Mulligan (Colin Farrell) rasszista apjától (Robert Duvall) venné át a stafétát, aki évtizedek óta basáskodik a környéken, mélységesen lenézve a helyieket. 

A pénz jobb helyen lenne a nőknél - üzeni McQueen filmje. A Nyughatatlan özvegyekből szép lassan kiderül, hogy ezeket a nőket már jóval azelőtt kisemmizték, hogy megözvegyültek volna. Családon belüli erőszak, anyagi gondok, hazugságok és földbe taposott önbizalom: nagyjából így éltek a férjeik mellett. Az igazán nagy feladat nem egy rablás végrehajtása, hanem a kilépés a megalázó, mégis sokszor kényelmes áldozatszerepből.

Ami miatt mégis hagy egy kis hiányérzetet a film, az az, hogy a rengeteg szereplő és szál között néha elveszünk. McQueen nem mindig tudja kézben tartani a kanyargós történetszálakat, előfordul, hogy ezek nem erősítik, inkább gyengítik egymást. Szépen építget egy-egy karaktert, hogy aztán egy ponton elengedje a kezét, és utána már alig tudjunk valamit a sorsáról. Mégis, összességében a 80-as évekbeli sorozathoz méltó, de nagyon mai filmváltozat született, Viola Davis pedig bejelentkezett a következő Oscarjáért.