A filmek nem két perc alatt készülnek el, de hét év még filmes szemmel is nagy idő. Márpedig Csáki László képzőművész ennyi ideje dolgozik krétaanimációs dokumentumfilmjén, a Kék Pelikanon. A film a kilencvenes, kétezres évek nagy vonatjegy-hamisítási bizniszéről szól majd, ami egy egész generációnak tette lehetővé, hogy fillérekből bejárja Európát. Az Indexen először öt éve írtuk a projektről, amikor Csáki képregényt rajzolt belőle a Jurányi Galéria egyik termének falára, de közben már dolgozott a filmen is.

Akkoriban még úgy gondolta, hogy a történetet a jegyhamisítókra koncentrálva mutatja be. Ők voltak azok, akik 1989 körül rájöttek, hogy a MÁV jegypénztárosai a nemzetközi vonatjegyeket kézzel írva, kék színű, Pelikan (nem Pelikán) márkájú indigóval töltik ki. A másolat kerül az utashoz, a golyóstollal írt eredeti példány a MÁV-nál marad. Ha a jegyeket Domestosszal kimossák, kék Pelikannal lényegében bármilyen új célállomás ráírható. Vagyis 

Csáki kinyomozta három egykori hamisító kilétét, akik szívesen elmondták neki a sztorijukat. „Eredetileg élő szereplős játékfilmet akartam ebből a sztoriból, de aztán elbizonytalanodtam, hogy meg tudom-e csinálni. Nem is szólva arról, hogy rengeteg pénzbe kerülne a rendszerváltás idejét filmen hitelesen megidézni. Ekkor jött az animáció ötlete, rájöttem, hogy gyönyörűen működik a hamisítók felvett hangja a rajzolt képekkel” – meséli.

A bölcs, a matekmetálos és az óvatos

Csáki szerint a három egykori hamisító remekül kiegészítik egymást, nem véletlenül lettek barátok. „A bölcs, a matekmetálos és az óvatos. Az egyikük meghalt idén nyáron. Korábban havi rendszerességgel felhívott, érdekelte, hogy áll a film. Komoly betegsége volt, amikor utoljára beszéltünk, éreztem rajta, hogy le akarja ezt zárni. A másikuk egy multinál dolgozik, sokáig Angliában élt, a harmadik pedig programozó. Igazi kockás inges, ő volt a realista közülük, aki húzta le a többieket a földre.”

Kék Pelikan teaser trailer from Umbrella on Vimeo.

A hamisítók sok pénzt kerestek, de ideológiát is gyártottak a jegyek mellé. „Magukat nyugtatták azzal, hogy ők így segítenek a fiataloknak világot látni. De mégiscsak kértek érte hétezer forintot, ha csak napi tízet megcsináltak, az hetvenezer forint volt egy nap alatt. El is mondták, hogy már el sem tudták költeni a pénzt, és hiába tehették volna meg, nem tudtak utazni, mert annyi jegyet kellett legyártaniuk, hogy nem volt rá idejük.”

A filmes szerint a srácok pontosan tudták, hogy okirat-hamisítás, amit csinálnak, de a korukból adódóan lazábbak voltak, nem foglalkoztak a következményekkel. „Minden érintett részéről volt egy mérhetetlen slendriánság a rendőrségtől a MÁV-ig. Nem törődtek ezzel, nem ez volt itt a legnagyobb probléma, hogy a hülye gyerekek Domestosszal mosogatják a jegyeket” – magyarázza.

Becslések szerint az üzlet a kétezres évek elejéig több tízmilliós kárt okozott a magyar, francia, német vasúti társaságoknak. „Amikor lebuktak, az egyiküknél hajnali 3-kor razzia volt, a rendőrök az összes könyvet kiforgatták, átnézték. Az egyik könyvből ki is pördült egy üres jegy, ezért bevitték, de végül nem tudták rábizonyítani” – meséli Csáki. Szerinte még most is van egy csomó homályos pont a történetben, például hogy a MÁV, ha tudott erről, miért nem tett határozottabb lépéseket. Miért hagyták, hogy az alkalmazottak kézzel írják a jegyeket? Mi lett a hiánnyal, amit a hamisítás okozott a kasszában? Nem tűnt fel, hogy mennyire megnőtt az utazók száma a határ menti kis településekre?

Egy generációs élmény

Ezek után nem csoda, hogy a Kék Pelikan hamar szétfeszítette az eredetileg tervezett rövidfilmes kereteket. „Rájöttem, hogy ebben a történetben sokkal több van, mint amit először gondoltam róla. Nemcsak a hamisítókat, hanem a felhasználói oldalt is be kéne mutatni, akik a hamis jegyekkel utaztak. Ezért keresünk most minél több embert, akik hajlandóak velünk leülni, megengedik, hogy felvegyük a hangjukat, és elmesélik a saját sztorijukat. Ha jó a történet, akkor minden kozmetikázás nélkül, egy az egyben bekerül a filmbe. Nem csak pozitív sztorikat várunk, amik esetleg arról szólnak, hogy szerelmek szövődtek, vagy külföldi karrierek alapozódtak meg. Hiszen a történetben az is benne van, hogy senki nem tudta, hogy a hirtelen szabadság mit hozhat. Lehetett negatív hozadéka is bőven” – mondja.

Az Index cikke után rengetegen megtaláltak, de akkor még nem foglalkoztatta a felhasználók oldala. Pedig egy Németországban élő fogorvos még azt is megkérdezte, hogy mennyibe kerülne a film, mert ő támogatná. Hosszan leírta, hogy ment ki hamis jeggyel, és később hogyan lett kint fogorvos. Csáki úgy érzi, hogy erős a vágy egy csomó emberben, hogy megossza a történetét. „Őket akarjuk most becserkészni. Nagyon sokan utaztak hamis jegyekkel, ez egy generációs élmény, tehát sok történetnek kell lennie.” 1988–89-től 2003-ig virágzott az üzlet, de elképzelhető, hogy még 2005 körül is utaztak így, mivel a jegy formája nem változott.

A fénykor viszont egyértelműen a kilencvenes évek volt, mert akkor még igazán drága volt utazni. „Párizsba akartam menni, ami 40-50 ezer forintba került, amikor egy albérlet 17 ezer forint volt egy hónapban. Nem voltak fapados járatok, nem volt ennyire kényelmes a buszos utazás. A film és ez az egész hamis vonatjegyes történet arról is szól, hogy ha a fiatal emberek menni akarnak, akkor menni fognak. Ha nincs rá lehetőségük, akkor megteremtik maguknak.”

A kilencvenes évek laza légköre

Csáki egyébként végül mégis kijutott Párizsba, éppen a hamis jegyeknek köszönhetően. Ő is egy volt ugyanis az így utazó fiatalok közül. „1997-ben az egyik évfolyamtársam mondta, hogy megy Barcelonába. Tudtam, hogy milyen anyagi helyzetben van, úgyhogy döbbenten kérdeztem, hogy miből. Mondta, hogy nagyon egyszerű, menj el az Ó utcába, ott van ez a srác, fizess neki hétezer forintot, és megvan a jegyed. Onnantól rendszeresen jártam oda, sőt, egyszer megpróbáltam én is a hamisítást. Tudtam, hogy Domestosszal mossák ki a jegyeket, de hiába, egyszerűen bebarnult. Később rájöttem, hogy ez pont abban az időszakban volt, amikor már a MÁV is tudott a dologról. Ezért tettek lúgindikátort a jegyekbe, amit a hamisítók citromlével közömbösítettek. Ez volt a kis trükk, amiről én nem tudtam.”

A Kék Pelikan 

„Az egy fantasztikus időszaka volt ennek az országnak. Iszonyú sok minden történt, hihetetlenül laza volt a légkör ahhoz képest, ami most van. De még ahhoz képest is, ami tíz évvel ezelőtt volt. Más kérdés, hogy elcsesztük, nem így kellett volna rendszerváltást csinálni, le kellett volna nullázni mindent. De kinyíltak a határok, megtörtént a taxisblokád, vállalkozások indultak, egy óriási lélegzetvétel volt. Hogy milyen volt Budapest meg ez az ország akkor, mára eltűnt. Erről a korról a Moszkva téren kívül nem igazán készült film. A jegyhamisítós sztorin keresztül be lehet mutatni mindent, meg lehet fogni ennek az időszaknak a légkörét.” 

(Borítókép: Bődey János / Index)