Nem tudjuk, hogy a Milliárdos fiúk klubja lesz-e Kevin Spacey utolsó filmje, amit bemutatnak a magyar mozik. A zaklatási botrányokba 2017-ben belebukott, kétszeres Oscar-díjas színész karrierjének jelen állás szerint lőttek, de láttunk már kegyvesztett sztárokat visszatérni a rivaldafénybe. Az viszont biztos, hogy kisebb csodával ér fel, hogy ezt a filmet egyáltalán bemutatták a hazai mozik.

James Cox eredetileg 2016-ban forgatta a filmet, vagyis még a Nyomd bébi, nyomd előtt, amit 2017 nyarán mozikba is küldtek (szerintünk az év egyik legjobbja volt), és ebben szintén együtt játszott Ansel Elgort és Kevin Spacey. Általában nem jelent jót a film minőségére nézve, ha ilyen sokáig dobozban parkol, de egy idő után az is nyilvánvaló volt, hogy rendes mozis forgalmazást nem is kap majd a Milliárdos fiúk klubja, VOD-n keresztül igyekeznek majd valamennyi bevételt szerezni vele.

Az Indexen is megírtuk, hogy mikor végül mégis bemutatták néhány moziban, akkor is nagyjából 10 ember vett rá jegyet, de a teljes képhez hozzátartozik, hogy ezekre a mozis bemutatókra csak azért került sor, hogy a VOD-szolgáltatókon keresztül több pénzt lehessen kérni a filmért. Azok a címek, amik futnak legalább néhány moziban, drágább kategóriába esnek. Így körülbelül 1 millió dollárt szedhetett össze a film, ami komoly veszteséget jelent, mivel a költségek meghaladták a 15 millió dollárt.

Egy olyan filmnek a költségeiről van szó, amit valószínűleg az összes fiatal főszereplője szeretne elfelejteni, a hamarosan Steven Spielberggel együtt dolgozó Ansel Elgorttól elkezdve a Robin Hooddal épp elég nagyot bukó Taron Egertonon át Emma Robertsig, aki egy American Horror Story évad helyett vállalta be a Milliárdos fiúk klubját.

A forgatókönyvet valós események alapján írtak, amit 1987-ben egy tévés minisorozat keretében már feldolgoztak. A főszereplő egy Joe Hunt (Ansel Elgort) nevű figura, aki elég jó volt matekból, de alulfejlett szociális érzéke miatt esélye sem volt bekerülni a sznob Beverly Hills-i társaságokba, klubokba. Mikor újra találkozik egykori osztálytársával, Deannel (Taron Egerton), akkor rájönnek, hogy ha egyesítik erőiket, akkor nagyon hamar gazdagok lehetnek, csak arra van szükség, hogy gazdag, de nem túl okos embereket vegyenek rá arra, hogy nekik adják a pénzüket. A marketingszöveg aranyról szól, de viszonylag hamar kiderül, hogy ez a lehető legrosszabb ötlet, így hamar átcsúszik az egész piramisjátékba, aminek során az új tagok pénzéből fizetik ki a régebbi tagokat. 

Ebből következik, hogy elég kiszámítható minden, ami a szemünk előtt alakul. Kapunk montázst arról, hogy beindul a szekér, és a golfpályákon történő találkozók során hogyan jönnek mindig újabb emberek, hogy pénzt adjanak a szemtelenül fiatal srácoknak, akiket ekkor mindenki csodagyerekként kezel. Ekkor aztán mindenhonnan folyik a kokain, amit szintén 1-2 montázsban látunk, majd mikor elkezd szorulni a helyzet, akkor a szereplők elkezdik az egyre rosszabb döntéseket hozni, aminek tragédia lesz a vége.

A Milliárdos fiúk klubja külföldi értékelései alapján akár celluidhulladéknak is tűnhet, ez azonban túlzás. Egy átlagos tévéfilmről van szó, ami képtelen rendesen elmagyarázni a Ponzi-rendszert, illetve semmi újat nem tud mondani a kapitalizmusról, a Beverly Hills-i gazdagokról, az emberi hiszékenységről, vagy mondjuk a kapzsiságról. A legnagyobb hibája az, hogy úgy tűnik, mintha a készítők fantáziáját a féktelen bulizásról és a költekezésről szóló részek mozgatták volna meg, és a bukás csak a történelmi hűség miatt került a történetbe, így csak annyi energiát fordítottak rá, amennyit muszáj volt. 

Amikor megszületik a nagy ötlet Joe és Dean között, a nagy lelkesedés közepette a nézőnek egyáltalán nem lesz világos, hogy pontosan mire is játszanak, és mi is az a nagy ötlet, amitől mindenki zseninek tartja Joe-t. Mondjuk, ha a néző találkozott már bármilyen piramisjátékkal, akkor persze érti, hogy miről van szó, de a film egyáltalán nem segít ennek a megértésében. 

A túlságosan jól ismert történetben Kevin Spacey pont egy olyan szerepet kapott, amihez hasonlót többször eljátszott már. Karakterét Ron Levinnek hívják, aki nagymenő befektető, rengeteg pénzzel és olyan menő barátokkal, mint például Andy Warhol. De mindenkinek nyilvánvaló, hogy ez nem a teljes kép vele kapcsolatban, lehet egy sötét oldala, illetve az is kétséges, hogy honnan van a pénz, amit a hivalkodásra költhet. Tudjuk, hogy az ilyen figurákból ki tudja hozni a maximumot, mégis a botrányok fényében nem lehet ugyanúgy nézni a munkájára. Különösen kínos tud lenni, mikor Levin a modellnek is beillő, 20-as éveik végén járó fiúknak tesz könnyen félreérthető megjegyzéseket. 

Ebben a filmben nincsenek újító megoldások, a legtöbb jelenete olyan, amit láttunk már valahol, mondjuk A Wall Street farkasában, ami az összes csaláshoz és hihetetlen gazdagodáshoz köthető jelenetet érdekesebben és viccesebben csinálta meg. Szegény Ansel Elgort igyekszik mindent megtenni, hogy utánozza DiCapriót, mikor egy jó nagy teremnyi befektetőt kell arról meggyőznie, hogy most találta fel a legtutibb befektetési módszert, amiből nem lehet kimaradni. A jelenet alapján csak találgatni tudunk, hogy mégis mit tudhatott ez a 24 éves suhanc, ami miatt ennyi ember bízott meg benne vakon.

Ez lenne a film egyik fontos feladata, hogy lássuk működés közben Joe Huntot és megértsük, hogy hogyan tehetett tönkre ennyi embert a módszereivel. Sajnos úgy tűnik, hogy a rendező és egyben forgatókönyvíró James Cox sem jött rá a dolog nyitjára, hiába töltött több hónapot kutatással az írás előtt. A film első fele még valamennyire leköti az embert, ahogy próbáljuk kipuhatolni, hogy miben lesz ez esetleg más, mint a műfaj korábbi filmjei. Lassan viszont világos lesz, hogy itt semmi újat nem fogunk látni, így igazán viszonyulni sem tudunk a szereplőkhöz. Cseppet sem szerethetőek, viszont ahhoz túlságosan semmilyenek, hogy bármilyen erős érzelmet, mint mondjuk a gyűlölet előhozzanak a nézőből.

Így aztán ott leszünk a két szék között a pad alatt, és egyre gyakrabban nézzük az óránkat, hogy mikor érkezik el a jól megérdemelt bukás és mikor engednek ki minket végre a moziból. Feltételezem, hogy valamennyire a koncepció része is volt, hogy ennyire egymásra hasonlító hollywoodi szépfiúkat szereztek az összes szerepre, de néhány jelenetben komoly kihívás egymástól megkülönböztetni a fontosabb mellékszereplőket. A jól szabott öltöny mellé sajnos egyedi személyiségek nem járnak.

A Wall Street farkasa mellett mintha még a Nagymenők is szerepelt volna a készítők inspirációs forrásai között, de például a narráció feleannyira sem működik itt, mint Scorsese gengszterfilmjénél. Pedig a vége felé látjuk, hogy ebben a történetben lehetett volna sokkal több is, például ha kicsit jobban rájátszanak arra a tényre, hogy a karakterek teljesen eltérő tanúvallomást tettek. Ez jó kiindulás lehetett volna ahhoz, hogy felrázzák a narratívát, és ne érezzük azt, hogy a végére teljesen elment a kedvük az egésztől.

Ehhez jön még hozzá egy teljesen felesleges szerelmi szál, Emma Roberts karaktere, Sydney és Joe között. Az egész semmit nem ad hozzá a történethez, a főszereplőt sem ismerjük meg jobban ezen keresztül, csak az ezzel járó konfliktusokra volt szükség, plusz lehetett forgatni egy szexjelenetet Emma Robertsszel.

A Milliárdos fiúk klubjában az a legfurcsább, hogy hogyan kerülnek bele ezek a jobb forgatókönyvre érdemes színészek. Őket is átverte valaki? Kevin Spacey az utóbbi években több egészen érdekes döntést hozott a karrierjét illetően, innen nézve kevésbé meglepő, viszont a filmnek nem volt szüksége a botrányára ahhoz, hogy bukás legyen. Természetesen felmerült az is, hogy szabad-e bemutatni a filmet egyáltalán, amire a produkciós cég azt mondta, hogy Spacey nem főszereplő, és túl sok ember dolgozott túl sokat az egészen ahhoz, hogy emiatt kukába kerüljön az egész. 

Végül valóban a közönség elé került, Magyarországon pedig egészen sok moziban látható Kevin Spacey eddigi utolsó filmje, ami ettől kuriózumnak számít. Az egy másik kérdés, hogy a végeredmény nem éri meg a ráfordított pénzt és időt, az egyetlen érv tényleg az lehet mellette, hogy valaki még utoljára meg akarja magának nézni moziban az Oscar-díjas színészt.