Ha miskolci, akkor csettintene, hiszen az erősebb kutya él nemi életet alapon a győztesnek nem kell magyarázkodnia, Miskolc nagyobb, erősebb, vastagabb kerekeken gurul, több lakosa/nyersanyaga van, EZ VAN. Ha falusi, akkor meg káromkodik, esetleg bosszút forral, aztán amikor látja, hogy ezek a miskolciak sem esznek embert (azt a tirpák rablóvárosok szoktak csak), és istenigazából ugyanolyan lesz a kis élete, mint addig, vállat von, és megy gályázni tovább, kiút nincs.

A Mortal Engines, avagy Ragadozó városok eredetije ugyanannak a tinidisztópiás regényhullámnak az egyik darabja, ami kitermelte magából az Éhezők viadalát, a Kívülálló-ciklust, az 5. hullámot vagy az Útvesztő-filmeket. Ezt a könyvet, vagyis a négyrészes regényfolyam első darabját még 2001-ben írta Philip Reeve, így az 1993-as The Giver (Az emlékek őre) mellett a műfaj egyik szülőatyjának tekintik, legalábbis részben,

Az ilyen alkotásokban több közös vonás van, mint Rendőrakadémia-filmekben, például sokat csikorognak a fogak és viccelni senki nem mer, de nem ez a legfontosabb, hanem a váz, amire minden rendes tinidisztópiát felhúznak:

• A régi világ korrupt volt, öntelt, erőszakos gyökerek lakták, akik végül megnyomták a Gombot.
• Lett nagy baj. (#majdnemmindmeghalunk)
• Voltak túlélők, akik megfogadták, hogy a múlt rémes, le kell számolni vele. Soha többé lakodalmas rockot, fagyasztott palacsintát és Kardashianokat.
• Eltelt x év (x ≥ 2000).
• A világ (ami az esetek 90 százalékában = egykori USA) úgy rendezkedett be, ahogy tudott, és ez minden esetben egy olyan társadalmi rendszerrel jár, aminek semmi de semmi értelme nincsen.
• Van egy Lány, nagyon ritkán egy Fiú, aki Más. Mindegy miért, hogy, miben, ő Más.
• A Más megtudja/elmesélik neki/rádöbben/összerakja/kinyomozza/vagy régi emlékekből majdnem egyedüliként arra mutató következtetéseket von le, hogy van Valami, amitől ami most van, sokkal Rosszabb/Jobb lehet.
• Van egy Főellenség, aki ugyanezt tudja, és a Lányhoz/Fiúhoz hasonlóan a Valamit óhajtja.
• Összecsapnak.
• Az egyik nyer.

Ehhez hozzá köll pakolni egy romantikus szálat; ha lehet, a főgonosz és a hős ismerje egymást korábbról; alkalomadtán elő lehet venni valami nyugdíjast, aki a Tudás Őrzője; esetleg egy külső erőt, akik a szemünk előtt játszódó Truman Show 2.0-át felügyelik, vagy teljesen elvadulni, és Londont KEREKEKRE RAKNI, és gőzgépekkel hajtva ráereszteni a Ruhr-vidékre. És itt csatlakozunk be a Ragadozó városok történetébe, amiben egy hatvanperces háború nevű Rossz Dolog szétcseszte a Földet, és évezredekkel később a városok bazinagy kerekeken gurulva vadásznak egymásra és a nyersanyagra. Persze akadnak olyanok, akik nem gurulnak, hanem ülnek a seggükön, ők a bölcs, okos kínaiak, akik (ne röhögj!) egy Pajzsfal mögött élnek, és eszük ágában sincs onnan kijönni, és városokat felzabálni.

Itt él a Lány, Hester, akinek az anyja régész volt, és olyan mágikus dolgokkal foglalkozott, mint a mobiltelefon és a gofrisütő, és aki a lányára hagy Valamit, mielőtt a Főgonosz, Thaddeus meg nem ölné. Thaddeus, ha valakit esetleg érdekel, történész, és neki is nagyon kell az a Valami. Hesternek meg Thaddeus kell, vendetta végett ugye, ő csak ölni akar, a faszi dögöljön meg és kész, a világ sorsa nem érdekli. Mást igen, pl. Tomot, aki Londonban lakik, nagyon okos, és összerakja, hogy Thaddeus mégis mit akar azzal a sok régi szarral, amit begyűjtött magának. Mi is tudjuk, csak a világ többi, birka lakója nem. Tom és Hester a Mátrix kínai változatából előrángatott Anna Fanggal (az egyébként koreai Jihae nevű énekesnővel) közösen nekilát a világmegmentésnek, közben van pár mellékküldetés, rabszolgavásárral, romantikával és egy érzelmes terminátorral, de ezeket úgy ahogy vannak, ki lehet hagyni a filmből.

mert szemmel láthatóan abban a félórában (sem) történt SEMMI a vásznon. Nem tudom, miért gondolta bárki is, hogy jó ötlet filmet forgatni úgy, hogy az alapfelállással semmit nem tud kezdeni az ember: hát basszameg, ha van olyan gyárad, amiben olyan mechanizmust gyártasz, ami elbír egy várost ÉS MÉG GURUL IS, akkor neked mindened van, hallod, de tényleg. És értem én, hogy ez egy steampunk-fantasy, és ha egy másik filmben elfogadom, hogy egy mobil lélegeztetőgépre kötött háborús veterán egy fénykarddal hadonászik, akkor fogadjam el, hogy London alatt kerék van, de nem megy.

De még ha az alapvetően gagyi kiindulóponttal nem is lenne baja az embernek, akkor is ott a sztori, ami az adóbevallástól ellentétben valóban ráfér egy poháralátét hátuljára, vagy a színészek, akik láthatóan nem tudták, hogy mit keresnek ebben a katyvaszban, és ennek megfelelően téblábolnak és ripacskodnak. A Thaddeust alakító Hugo Weavingtől egy pillanatra sem tart az ember, mert ő maga sem érti a karakterét; Robert Sheehan a Misfits című sorozatba kiváló volt, itt csak jóképű és súlytalan; a végig rezzenéstelen arcú Jihae meg a Mars után másodszor bizonyítja, hogy attól, hogy valaki jó egy művészeti ágban, nem feltétlenül lesz jó egy másikban.

Egyedül az izlandi Hera Hilmarsdóttir (itt Hera Hilmar) az, akire emlékezhetünk majd később is, az ő Hester Shaw-ja nyers és hiteles, érzelmeket közvetít és azonosulni lehet vele, kár, hogy most egy ilyen rémes katyvaszban kellett megmutatnia, mit tud. A filmet Jackson 2009-ben kezdte el fejlesztgetni, aztán egy ponton inkább átadta Christian Rivers nevű haverjának, aki addig storyboardokat rajzolt a filmjeihez és aki a 2005-ös King Kong vizuális effektjeiért is felelt - amiért egyébként Oscar-díjat kapott. Ettől még valaki nem lesz jó rendező persze, és egyelőre Rivers sem az, ráadásul szerintem a szakmát nem egy 150 milliós blockbusteren kellene kitanulnia, de mit értek én a lovakhoz. A film látványvilága legalább stimmelt, és látszott, hogy van fantázia a világban, de ez sem volt elég ahhoz, hogy megmentse az ótvaros nagy (és jogos) bukástól.