Index Vakbarát Hírportál

Földönkívüliekről szólhatnak a következő évek Marvel-filmjei

2019.01.08. 09:51

Az idei év első Marvel-filmje egy teljesen új karakterről, Marvel Kapitányról szól, és eddig viszonylag keveset lehetett megtudni az előzetesekből, de most a legújabb trailer elárul egy csomó olyan kis információt, amit eddig csak sejteni lehetett.

Az eddigi előzetesek alapján a karaktert egyáltalán nem ismerőknek úgy tűnhetett, hogy a Brie Larson (A szoba, Kong: Koponya-sziget) alakította szuperhős olyan, mint az összes többi köpenyes megmentő. A mostani trailerből azonban kiderül, hogy a Marvel Kapitány látványos akciófilm mellett egy klasszikus buddy comedy lesz Larson és a brutálisan megfiatalított Samuel L. Jackson között.

Az előzetesből most már egyértelműen kiderül, hogy a Marvel Kapitány az egyik legjobb képregényes történetet, a Titkos inváziót  készíti elő, amelynek részeként egy skrull nevű alakváltó, földönkívüli faj beszivárog az emberiség közé. Hogy miért, azt itt nem írjuk le, mert spoiler lenne, de hármat találhatnak.

A trailerből az is kiderül, hogy a cselekmény egy része az űrben játszódik majd, valószínűleg megtudunk ezt-azt a Shield létrehozásáról is, illetve rövid időre Jude Law is felbukkan. Az egyelőre nem világos, hogyan kapcsolódik majd a Marvel Kapitány a nem sokkal utána megjelenő Bosszúállók 4-hez, de erősen meglepődnénk, ha következő 10 év Marvel-filmjei ne a skrullokról szólnának. A Marvel Kapitány március 7-én kerül a magyar mozikba.

Ne maradjon le semmiről!