Index Vakbarát Hírportál

Beatles-dokumentumfilmet készít A Gyűrűk Ura rendezője

2019.01.30. 16:39

Több mint 50 órányi korábban soha nem látott mozgókép és mintegy 140 órányi hangfelvétel alapján készít dokumentumfilmet a Beatles utolsó, Let It Be című lemezének születéséről Peter Jackson, A Gyűrűk Ura-filmek rendezője, írja a Hollywood Reporter.

Az új-zélandi rendező legutóbbi dokumentumfilmje, az első világháborús They Shall Not Grow Old tavaly októberben mutatkozott be a BFI London Filmfesztiválon, majd hamarosan a legjobb dokumentumfilmnek járó BAFTA-díjra is jelölték.

Peter Jackson következő dokuja a Beatles utolsó albumának állít majd emléket, méghozzá azokkal a felvételekkel, amelyeket 1969 januárjában rögzítettek a Let It Be stúdiófelvételekor, 18 hónappal a Beatles feloszlása előtt. A lemez végül 1970. május 8-án jelent meg, majdnem egy hónappal a zenekar szétválása után.

Jackson szerint a felvételeket nézve szinte úgy érzi magát az ember, mintha egy időgépbe ült volna, ami 1969-be, egyenesen a zenekari stúdióba repítette volna. Azt mondja, a Beatles tagjai közt volt dráma bőven, de azért a valóság és a lemez körüli mítosz között sok különbség van.

Ne maradjon le semmiről!