"A vesztes ügyek és forradalmak barátja" – a Még egy nap élet szinopszisa rendkívül frappánsan így foglalja össze a főszereplője, Ryszard Kapuscinski életpályáját. Az egyik legtöbbet fordított lengyel író és újságíró 17 évesen már verseket publikált, majd mindjárt az érettségi után belekóstolt az újságírásba, hogy aztán egész életében ott legyen, ahol a történelem a meglátása szerint zajlott éppen. Sokszor volt életveszélyben, imádta a rázós helyeket és helyzeteket, így a hetvenes évek közepének Angoláját sem hagyhatta ki. Ott éppen három fegyveres felszabadulási szervezet esett egymásnak a portugál gyarmatosítók távozása után, évtizedekig tartó vérengzésbe taszítva az országot. Kapuscinski éppen ennek a kezdetére utazott Luandába.

Az újságíró a PAP lengyel hírügynökség külföldi tudósítójaként utazta be a harmadik világot, dolgozott Afrikában, Latin-Amerikában és Ázsiában, ahol főleg forradalmakról és polgárháborúkról küldött beszámolókat. Az angolai polgárháborúról írt könyve Magyarországon Golyózáporban Angola földjén címmel jelent meg, angol nyelvterületeken pedig Another Day of Life címmel került a boltokba. A könyvből nemrég egy nagy nemzetközi csapat készített egészen egyedülálló animációs filmet.

A kötet moziváltozatán lengyelek, németek, spanyolok, belgák, sőt, magyarok is dolgoztak: hazai részről a budapesti Puppetworks animációs filmstúdió szállt be a közös melóba, így nem kevés magyar nevet láthatunk a stáblistán. A film aztán mindjárt Cannes-ban premierezett, a San Sebastian Nemzetközi Filmfesztiválon közönségdíjat kapott, a budapesti  Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon fődíjat nyert, Európai Filmdíjjal jutalmazták a legjobb animációs film kategóriában, a European Animation Awardson pedig öt kategóriában is jelölték – ezek közül végül csak egyet vitt haza.

Jó néhány évig éltem Afrikában. Először 1957-ben utaztam oda. Aztán, a következő negyven évben, ahányszor csak alkalmam nyílt rá – visszatértem. Sokat utaztam. Kerültem a hivatalos útvonalakat, palotákat, a fontos figurákat és a nagypolitikát. Szerettem viszont alkalmi teherautókon utazni, nomádokkal vándorolni a sivatagban, trópusi szavanna földműveseinél vendégeskedni. Életük keserves küszködés, kínszenvedés, amelyet megdöbbentő kitartással és derűvel viselnek el

– írta afrikai kiküldetéseiről Kapuscinski.

A magyar koprodukcióban készült film egyik legnagyobb erőssége, hogy nem vár el előzetes ismereteket a nézőjétől. Magától bizonyára nem sok ember mélyedne bele az angolai eseményekbe – mondjuk olvasna el egy komplett könyvet vagy nézne végig egy dokufilmet róla –, amit valószínűleg az alkotók is sejtettek, mert mindjárt a film elején remekül képbe hozzák a nézőt, elmagyarázzák az erőviszonyokat, és megértetik, hogyan vált a hidegháború sakktáblájává a közép-afrikai ország, miután a portugálok leléptek: nem szájbarágósan, nem azt éreztetve, hogy hülye, aki nem tudta ezeket, hanem tényleg a lehető legegyszerűbben.

A spanyol Raúl de la Fuente és a lengyel Damian Nenow filmje pedig – részben annak köszönhetően, hogy valós eseményeket dolgoz fel, részben pedig, mert mindezt egy valóban létező újságíró szemüvegén keresztül mutatja meg – tényleg rettenetesen informatív. Hogy történelmileg hiteles animációs kalandfilmként, esetleg inkább iszonyatosan szépre pimpelt animációs dokumentumfilmként érdemesebb tekintenünk rá, talán mindegy is, a Még egy nap élet mindkettőt tudja hozni, izgalmasan váltogat a két üzemmód között, de nem kötelezi el magát egyik oldalon sem igazán, így lesz igazán furcsa szerzet.

A film egyik legjobb húzása, hogy az egyes jeleneteket megszakító nyilatkozatokban (amikor a film kilép az animáció világából) a valódi személyekről mintázott szereplők a mai, hús-vér alakjukban is megjelennek. Kivéve persze Kapuscinskit, a főszereplőt, aki 2007. januárjában, 74 éves korában meghalt. A film ezekben a visszaemlékezésekben kicsit megtorpan, és emlékeztet arra, hogy mindaz, amit látunk (gyerekkatonák, hullahegyek, anarchia), nem a képzelet szüleménye, hanem valóság,

Erről a baromi izgalmas hibridről a moziban ülve rögtön a Libanoni keringő (Waltz with Bashir) ugorhat be a nézőnek. Mint később kiderült, nem voltam ezzel egyedül, több kritika is párhuzamot vont a két történelmi témájú animációs film között, a Screen Daily például mindjárt a Tűzvonalban és a Libanoni keringő kereszteződéseként emlegette a Még egy nap életet.

A Még egy nap élet nem csupán a polgárháborús Angola és néhány hős portréja, hanem egy idealista, az életét sem féltő újságíróé is, aki egyszerre küzd az átélt borzalmak traumáival (ennek víziói a film legerősebb képei), valamint a haditudósítás szakmai és emberi dilemmáival. Egy olyan emberé, aki magától vágyott a világ egy olyan pontjára, ahonnan menekült, aki csak tudott, és aki aztán furcsamód, a feleségétől messzire sodródva, otthonra is talált ebben a káoszban.