A férfiak olyan kegyetlenek!

Nagyjából ezzel az idézettel összefoglalható, hogy miben akart vagy tudott újat mondani a Két királynő angliai Erzsébet és Stuart Mária ezerszer feldolgozott viszályáról. Arra már nem emlékszem, hogy ezt melyikük mondta a filmben, de mindegy is, bármelyikük mondhatta volna. A Két királynő ugyanis azt állítja, hogy ez a két nő csak azért került szembe egymással, mert az őket körülvevő kegyetlen férfiak így akarták. Mintha ebben nekik maguknak semmi szerepük nem lett volna. Ebben a filmben Erzsébet, aki mellesleg 45 éven keresztül vezette, tengeri és kereskedelmi nagyhatalommá tette Angliát, annyival intézi el a udvari tanács ülését, hogy menjenek csak ármánykodni, ő addig papírmasé virágokat készít. Aha.

Amúgy a Két királynő magyar címével ellentétben nem a két nő története, inkább egy Stuart Mária életrajz akart lenni. Mary Queen of Scots az eredeti címe, és valóban, főleg középtájon kifejezetten Máriára fókuszál, Erzsébet csak mellékszereplő. A film alapja John Guy életrajzi regénye (My Heart is My Own: The Life of Mary Queen of Scots), amiben minden esemény Mária szemszögéből, az ő igazságát keresve lett bemutatva.

Mária sorsa valóban filmet ér, csináltak is róla vagy egy tucatot. Erzsébetről szintúgy, bár az Elizabeth és folytatása, az Elizabeth: Az aranykor után azért sok filmesnek leesett, hogy Cate Blanchett alakítása és e két film teljessége után egy ideig nem érdemes a témához nyúlni. Ez a szünet nagyjából mostanáig tartott, az elsőfilmes Josie Rourke rendező és a Kártyavár alkotója, Beau Willimon bevonásával elkészült a Két királynő. A női rendező miatt felmerül, hogy talán valamilyen feminista olvasatot akartak adni a témának. Ha igen, akkor az nagyjából annyi, hogy a férfiak szemetek, akik hazugságokkal és nyers erőszakkal viszályba, háborúba taszítják a nőket.

Ami nem jelenti azt, hogy a Két királynőt olyan szörnyűséges lenne nézni. Egyrészt Mária története annyira fordulatos és sodró lendületű, hogy sokadszor újranézve is izgalmas tud maradni. Egy fiatal lány, aki már 16 évesen francia királyné lesz, aztán 18 évesen özvegy. Aki ezután visszatér szülőföldjére, Skóciába, hogy visszakapja jogos trónját. Aki nem akar a bábja lenni sem a féltestvérének, sem a skót nemeseknek, sem a férjének, sem Erzsébetnek. De aki szép lassan ráébred, hogy királynőként is mennyire kevés lehetősége van beleszólni a saját sorsába.

A Két királynő szereposztása elsőre furcsának tűnt, de végül működött. Máriát a Lady Bird és a Brooklyn színésznője, Saoirse Ronan játssza, míg Erzsébetet a nála alig pár évvel idősebb Margot Robbie. Az a Margot Robbie, akiről sok minden eszünkbe jut, de az öregedés, a megcsúnyulás és az emiatt érzett elkeseredés és féltékenység biztosan nem. Hollywoodban régóta imádják, ha egy fiatal és szép színésznő egy szerep kedvéért elcsúfítja magát, sőt, ennél biztosabb Oscar-recept nincs is. Elég csak Nicole Kidmanre gondolnunk Az órákban vagy Charlize Theronra A rémben. Robbie is kapott műorrot és himlőhelyes bőrt, és egy idő után, nagyjából a film felétől már el is tudtuk hinni neki, hogy féltékeny Máriára. (Az Oscar-jelölés viszont ezúttal egyik színésznőnek sem jött össze.)

Ők ketten szándékosan nem találkoznak egészen a film végéig egyszer sem. Tulajdonképpen az egész film erre a nagy találkozásra fut ki, ami mégis csalódást okoz. Nem a színésznők játéka miatt, még a száradó vásznak közötti furcsa bújócska is működik közöttük, de a szavaik nem elég izgalmasak. És ez igaz az egész filmre: szép a látvány (a jelmezek és a smink is Oscar-jelölést kapott), jók a színészek, érdekes az alaptörténet, de az egész valahogy mégsem tud berántani. Mert azontúl, hogy rossz szándékú emberek vettek körül két jó szándékú nőt, azért lehetett volna még ezt-azt mondani róluk. Amit a történelemből tudni lehet, hogy mindketten elég bonyolult, markáns egyéniségek voltak, ebből a filmből egyáltalán nem jön át.