Megdöbbentem, amikor olyan emberekkel találkoztam, akik majdnem hiperventilláltak a gondolattól, hogy akkor most nyernek-e Oscart vagy sem. Ezt soha nem értettem. Egyszerű matek: az emberek száma, akik a két (amerikai) színész szakszervezetben tagok, az emberek száma, akiknek közülük nincs munkája, és az egy év alatt elkészülő filmek száma. Ezekből kiderül, hogy egy vagyok az ötből, aki dolgozhat. Hogy tarthatnám magam ezek után lúzernek?

Így reagált Glenn Close, amikor 2012-ben, hatodik Oscar-jelölése kapcsán arról faggatták, hogy éli meg, hogy még soha nem sikerült nyernie. Már akkor is az Oscar egyik legnagyobb veszteseként emlegették, és a statisztikája azóta csak romlott. Immár hét jelölése van, de nyerni még mindig nem tudott. Ezzel ő a legtöbbször jelölt, de soha nem díjazott élő színész. A színésznők között pedig soha nem akadt hozzá hasonlóan peches az Oscar történetében. A YouTube-on külön összeállításokat találhatunk Glenn Close veszít az Oscaron címmel. Íme egy közülük:

Idén újra alkalma lenne nyerni, hiszen megint a legjobb színésznők között van, ezúttal a The Wife című film női főszerepéért. Az esélyei jók, hiszen megnyerte a Golden Globe-ot, a brit filmdíjat és az amerikai színész szakszervezet díját (Screen Actors Guild) is. Mégsem vehető biztosra a győzelme, ezúttal is megtörténhet, hogy egy fiatalabb, tapasztalatlanabb színésznő elviszi előle a díjat. Erre most Lady Gagának van nagy esélye a Csillag születikért, de az is elképzelhető, hogy Olivia Colman nyer A kedvencben nyújtott alakításáért. (De legalább idén nincs a jelöltek között Merly Streep, aki tehetségben és korban ugyanott, szerencsében és elismerésben viszont messze Glenn Close előtt jár.)

Lady Gaga mellett szól, hogy az akadémia szereti díjazni a fiatal, húszas, harmincas éveiben járó színésznőket (a fiatal, jóképű színészeket már nem annyira), szereti, ha valaki kilép a komfortzónájából, ahogy Gaga a popsztár szerepéből, és húz valami tőle szokatlant. A hetvenkét éves Glenn Close ezzel szemben évtizedek óta játszik mindig megbízhatóan magas minőségben, hogy a The Wife-ban is jó, azzal senkit nem lepett meg. Close viszont az akadémiai tagok lelkiismeretében bízhat, hogy nem akarják hetedszer is hagyni, hogy üres kézzel távozzon.

Ráadásul a filmek és az alakítások, amikkel kudarcot vallott az Oscaron, majdnem mind nagyszerűek. Olyanok, amik megmaradtak az emlékezetben, sokszor ellentétben azokkal, amelyeket végül díjaztak.

Garp szerint a világ (1982)

Close élete első filmjéért rögtön Oscar-jelölést kapott. A színésznőről sok mindent lehet mondani, de hogy a nép egyszerű gyermeke lenne, azt biztos nem. A nagyapja természettudós, apja híres sebész volt, aki Kongóban nyitott kórházat, így a színésznő gyerekkora részben ott telt. Részben pedig egy svájci internátusban, ahogy a legfelső körökhöz illik. Először énekesnőnek készült, egy folkegyüttesben játszott, aztán inkább a színészetet választotta. Színházban játszott és tévéfilmekben szerepelt, amikor megkapta a Garp szerint a világ női főszerepét, és 35 (vagy 34?) évesen eljátszhatta a nála négy évvel fiatalabb Robin Williams anyját. (Később a nála csak 9 évvel fiatalabb Mel Gibson anyját is eljátszotta a Hamletban.) A furcsa páros mégis működött, a díjat viszont elvitte előle a fiatalabb, de már a pályája csúcsán járó Jessica Lange az Aranyoskámért.

A nagy borzongás (1983)

A nyolcvanas évek elején úgy tűnt, hogy Glenn Close Hollywood egyik legszerencsésebb színésznője. Három egymást követő évben jelölték Oscarra, másodszor A nagy borzongásért. Ebben egy baráti társaság, egykori osztálytársak találkoznak egyik barátjuk temetésén. A férfi öngyilkos lett, ami számvetésre készteti a többieket. Close itt is nagyszerű volt, csak hát ugyanebben az évben Linda Hunt férfit játszott A veszélyes élet évében. Zseniálisan mellesleg, de a férfit játszó nőket és a nőket játszó férfiakat amúgy is imádja az Oscar. A díj Huntnál landolt.

Őstehetség (1984)

Close a következő évben újra bizonyíthatott, ezúttal az Őstehetség című sportfilmben Robert Redford mellett. Redford egy óriási tehetségű, de korán derékba tört karrierű baseballjátékost alakít, akinek nyílik egy második esély, hogy újrakezdje az életét és a pályáját. Close Redford gyerekkori szerelmét játszotta, a csábítót pedig Kim Basinger. Az Oscar ezúttal az idős Peggy Ashcrofté lett, az Út Indiába című filmért. Gyakorlatilag ez amolyan életmű Oscar volt a harmincas évek óta játszó, de soha el nem ismert Ashcroftnak.

Végzetes vonzerő (1987)

Az igazi hírnevet a Végzetes vonzerő hozta meg Glenn Close számára, pedig erre a szerepre a kor nála nagyobb sztárjait, Debra Wingert, Barbara Hersheyt és Miranda Richardsont nézték ki. Miután ők nemet mondtak, Sharon Stone pedig a meghallgatáson bukott el, jöhetett Close. Őt eredetileg azért tartották alkalmatlannak, mert nem érezték elég szenvedélyesnek ehhez a karakterhez. Végül addigi legnagyobb sikerét aratta Michael Douglas szeretőjeként, aki képtelen elfogadni, hogy a férfi soha nem fogja elhagyni a családját érte. Aki látta, a család szegény nyuszijának sorsát soha nem feledheti. Itt már Glenn Close volt az Oscar legnagyobb esélyese, mégis Cher nyert a Holdkórosok című aranyos romantikus filmért, amire ma már szinte senki nem emlékszik.

Veszedelmes viszonyok (1988)

Mindössze két hónappal kislánya születése után kezdte forgatni a Veszedelmes viszonyokat. Nem akarta kihagyni a lehetőséget, hogy eljátssza Merteuil márkinő szerepét, aki fogadást köt a nőcsábász Valmonttal (John Malkovich), hogy a férfi el tudja-e csábítani az erényes Madame de Tourvelt (Michelle Pfeiffer). A játszmájukon mindenki csak veszít, de a büszkeség és a hírnév mindennél előbbre való az arisztokrata szarkavaróknak. Close már csak a film legutolsó jelenetéért is simán megérdemelte volna az Oscart, ahogy elhagyja a végső megaláztatása helyszínét, a koncerttermet, és a tükör előtt lemossa a sminkjét. A díj azonban ezúttal valamilyen érthetetlen okból Jodie Fosteré lett a középszerű A vádlottak főszerepéért. 

Albert Nobbs (2012)

„Gyakran összekevernek Meryl Streeppel, leszámítva az Oscar-estet” – viccelődött Glenn Close legnagyobb vetélytársával kapcsolatban. Ha Close az Oscar negatív, akkor Streep a pozitív rekordere, 21 jelöléséből háromszor nyert. Egyszer éppen 2012-ben a Vaslady főszerepéért. Ez volt az az év, amikor Glenn Close-t hosszú évek után, melyek alatt többek között legikonikusabb szerepét, a 101 kiskutya Szörnyelláját is eljátszotta, újra jelölték.

Az Albert Nobbs érdekessége, hogy eredetileg Szabó István rendezte volna, akivel a színésznő a Találkozás Vénusszalt is forgatta. A projekt évtizedekkel később valósult meg, akkor már egy másik rendezővel. Az Albert Nobbs a XIX. századi Írországban játszódik, ahol a nőnek született Nobbs eleinte csak gazdasági kényszerből adja ki magát férfinak, hogy jobban fizető munkát kapjon, később viszont rájön, hogy csak férfiként tud igazán önmaga lenni. Egy újabb nagyszerű alakítás, újabb fiaskó a díjátadón, ahol – mint említettük – Streep vitte haza a szobrot.

És most: The Wife (2017)

A The Wife sztorija annyiban rímel Glenn Close életére, hogy ez a film is mellőzöttségről szól. Egy híres és sikeres író feleségét játssza, aki egész életében a férjét és a férje karrierjét szolgálta. És több is volt, mint kiszolgáló személyzet, hiszen férje regényei jó részt az ő szellemi termékei. És pont akkor, amikor ez a karrier a csúcsra ér, és megkapják a telefont az irodalmi Nobel-díj elnyeréséről, a feleség nem bírja tovább. Biztos, hogy nem a The Wife Close pályájának legjobb filmje (bár nem is rossz), mégis iszonyú igazságtalan lenne, ha megint vesztesként kellene távoznia a díjátadóról.

Addig is itt a beszéde az idei Golden Globe-ról, amivel megríkatta színésznő kollégáit. Ebben többek között arról a szívszorító élményről mesél, amikor édesanyja, aki egész életében az apját támogatta, idős korában azt mondta neki, hogy érzi, hogy semmit nem ért el az életben. És hogy éppen ezért úgy gondolja, hogy nőknek – azon túl, hogy gondoskodnak a gyerekeikről és a férjükről – is lehetnek céljaik, álmaik, és joguk van megvalósítani őket: