Viszonylag ritka az olyan, hogy egy színész rövid időn belül két olyan filmben is főszereplő, amelynek a címe valamilyen módon kapcsolódik a jéghez, a hideghez és a sarkvidékhez. Azonban amíg a netflixes Polar képregény-adaptációnak semmi köze nem volt a témához, a Sarkvidék című túlélőfilm tényleg arról szól, hogy mennyire átkozottul nagy szívás, ha az ember csapdába esik az Északi-sarkon.

Azt egyáltalán nem lehet mondani, hogy a 2010-es évekre ne lett volna divat a Számkivetett után újra túlélőfilmeket forgatni. Csak 2015-ben megjelent a Mentőexpedíció, az Everest vagy az Oscar-díjas A visszatérő, amelyekben egy vagy több ember próbál megküzdeni az elemekkel, az időjárással és a vállalhatatlan környezeti viszonyokkal. Még azt sem lehet mondani, hogy a hideg, havas, északi táj kiaknázatlan téma lenne 2019-ben, hiszen az Everest vagy A visszatérő is ilyen helyeken játszódik, azonban a Sarkvidék most olyan területre tévedt, amiről ritkán látni filmet.

Joe Penna első nagyjátékfilmes rendezése sok szempontból egy teljesen átlagos történeten alapul. Van egy skandináv pilóta, aki lezuhan a gépével az Északi-sarkon az isten háta mögött, és nyomasztó mindennapjait azzal tölti, hogy

• próbál valahogyan ételt szerezni,
• próbál valahogyan segítséget kérni,
• próbál valahogyan nem teljesen megőrülni.

Ilyen szempontból a Sarkvidék tényleg egy klasszikus túlélőfilm. Megismerjük benne, ahogyan Mads Mikkelsen tengeti a napjait, ahogyan unja állandóan ugyanazt enni, ahogyan magában motyogva számolgat és reménykedik benne, hogy valaki végre észreveszi, és közben persze tervezgeti a következő lépéseit. Mindezt úgy, hogy az első negyedórában egy hangot nem ad ki magából, utána is csak számolgat. Egészen addig, amíg váratlan társra lel.

Nem spoiler, hiszen a trailer is ellőtte, hogy a közelében lezuhan egy helikopter, és az eddigi nyamvadt élete még nyamvadtabbá válik. Már nemcsak magára kell figyelni, hanem egy magatehetetlen, kábé haldokló nőre is, aki túléli a balesetet.

És a film innentől elég erősen mutatja be azt, hogy milyen, amikor egy magányos, elkeseredett helyzetben az ember nem a könnyebb utat választja, és magára hagyja a szerencsétlen nőt, hanem minden erejével azon van, hogy a saját túlélése mellett másnak is segítsen.

Mikkelsen pedig parádés az elkeseredett, mindenre képes hős szerepében, aki még a havat is olyan menőn lapátolja, mintha életmentő műtétet végezne árva sziámi ikreken. Teljesen egyértelmű, hogy Mikkelsen azok közé tartozik, akinek elég egy nézés, egy grimasz, egy sóhaj, hogy ne kelljen percekig egy szót se mondania, ezért tényleg tökéletes erre a szerepre.

Az egyedüli probléma a filmmel, hogy azon túl, hogy lenyűgöző az északi táj (ami egyébként a valóságban nem az Északi-sark, hanem Izland), a Sarkvidék szinte semmi újat nem tesz hozzá a túlélőfilmek zsáneréhez. Szinte minden a lehető legkiszámíthatóbban történik. A főhős bajba kerül, majd MacGyverbe oltott Bear Gryllsként tengeti a mindennapjait, már érzi a saját vesztét, aztán történik valami, amitől újra erőre kap. Ezután kiötli A Nagy Tervet a megmenekülésre, és a film utolsó harmadában izgulhatunk, hogy sikerül-e vagy sem. Ilyen szempontból sajnos a Sarkvidék egy erősen közepes alkotás, amit Mikkelsen nélkül szimplán unalmasnak is lehetne hívni.

Ettől függetlenül a műfaj kedvelői bátran felrakhatják ezt a filmet a többi kedvenc közé, Mikkelsen pedig lassan elmondhatja magáról, hogy nincs olyan film, amiben ne tudna stabilan állati jó lenni. Nyilván egy idő után meg lehet unni őt is, de egyelőre még örüljünk annak, hogy nem használták agyon az arcát egy tucat hollywoodi produkcióban, mert ahogy eljön ez a pillanat, a Sarkvidék-típusú filmeknek is sokkal nehezebb lesz.

(Borítókép: outnow.ch)