Index Vakbarát Hírportál

Első percben lelövi a Bosszúállók végét az új Pókember-előzetes

2019.05.06. 16:45 Módosítva: 2019.05.06. 17:45

Ilyen is ritkán van, hogy egy film rendes előzetese előtt annak a filmnek a főszereplője jelenik meg, és elmondja, hogy hé haver, ha nem láttad a Bosszúállók: Végjátékot, akkor ne is kezdj bele ebbe. Pedig itt ez történik: megjelenik Tom Holland, és azt mondja, hogy ácsi, csak akkor nézd tovább, ha tudod, mire vállalkozol. Ez egyébként erre a cikkre is igaz.

Mert ha valaki megnézi a Pókember – Idegenben első, teljes előzetesét, akkor azzal szembesülhet, hogy Peter Parkernek hiányzik Tony Stark, de mégis meg kell küzdenie egykori mentorának hiányával. A másik, sokkal érdekesebb dolog az előzetesben pedig az, hogy a főgonosznak szánt Mysterio (Jake Gyllenhaal) a Földről származik, de nem a mi Földünkről, ezzel pedig a Marvel-univerzum (egész pontosan Thanos csettintése) hivatalosan is megnyitotta a kapukat a multiverzumhoz, azaz a végtelen számú, párhuzamos világokhoz, ahol például Tony Stark még életben van, vagy mondjuk Thanos nem úgy néz ki, mint egy két lábon járó mazsola.

A multiverzummal aztán lehet már trükközgetni, elő lehet rántani már meghalt karaktereket, vissza lehet csinálni sorsfordító pillanatokat, vagy például elő lehet húzni olyan karaktereket a kalapból, mint Mysterio, aki a képregényben egy klasszikus gonosz, az előzetes alapján viszont barátságosnak tűnik.

A Pókember – Idegenben idén júliusban kerül a mozikba, és ez a film, és nem pedig a Végjáték lesz az, ami a Marvel filmes univerzum harmadik fázisának, azaz nagyobb történeti egységének lezárása. A film egyébként arról szól, hogy Peter Parker a Végjáték sztorija után az iskolatársaival elmegy Európába nyaralni (Velence és Prága is felismerhető az előzetesben), de Nick Fury, a Bosszúállókat összegereblyéző titkosügynök ott sem hagyja őt békén, és harcba hívják, miután sem Thor, sem Marvel Kapitány nem ér rá segíteni.

Itt a szinkronos előzetes hozzá: