Index Vakbarát Hírportál

Film készülhet Mátyás királyról és Szendrey Júliáról is

2019.05.09. 09:28

Nemrég derült ki, hogy 14 történelmi filmterv fejlesztése kezdődhet el a Filmalap támogatásával. Most azt is közzé tették, hogy az alkotók filmtervenként 2,5 millió forint forgatókönyvfejlesztési támogatással folytathatják a munkát. A támogatott tervek között a Báthoryakkal, Petőfi Sándorral, Mátyás királlyal, Bem Józseffel, Balassi Bálinttal, Bartók Bélával, 1848-49 és 1956 hőseivel foglalkozó történetek vannak. 

A Filmalap történelmi játékfilmterv programjában készülő forgatókönyvek témái:

  • Bartók. A filmterv Bartók Béla életének négy különböző időszakából, négy művének előadásán keresztül mutatja be a világhírű magyar zeneszerzőt és műveinek jelentőségét.
  • Erdélyi menyegző. Az 1608-ban játszódó sztoriban az erdélyi fejedelem húga, Báthory Anna merészen szembeszáll a kor és bátyja elvárásaival.
  • Feleségek felesége. Szendrey Júlia megrázó sorsán keresztül ad betekintést Petőfi Sándorral kötött házassága időszakába, majd özvegységének megpróbáltatásaiba. 
  • Hadilányok. A Mátyás király seregét kísérő nők véletlenül csöppenek bele a történelem alakításába. A történet fordulatos, izgalmas karakterekkel mutatja be Mátyás uralkodásának egy meghatározó korszakát.
  • A halhatatlan kapitány. Az 1848-49-es szabadságharc idején játszódik, a főhősnő halott férje irataival belép Bem seregébe, hogy a szabadságért harcoljon. 
  • Kezdetek és végzetek. Film Balassi Bálint életének fordulatokban bővelkedő sárospataki epizódjáról.
  • Láthatatlanok. Az 1956-os forradalom leverése után a forradalmárok egy csoportja a Mecsekben folytatja a harcot a szabadságért.
  • A magyar tenger kalózai. Történet az 1630-as évekből, amiben egy kényszerűségből kalóznak állt csapat próbál boldogulni a török sajkák és végvári naszádok kereszttüzében, az Oszmán és Habsburg Birodalom közötti határt jelentő Balatonon.
  • Paripa. Családi film, melynek hőse egy csikó, aki az 1848-49-es szabadságharc leverése után osztrák fogságba kerül.
  • Partvonalon. Történet egy magyar válogatott labdarúgóról, aki a Rákosi-diktatúra legsötétebb éveiben szabadon akart élni.
  • Rabló és pandúr. Izgalmas történet a dualizmus korából az utolsó nógrádi betyárról, aki 21 év börtön után tisztességesen akar élni. A sors úgy hozza, hogy egy látogatás során Erzsébet királyné védelmére kel.
  • Ránk szakad az ég. Egy család és egy rendszer szétesésének története 1989-ből, izgalmas, gyermeki szemszögön keresztül.
  • Rosseb bakák. Háborús dráma az első világháború ikonikus harcszínterén, Doberdónál, ahol hőseink átélik a háború poklát.
  • Vesztegzár. Krimi a Trianon előtti hónapokból, amelyben egy magyar és egy szerb rendőr kénytelen együtt nyomozni egy szövevényes bűnügyben.

A Filmalap tavaly meghirdetett történelmi filmes programjára 404 filmterv érkezett, ezek közül választották ki a fentieket. A cél, hogy olyan filmek szülessenek, "amelyek a nagyközönség számára befogadható módon idézik meg a magyar történelem eseményeit, sorsfordító pillanatait és alakjait".

A történelmi filmeket egyébként a kormányközeli média kezdte hiányolni a magyar filmgyártásból, tavaly több cikket írtak a témában. Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója akkor azt mondta, eddig is készültek történelmi filmek az Oscar-díjas Saul fiától az 1945-ön át a Hajnali láz vagy az Anyám és más futóbolondok a családból című filmekig, de úgy gondolják, hogy a nézők hőstörténeteket is szeretnének a mozikban látni. Ezután hirdették meg a történelmi filmes programot. 

Ne maradjon le semmiről!