Index Vakbarát Hírportál

Pikachu, a detektív senkiből nem fog rajongót csinálni

005
2019.05.15. 05:47

A számítógépes játékokból készült filmeknek nem túl jó a hírük. Csak az utóbbi néhány évből könnyű összeszedni olyan felejthető filmeket, mint a Tomb Raider, az Assassin's Creed vagy éppen a Warcraft. Ebből kiindulva már az aggodalomra adott okot, hogy az élőszereplős Pokémon-film a sorozatból jól ismert Ash Ketchum helyett egy új főszereplővel, de valamennyire a 2016-ban megjelent Detective Pikachu videójáték alapján készül el. Az élőszereplős film eleve azt jelenti, hogy az összes jól ismert Pokémont animációs technikával kell a semmiből újraalkotni, ami ha nem sikerül elég jól vagy életszerűen, akkor még a mozikba kerülés előtt megáshatja a film sírját, hasonlóan a Sonic-filmhez, ahol a rajongók az előzetes után azonnal kiakadtak a főszereplő animációja miatt.

Nem volt tehát kockázatmentes a vállalkozás, és a büdzsé nagy része valószínűleg az eredetileg Pikachu hangját kölcsönző Ryan Reynolds gázsijára, illetve a számítógépes trükkökre ment el, mert egyébként igazán nagy nevek nincsenek a filmben. A főszereplő egy átlagos srác, Tim Goodman (Justice Smith), akiről a történet elején megtudjuk, hogy egykoron Pokémon mester szeretett volna lenni, ám nem valósultak meg az álmai és mezei biztosítási ügynök lett belőle. Mikor értesítik, hogy meghalt az apja, Harry, egy rendőrnyomozó, akkor Ryme City-be kell utaznia. Ez azért különleges hely, mert ez az egyetlen város, ahol a Pokémonok szabadon élhetnek az emberekkel együtt és nem tartják őket Pokélabdában és nem kényszerítik őket folyamatos edzésekre és összecsapásokra. 

Ennyit ér

IMdB: 7.5/10

Rotten Tomatoes: 71/100

Metacritic: 50/100

Index.hu: 6.5/10

A városban Tim feltűnést kelt, amiért neki nincsen saját Pokémonja, de ez viszonylag hamar megváltozik, mert apja lakásán összefut egy Pikachuval, aki nem akármilyen Pokémon, ugyanis Tim pontosan érti, hogy mit mond. Viszonylag hamar rájönnek, hogy az apuka halálával nincs minden rendben, így közösen kezdik kibogozni a szálakat, hogy miért kellett Harry Goodmannek meghalnia. 

A film láthatólag azoknak készült, akik eleve otthonosan mozognak ebben a világban, és nem kell nekik elmesélni az alapokat. Néhány alkalommal mondjuk a film tesz némi erőfeszítést arra, hogy felzárkóztassa a moziba gyanútlanul betévedt nézőket, kár, hogy ezek izzadtságszagúak, és csak ledarálják a kötelezőket. 

Viszont azok, akik hozzám hasonlóan a 2000-es évek elején nőttek fel, és nem hagyta őket hidegen a Pokémon-hype, örömmel fogják venni az ízlésesen kidolgozott világot, ahol Squirtle-ök segítenek a tűzoltóknak, Pidgey-k szállnak az égen, és éjjelente oda kell figyelni, nehogy egy Jigglypuff áldozatává váljunk. Maga a város mintha London és Tokió keveréke lenne, de különösebben nem járjuk be, bárokban, sikátorokban játszódik a történet. Később sem jutunk el igazán izgalmas helyekre, a titkos laboratórium sajnos pont úgy néz ki, mint ahogy azt a nyári blockbusterekben már megszoktuk.

Nagy szerencse, hogy a sikerült elérni, hogy pokémonok egyszerre illeszkedjenek a való világba, és közben emlékeztessenek arra, amit a közönség az animékben megszokott. Emellett Pikachu karaktere és a neki írt szövegek azok, amik az átlagosnál érdekesebbé és szórakoztatóbba teszik a filmet. Justice Smith karaktere nem lesz közönségkedvenc, túlságosan átlagosra írták ahhoz, hogy különösebb érzelmeket mozgasson meg az emberekben. Nem segít neki a forgatókönyv sem, ami például a gyászt nem tudja többé tenni a hős útjának kihagyhatatlan részénél.

A többi fontosabb karakter még ennyire sem lett egyedi, mindenki valamilyen funkciót tölt be és ezen túl nincs más szerepe. Van a lány, aki segít és akibe bele lehet zúgni (Kathryn Newton), van a rendőrfőnök, aki nem akar segíteni (Ken Watanabe), meg van a rejtélyes megalomán üzletember (Bill Nighy) és a fia (Chris Geere), akik biztos, hogy valami rosszban sántikálnak. Ezzel össze is foglaltam a meghatározó karaktereket a filmből.

Igazán nem is a sokadszorra újrahasznosított történet zavart a moziban ülve, hanem az hogy maga a nyomozás, amire a cím alapján számítana az ember, szinte teljesen hiányzik a filmből. Jobban mondva, azok a klasszikus jelenetek maradnak el, amikor a szereplők csak a saját tudásuk és megfigyelőképességük alapján jutnak el egy újabb helyszínre, vagy egy újabb célszemélyhez. Beszélnek valakivel, megtalálnak valamit, majd mennek tovább és valami új helyen kutakodnak. Ez azért sajnálatos, mert az a néhány aprócska jelenet, mikor tényleg nyomozás közben látjuk Pikachut, a legjobb a filmben. Ugyanakkor ha a történetnek haladnia kell előre, akkor a való világ szabályai mennek a kukába, és a szereplőink mindenhova be tudnak jutni anélkül, hogy meg kellene erőltetniük magukat.

Akik a klasszikus, Pokémon vs. Pokémon küzdelemre számítanak, azoknak is csalódniuk kell: nem túl sok jutott belőle a filmbe. Ez kevésbé érződik problémásnak, főleg azok után, hogy minél inkább szerettek volna eltérni az Ash Ketchum-féle történettől, és nyilván ezért is nyúltak a nyomozó Pikachuhoz, csak kár, hogy az ebben meglévő lehetőségeket nem aknázták ki eléggé.

Itthon szinkronnal vetítik a filmet, így azt nem lehet megítélni, hogy Reynolds milyen munkát végzett, de egészen jó dumákat adtak a szájába, amikkel a magyar hangot adó Nagy Ervin láthatóan élvezettel dolgozott. Ez azért fontos, mert a Pikachu, a detektívből a cukin animált Pokémonok és Pikachu beszólásai lesznek azok, amik emlékezetesek maradnak és amihez hasonlót nem fogunk minden más blockbusterben látni. A történet a fordulataival, a tanulságaival együtt mintha egy gyárból érkezett volna és csak a körítés miatt lehet könnyebben elsiklani a gyengeségei felett. De ehhez kell egy előre kialakított viszony a Pokémon világával, mert pusztán ez a film nem sokakból váltana ki őszinte rajongást. Termékkiterjesztésről van szó, amivel mostanság tele vannak a mozik, és sajnálhatjuk, hogy nem került egy picivel több kreativitás vagy bevállalósság a forgatókönyvbe vagy a rendezésbe, mert a Pokémonok világából többet ki lehet hozni, bízzunk benne, hogy a már berendelt folytatás bátrabb lesz.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!