Kezdjük a jó hírrel: a Brightburn: A lángoló fiú másfél óra alatt letudja, amit mondani akar, és mivel az eleve nem túl velős/mély/lényeges/érdekes/újszerű, ez jól is van így. Pedig az alapötlet a maga zseniális egyszerűségében remek: mi van, ha Superman nem a Földet megmentő, emberbarát és küldetéstudatból jelesre diplomázó kiscserkész, hanem egy gyökér?

Hétmillió dollárból forgott David Yarovesky rendező második filmje (az első, a The Hive elkerült minket), aminek James Gunn, A Galaxis őrzői 1-2-3 rendezője az egyik producere, az írói meg az egyik öccse és az unokatesója, szóval Yarovesky egész jóban van Gunnékkal (az első filmjéhez is közük volt), de attól, hogy a legviccesebb szuperhősfilmeket rendező Gunn a haverod, te még nem biztos, hogy el tudsz mesélni egy koherens történetet. A lángoló fiúhoz pedig olyan sok minden nem is kellett volna, mondjuk, egy érdekes forgatókönyv meg pár jó színész nem ártott volna, de ne legyünk telhetetlenek.

Tori és Kyle Breyer Kansasban laknak, a gimiben jöttek össze a focipálya mellett, a szertárban, és azóta is együtt vannak, viszik a farmot, Kyle a traktoron, Tori a konyhában, meg van valami melója is, klasszikus, dolgos amerikaiak, akiket nem érdekel Putyin, morognak a bevándorlókra, de leginkább leszarják őket is, péntek este elmennek a kocsmába kicsit besörözve táncolni, és a gyerekek 12. születésnapjára puskát ajándékoznak, MERT IDEJE. Oppardon, egy dolog nagyon hiányzik a tablóról, a gyerek. Próbálkoznak böcsülettel, de nem jön össze. Aztán egy nap rájuk szakad az ég, abból meg egy űrhajószerű izé, amiben egy gyereknek látszó hogyishívják nyöszörög.

Ismerős, mi? A történet a Superman-eredettörténet, csak nem Smallville a helyszín, hanem Brightburn, a kis idegen lény meg nem egy könnyen beilleszkedő, sármos atléta, hanem egy visszahúzódó kölyök, akit sokat szívatnak a társai, és olyankor olyan fejjel néz, mint az ibadani állatkertben a hím gorilla az őt hajigáló nagyérdeműre. Látszott a szemén, hogy megjegyezi arcokat, és majd ha egyszer kijön, akkor nagy szarban leszünk. A Brightburn elég sokáig húzza ezt a dolgot, és amikor a kölyökre a néző már a 10. perc környékén simán ráhúzta a pszichopata jelmezt, és pontosan tudja, hogy az igazi, nagybetűs Gonoszsághoz vezető út első lépése a nálunknál kisebb, szőrös/tollas lények kibelezése, Brandon Breyer nevelőanyja még mindig ott tart, hogy a gyerek picit depis.

BB persze nem depis, és nem attól tudja a választ minden kérdésre az iskolában, mert különtanárhoz jár, hanem azért, mert nem közülünk való. És amikor eljut odáig, hogy a kliséhalomból előhúzott megoldáskártyára felskiccelt Kiváltó Okok És Traumák nyomán elkezdi megismerni és használni is ezt a másságot, onnantól lehetne a film igazán érdekes, hiszen az elég jól dokumentálva van, hogy egy omnipotens lény mit kezd a mellette kőbaltás ősembernek tűnő helyi lakossággal, és az abba való beilleszkedéssel, de az már sokkal kevésbé, hogy mi van akkor, ha nem segíteni akar, hanem zsigerből gonosznak lenni?

Ráadásul Gunnék elég sok olyan elemet rejtenek el a filmben, amit nemcsak a veszett képregényrajongók ismernek fel, és amik a Superman-mítoszra utalnak vissza, de sajnos a film ritmusa, a dialógusok észvesztő ostobasága, a szereplők agyhalott, illogikus cselekedetei és a főhős cseppet sem ijesztő/rémisztő inkább csak idegesítő húzásai rendre kizökkentik az embert a film hatása alól. Mert nem érted a maszkot, nem érted az ormányát, a kötést rajta és hogy minek van. Nem érted, miért lett szadista állat, és azt sem, miért kell ennyire naturalisztikusan ábrázolni a "menten leszakad a pofám" kiszólást.

Elizabeth Banks az anya, az amerikai Office-ból szalajtott David Denman az apa szerepében igyekszik maradandóbbat hozni, mint a Martha és Jonathan Kentek korábban, de ebből csak az lett, hogy a gonoszgyerekes zsánerflmek messze leghülyébb párosává avanzsáltak. Például a nevelőapa, aki el akarja emészteni a kölyköt kábé 8 perccel azután, hogy konstatálja: a kis rohadék sérthetetlen. Persze ha a horrort és a szuperhősfilmet vegyítjük, ez lesz belőle, egy néhol ijesztő, de nem rettegést keltő film, aminek a legérdekesebb része a stáblista alatt megy, és aminek jó lenne, ha forgatnának egy folytatást, de tehetségesebb gárdával.