Index Vakbarát Hírportál

Még idén beveszi a magyar mozikat a Ragyogás folytatása

2019.06.21. 15:59

"Ez a film le fogja repíteni a fejeteket. Ha egyáltalán a nyakatokon marad még az Az második része után, ez után nem fog" – kommentálta nemrég a Twitteren az Álom doktor (Doctor Sleep) előzetesét Stephen King.

Az író lelkes megnyilvánulása azért is meglepő, mert köztudottan nincs kibékülve a regénye alapján készült Ragyogással, amit Stanley Kubrick vitt filmre, és amit máig minden idők egyik legnagyobb hatású horrorfilmjeként szokás emlegetni.

Hat évvel azután, hogy King megírta és megjelentette a Ragyogás alapjául szolgáló könyv folytatását, az Álom doktort, a könyv filmváltozata is mozikba kerül. A rendező Mike Flanagan, a kis Danny felnőtt változatát pedig Ewan McGregor alakítja.

A film magyar nyelvű előzetesét itt lehet megnézni:

Ewan McGregor mellett többek között Rebecca Ferguson, Jacob Tremblay és Zahn McClarnon is feltűnik a filmben. Az Álom doktor a tervek szerint novemberben jut majd el a magyar mozikba. Arról, hogy hogyan készítette ki Kubrick a Ragyogás női főszereplőjét, Shelley Duvallt a film forgatásán, ebben a cikkünkben írtunk.

Ne maradjon le semmiről!