A Gyerekjáték egy olyan 1988-as horrorfilm alapján készült, ami a korszak egyik legemlékezetesebb, és talán még a mai napig eleven gonoszát hozta a világra: a vöröshajú, ártatlannak kinéző, de belül egy sorozatgyilkos lelkét hordozó babát, Chucky-t. Vagyis Chucky annak a gyilkosnak a neve volt, aki a film elején egy vuduszertartás segítségével úgy ússza meg a letartóztatást, hogy belevarázsolja magát egy játékba. A nyolcvanas évek eléggé vadak voltak.

Chucky egy ikon lett, Don Mancini forgatókönyvíró pedig még hat folytatást kipréselt belőle, és habár az első sikerét nem sikerült megismételni, a Chucky-sorozat megtalálta magának a kultközönségét. Én nem vagyok ennek a kultközönségnek a része, és addig a pontig én sem háborodtam fel a remake-en, amíg a szemem előtt el nem kezdődött.

A 2019-es Gyerekjáték ugyanis leszámol az eredeti alaphelyzettel azért, hogy megmutassa a világ legrosszabb Black Mirror-epizódját. Itt Chucky nem valami gonosz entitás hüvelye lesz, hanem egy kihasznált, elnyomott, gyárban sínylődő vietnámi munkás bosszúja az anyavállalaton, a világ összes appját egyesítő Kaslenen. Ebben a világban a Kaslen ural minden szolgáltatást, a tévétől az önvezető autókon át az okosotthon-vezérlőkig. Teljesen érthetetlen módon a Buddi nevű, tiszta gyagyának kinéző baba a cég legsikeresebb terméke, egy kisgyereknek öltözött vezérlőközpont, amivel lehet beszélgetni, törődik velünk, de kérésre leveszi otthon a fűtést is.

Egy névtelen vietnámi munkás azonban egy nap megunja, hogy a főnöke mindig ordítozik vele, ezért meghekkeli az asztalán fekvő babát, kikapcsolja a gátjait, megengedi a káromkodásokat, amitől a megszokott helyett vörös szemekkel világító Buddi egy két lábon járó, pszichopata Siri lesz. Ami kiköt az anyjával (Aubrey Plaza) élő Andy-nél (Gabriel Bateman), akinek se barátja, családja is alig, főleg amióta a Shane nevű pótapa is betette a lábát a lakásba. Úgyhogy kapóra jön az, hogy láthatóan komoly programozási problémákkal küszködő Buddi a legjobb cimborája akar lenni. És eltenni láb alól mindenkit, aki ennek útjába akar állni.

Hogy lehet félni egy olyan gonosztól, amiről tudod, hogy egyszer úgyis lemerül az eleme? A 2019-es Gyerekjáték elhagyta az eredeti legrémisztőbb magyarázatát, azaz hogy a baba csak egy álca, le lehet tépni a végtagjait, szét lehet lőni, de jönni fog, mert nem a mechanika hajtja, hanem a haiti varázslás. Az újban semmi ilyen nincs, itt elvileg egy rossz programmal kell megküzdeni. És azzal, hogy Lars Klevberg rendező szinte teljesen fogalmatlan azzal kapcsolatban, hogy milyen filmet akart elkészíteni. Egyrészt ott van a maguknak való tinik sztorija, a barátokra és stabil családra ácsingózó Andy-vel. Ott van a félelem a technológiától az életre kelt babával (amit egyébként a filmben már Chucky-nak hívnak, egy olyan húzással, aminek a magyar szinkronban semmi értelme), ami már az élet minden egyes elemébe beette magát, és hűha, mi lesz akkor, ha megbolondulnak az önvezető autóink?

És aztán ott van mindennek az alapja, egy szörnyen véres, brutális, vérben tocsogó horrorfilm, ami olyan gusztustalan gyilkosságokat képes a vászonra vinni, hogy megérdemli a 18-as karikát. Sokatmondó, hogy a film egyik jelentében a tinik éppen a Texasi láncfűrészes mészárlás második részét nézik, és egyszerre borzadnak el és röhögik ki Tobe Hooper legendás filmjének folytatását. Ami pont arról ismert, hogy mennyire borzasztóan erőszakos, bizarr, furcsa, és valahol mélyen nagyon-nagyon vicces is.

Eltekintve attól, hogy mi a jó istenért nézné egy csapat tini pont ezt a 30 éves horrort, a szereplés ténye pontosan kijelöli azt az irányt, amit Klevberg szeretett volna magának: legyen vicces, véres, de néha komoly is. A Gyerekjátékból a véres néha összejön, a viccei borzasztóak, komolykodni pedig nehéz akkor, amikor a filmed egyik csúcsjelenete az, hogy egy rotációs kapa ledarálja egy ember fejét. A főleg sorozatokból ismert Aubrey Plaza már bebizonyította a Legionben, hogy ő képes egy pillantással vagy gesztussal mindhármat kihozni magából - hogy ő ebben a filmben egy fiatal családanya lett, aki csak áldozatnak jó, az elég sokat elmond arról, milyen is 2019-es Gyerekjáték.

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!