Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben
MEGVESZEMBelevertek egy görbe szöget a zombifilmek koporsójába
További Cinematrix cikkek
- Nem gondoltuk volna, hogy Russell Crowe új akciófilmje ekkorát fog ütni
- Kiakadt Az ifjú Sheldon sztárja a sorozat elkaszálása miatt
- Amy Adams főszereplésével készít filmet Mundruczó Kornél és Wéber Kata
- Igazi ipari hulladék lett a Netflix új sci-fi filmje
- Elképesztő feldolgozást kapott Demjén Ferenc slágere
A horrorfilmek történetében már egy rakat magyarázata volt annak, hogy miért másznak ki az élőhalottak a sírokból, és miért törnek a még élők életére: lezuhant műhold, rosszul kalibrált rovarölő, vudu átok, de még ha nem is volt magyarázat, az is jelentett valamit önmagában. Jim Jarmusch zombifilmjében, a The Dead Don’t Die-ban egy globális katasztrófa okoz mindent: nem a műanyaghegyek, nem a globális felmelegedés, hanem a fracking nevű bányászati módszer, amit annyira sikerült túlzásba végezni a sarkkörön, hogy a Föld kibillen a tengelyéből. A nap nem megy le, az elektromos eszközök nem működnek, a halottak meg nem halnak meg, vagyis kikecmeregnek a sírokból, felkelnek a hullaházból, és keresik azt a dolgot, ami meghatározta az életüket, legyen az a bor, a kávé, a wifi, vagy a bluetooth.
Mindez pedig egy Centerville nevű városban történik, ahol a rendőrség legnagyobb gondja az, hogy egy rassziszta farmer (Steve Buscemi) szerint a település szélén élő remete (Tom Waits) ellopta a csirkéjét. Aztán amikor megtalálják a helyi étterem vendégeit kibelezve, akkor sanszos, hogy nem elkóborolt vadállatokról van szó, hanem zombikról. Legalábbis ez a határozott elmélete az egyik helyi rendőrnek (Adam Driver), a felettese (Bill Murray) teljes megdöbbenésére.
Eddig szuperül hangzik, nem? Papíron az is, a The Dead Don’t Die szép válasz lehetne a Walking Dead-sorozat miatt teljesen elkomorodó, éjsötét zombifilmekre. Egy szatíra, amiben Bill Murray és Adam Driver bozótvágó késsel megy a kávéért nyöszörgő és csoszogó Iggy Popnak, és ahol Jim Jarmusch megcsillantja azt a bizarr humort, ami a korábbi műfaji filmjeiben (Halott ember, Szellemkutya) csak ritkán jelent meg.
De a The Dead Don’t Die-ból kiderül, hogy Jim Jarmusch sosem lesz a humor nagyágyúja, a viccei olyan ósdik, elcsépeltek, és fárasztóak. 2019-ben hipsztereken, a pöttöm Smart-autón, vagy úgy általában a zombifilmek kliséin pörögni már elég avítt, és amikor a témáját nem találja, akkor Jarmusch kétféle poénforráshoz fordul. Az egyik az, amikor ugyanazokat a mondatokat ismételteti meg a szereplőivel újra és újra. “Ennek nagyon furán lesz vége” - hajtogatja Adam Driver karaktere minden adandó alkalommal. A világvége alatt minden rádióállomáson csak egy dal szól, a címadó The Dead Don’t A Die, Sturgill Simpson előadásában. Aki hallja, dicséri. Amikor pedig a rendőrség helyszínelni megy az első zombitámadás hulláihoz, akkor mindenki szájából elhangzik, hogy “ez nem lehetett egy vadállat?” Elsőre talán vicces, harmadikra már egyáltalán nem.
A másik, sokkal kellemetlenebb megoldás az, amikor a film karakterei kikacsintanak a nézőkre. Honnan ismerős ez a dal, teszi fel valaki a kérdést. Ez volt a főcím, jön a válasz. “Most akkor improvizálunk?” - kérdezi Bill Murray egy ártalmatlan beszélgetés közben. Mintha Jarmusch ötletelés közben arra jutott volna, hogy a legjobb a saját nézőit megviccelni.
És az sem teljesen világos, hogy miért a zombifilm műfaját választotta egyáltalán, hiszen ha van elcsépelt, ezerszer látott zsáner, ami már legalább három emlékezetes filmet kitermelt magából (az eredeti Holtak hajnala, Shaun Of The Dead, Zombieland), akkor már sok új mondanivaló nemigen marad. Ha pedig nem egy szatíra volt a cél, akkor miért követi annyira a műfaj szabályait az önfeláldozó hősökkel és értelmetlen áldozatokkal? Mi volt Jim Jarmusch célja ezzel a filmmel? Pontosan kit akart szórakoztatni, saját magán kívül? Vagy rá akar mutatni arra, hogy a zombifilmek mennyire nevetséges, egy kaptafára épülő marhaságok? Akkor mutasson fel legalább egy gondolatot, ami erre utal. Esetleg meg akarta ölni a műfajt, egyszer és mindenkorra? Ezzel a filmmel még úgy sem sikerült volna, ha az amerikai bemutató idején sokkal többen nézik meg.
Lehet, hogy én vagyok túl mogorva akkor, ha idejétmúlt viccekkel és felesleges történetszálakkal operáló álzombifilmmel akarja kiszúrni a szemem egy olyan rendező, aki sokkal többre képes, mint egy kamerával rögzített színpadi bohózat. Jarmusch óriási kópé, hiszen amúgy van humorérzéke, pénze, rengeteg haverja, hírneve, stílusa, és még ez mind sem volt elég, hogy a The Dead Don’t Die című zombifilmje nemhogy jó, hanem legalább elviselhető legyen. Pedig Tilda Swinton egy skót akcentussal beszélő kórboncnok benne, aki szamurájkarddal aprítja a zombikat. Jarmuschnak még ezt is sikerült érdektelenné tennie.
(A The Dead Don’t Die a cannes-i filmfesztivál nyitófilmje volt, mi a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon láttuk. Magyar premierről egyelőre nincsen hír.)
Ne maradjon le semmiről!