Index Vakbarát Hírportál

Stohl Andrással érkezik a Z generációs rémálom

2019.08.22. 09:31

"Az, hogy egy lány belemegy a játékaitokba, még nem jelenti azt, hogy meg is baszhatod, te fasz" – mondja az egyik női szereplő Hartung Attila októberben mozikba kerülő, FOMO című filmjének első előzetesében, ami a film teaseréhez hasonlóan az Indexen nézhető meg először.

Hartung Attila tavaly szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, első filmjével pedig az volt a célja, hogy a mai fiatalokról és a mai Budapestről őszinte és nyers korlenyomatot készítsen. A filmben szerepel többek között Stohl András, Csipesz, a youtuber, Jorgosz Golecasz, a Deep Glaze frontembere és László Panna, László Zsolt lánya is. Az alkotók állításuk szerint arra is fel vannak készülve, hogy a FOMO komoly vitákat kavar majd a tizenévesek, de akár az idősebbek körében is.

Ha nem vagy online, nem is létezel?

A gimnazista Gergőt és barátait, azaz a Falka tagjait három dolog motiválja: a szex, a buli és hogy az ezekről készült videókat minél többen megnézzék a netes csatornájukon. A challenge-videóik idővel egyre durvábbá válnak, amikor pedig egy házibuliban Lilla a fiúbanda prédájává válik, egyetlen éjszaka alatt a feje tetejére áll a budapesti fiatalok biztosnak tűnő világa" – szól a film hivatalos szinopszisa.

"A film egy ártatlan házibulival kezdődik, de a folyamatos italozással teljesen szétcsapják magukat a szereplők. Ennek pedig az a következménye, hogy belemennek olyan versenyhelyzetekbe és olyan játékokba, amelyekről ők részegen nem biztos, hogy meg tudják állapítani, ártanak-e vele másoknak. Mert viszi őket a flow. És ez ennyi idősen nagyon jellemző" – árulta el a sztoriról az Indexnek Hartung Attila a film egyik forgatási napján.

A FOMO október 10-től látható majd a magyar mozikban. A filmben olyan zenekarok számai fognak felcsendülni, mint a Mayberian Sanskülotts, a Dope Calypso, a Panel Surfers, a Fran Palermo és a Zombie Girlfriend.

Ne maradjon le semmiről!