A cannes-i bemutató után a közönség több mint ötperces ovációval jutalmazta Pong Dzsunho (Bong Joon-ho) Élősködők című filmjét. Majdnem annyi ideig éljenezték, mint Quentin Tarantino Volt egyszer egy Hollywoodját. Az Élősködők végül meg is nyerte a fesztivál legfontosabb díját, az Arany Pálmát, tulajdonképpen megérdemelten.

Pong Dzsunho a Snowpiercer – Túlélők viadala, a Gazdatest és az Okja rendezője hosszú, tízéves nemzetközi kitérő után tért vissza Dél-Koreába, elmondása szerint azért, hogy újra teljesen kompromisszummentes filmet készíthessen. Ez lett az Élősködők, két család története, amelyek a dél-koreai társadalom két végletét testesítik meg.

Kim Kitek (Szong Gangho) családja egy nyomorúságos félszuterénben lakik, állandó munkája egyik családtagnak sincs. A gyerekek, bár kétségkívül jó eszűek, pénz híján nem járnak egyetemre, a szülők nem dolgoznak. Most éppen pizzásdobozok hajtogatásából élnek, közben lopják a szomszéd wifijét, és más ehhez hasonló stiklikkel próbálnak boldogulni. Egy napon aztán az ölükbe hullik a nagy lehetőség: a fiú egyik barátja külföldre utazik, és addig megkéri őt, hogy helyettesítse a gazdag Park családnál, ahol a nagylányt tanítja angolra.

Kivunak (Csö Usik) egy percig sem gond diplomát hamisítani, és ezzel a Kim család már be is tette a lábát Parkékhoz. De nem állnak meg itt: szép lassan mindannyian a család közelébe férkőznek ilyen-olyan pozíciókba, például sofőrnek, házvezetőnőnek, vagy éppen a problémás kisgyerek mellé művészetterapeutának szegődnek.

Annál is inkább, mert Parkék háza súlyos titkokat rejt.

Az Élősködők szépen illik azoknak a mostanában sokasodó filmeknek a sorába, ahova a nemrég bemutatott Joker is tartozik: a kapitalizmust, az egyre szélesebbre nyíló társadalmi ollót kritizáló filmek közé. De Pong Dzsunho kritikája közel sem merül ki annyiban, hogy a szegények azért szegények, mert semmilyen esélyük nincs és nem is volt soha az alacsony sorból kitörni. A gazdagok meg azért gazdagok, mert beleszülettek a jóba, és simán kizsákmányolják a náluk szerencsétlenebbeket. Itt szó sincs arról, hogy a szegények jók, a gazdagok meg gonoszak lennének. Mindkét családban van szeretet, mindkét szülőpár kapcsolata működik (valamennyire). Mindkét családban aggónak a szülők a gyerekeikért, és lehető legjobbat akarják nekik. De mindkét család zárt világban él, nem tud és nem is akar empátiát gyakorolni a világán kívül esőkkel szemben. 

Kimék környezete nem csak azért elkeserítő, mert egy félszuterénben kénytelenek élni, ahol naponta lehugyozzák az ablakukat az arra járó részegek. A lakásuk megmozdul a mocsoktól, azt sem teszik meg magukért, amit szerény lehetőségeik azért megengednének nekik. Az persze más kérdés, hogy miért nem, hogy csak mostanában nem, vagy mindig is ilyenek voltak. A dzsuvás falakon látjuk Kim úr feleségének érmeit, valaha sikeres sportoló volt, hogy mikor, miként mentek ennyire félre a dolgaik, nem tudni. A Park család feje tudja, hogy milyen elképesztő mennyiségű munkát végez náluk a házvezető, de elintézi egy félmondattal. A felesége meg minden jóindulata ellenére teljesen vak mások sorsára.

Az Élősködők egyszerre thriller, társadalmi dráma, fekete komédia és horror. Ráadásul mindezt lenyűgöző képekben egy lenyűgöző helyszínen látjuk, Parkék építészeti remekműnek beillő házában. Ez a fantasztikus ház (aminek egy része CGI, hogy minél jobban megfeleljen a rendező elképzeléseinek) nem egyszerűen a film nagy részének helyszíne, több annál. Szimbolikus terei vannak, amelyekben a szereplőkkel együtt alászállhatunk és felemelkedhetünk.

Az Élősködőkben az a legjobb, hogy nem lehet csak úgy otthagyni a moziban. Miközben végig szórakoztató marad, kérdéseket vet fel, vitára sarkal. Emiatt még a túlhúzott befejezést is megbocsátjuk neki.

(Az Élősködőket a Mozinet Filmnapokon láttuk, a magyarországi bemutatója december 5-én lesz. Előtte az október 25-én induló 12. Koreai Filmfesztiválon is vetítik. )