Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben
MEGVESZEMLelőtték Shakirát, mindenkinek elment az esze
Kritika a Monos című filmről
További Cinematrix cikkek
- Nem gondoltuk volna, hogy Russell Crowe új akciófilmje ekkorát fog ütni
- Kiakadt Az ifjú Sheldon sztárja a sorozat elkaszálása miatt
- Amy Adams főszereplésével készít filmet Mundruczó Kornél és Wéber Kata
- Igazi ipari hulladék lett a Netflix új sci-fi filmje
- Elképesztő feldolgozást kapott Demjén Ferenc slágere
“A Monos olyan, mintha a Legyek urát fashion videóként dolgozták volna fel, ahol minden egyes szereplő úgy néz ki, mintha a Lärmből támolygott volna ki reggel 7-kor” – írta Klág Dávid kollégám másfélmondatos minikritikájában Alejandro Landes harmadik rendezéséről, miután a Monos megnyerte a Cinefest legjobb filmnek járó Pressburger Imre-díját, valamint az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége zsűrijének díját is.
A Monos azonban nem csak Miskolcot hódította meg: Alejandro Landes filmje az év elején a Sundance Filmfesztiválon robbant be a zsűri különdíjával, azóta pedig magabiztosan gyűjti a különböző filmfesztiválok elismeréseit, legutóbb például a BFI London Filmfesztivál legjobb filmnek járó díját húzta be. Nem véletlenül: a Monos egy kegyetlen és nyomasztó remekmű, ami úgy cincálja szét a néző idegeit, hogy egy életre megemlegesse.
A film egy hülye becenevű kamaszokból álló fegyveres különítmény pokoljárását meséli el valahol Latin-Amerikában. Rambo, Törpe, Répa, Hosszúláb, Farkas, Lady, Kutya és Bumbum azt a feladatot kapják, hogy tartsanak életben egy külföldi túszt (akinek előéletéről semmit nem tudunk) és egy Shakira nevű fejőstehenet. Bár a küldetés nem tűnik komplikáltnak, a randa kamaszokból álló brigád elszúrja: az egyikük egy dugás örömére rendezett buli hevében egy AK-47-essel lövöldözve lelövi a szerencsétlen állatot. És ezzel kezdetét veszi az őrület.
A Monos ugyan nem köti az orrunkra, hogy hol és mikor játszódik, ám az anyai ágon kolumbiai, apai ágon ecuadori, de Brazíliában született, jelenleg pedig New Yorkban élő rendező nyilatkozataiból egyértelműen kiderül, hogy a filmet az 1964 óta tartó kolumbiai polgárháború ihlette, amelynek mostanra csaknem 220 ezer halálos áldozata lehet, közülük mintegy 45 ezer gyerek.
A polgárháború Landes családját is érintette: nagyapja földjét kisajátították a szélsőjobboldali AUC egységei, a gerillák a rendező több hozzátartozóját is elrabolták, Landes és a szülei pedig éppen az erőszak elől menekülve hagyták maguk mögött a medellíni életüket, majd Ecuadorban telepedtek le. Bár a Monos szájára sem veszi a kolumbiai polgárháborút, Alejandro Landest egyértelműen ezek a tapasztalatok motiválták a film elkészítésében.
Ennyit ér
Index.hu: 8,5/10
IMDb: 7,5/10
Rotten Tomatoes: 93%
The Guardian: 5/5
Slant Magazine: 2/4
IndieWire: A-
A Monos ráadásul nemcsak a nézőnek rázós menet, az egész stábot kikészítette a film elkészítése. A Guardian egyenesen az évtized legkegyetlenebb forgatásaként számolt be októberben a felvételek időszakáról. Nem ok nélkül: az alkotók 800 kolumbiai kamasz közül választották ki azt a 25-öt, akiket aztán egy egyhónapos kiképzőtábor erejéig az Andokba küldtek, ahol a hajnali ébresztő után színészkedni, délutánonként pedig fegyvert forgatni, alakzatba rendeződni és hasonló katonai huncutságokra tanították őket.
Mialatt a táborlakók szép lassan egymás agyára mentek (együtt aludtak, étkeztek, tanultak, keltek), Alejandro Landes a viselkedésüket és az interakcióikat figyelte – hogy ki kinek tetszik, ki kinek nem bírja a képét, és ki kivel verseng –, majd a csoportdinamika alapján kiválasztotta azt a nyolc kamaszt, akik a Monos főszereplői lettek. A szereplők legtöbbjének ráadásul korábban semmi köze nem volt a színészkedéshez, leszámítva A nyár királyaiból, a Két lépés távolságból és a Hannah Montanából ismert Moisés Ariast, valamint a Fekete mise és az Én, Tonya színésznőjét, Julianne Nicholsont.
A film előkészülete során a rendező ráadásul megismerkedett egy törpenövésű, kiugrott harcossal, Wilson Salazarral, akiből 11 éves korában csináltak gyerekkatonát, majd 24 évesen dezertált, amiért súlyos vérdíjat tűztek ki a fejére, végül mégis életben maradt. Landes eredetileg harcászati szakértőként számított az izompacsirta törpére, de annyira megtetszett neki a karaktere, hogy végül rábízta a film egyik szerepét is, ő lett a Monos tinikatonáinak kiképzője – sőt, már a forgatást megelőző kiképzőtáborban is Salazar ébresztette a 25 fős csapatot.
A Monos elkészültét tovább nehezítette, hogy a film egyik fele több mint négyezer méter magasban forgott, ahol a folyamatos hideg és az oxigénhiány tette próbára a stábot, az egyik emberüknek már az első napon epilepsziás rohama támadt. Ezután hetekig forgattak a dzsungelben, ahol se áram, se folyóvíz nem állt a stábtagok rendelkezésére, a filmesek katonai sátrait helyi aranyásók segítették felállítani, az élelmet pedig öszvérek szállították a helyszínre.
Az emberek hullottak, mint a legyek, beleértve engem is
– mondta a Guardian interjújában Landes, aki az egyik forgatási napon arra ébredt, hogy nem bír mozdulni. Hordágyon vitték orvoshoz, saját bevallása szerint végigbőgte az utat, attól félt, hogy miatta kell majd lelőni a forgatást, de 20 órával később már újra a helyszínen volt. A rendező egy másik interjúban kiemelte, hogy a film fiatal főszereplői a körülmények ellenére sem adták fel, bár mindannyian megkönnyezték a felvételeket.
És hogy megért-e ennyi küzdelmet és szenvedést a film? Ezt a kérdést a díjeső és az elismerő kritikák egyértelműen megválaszolják. A Monos egy gyönyörűen fényképezett, de érzelmileg rettenetesen kimerítő, folyamatos ordibálással kísért rémálom, amelynek Larry Clark-filmeket idéző karakterei nem maguktól ilyen elcseszettek, hanem mert ilyenné tették őket: fegyvert adtak a kezükbe, és szörnyeteggé változtatták őket. És amikor a néző ezt felismeri, az nagyobb pofon, mint a film 100 percnyi nyomasztása.
(Borítókép: Magyarhangya)
Ne maradjon le semmiről!