2015. október 30-án a bukaresti Colectív klub egy koncert közben kigyulladt. 27-en még aznap meghaltak, további 180 ember megsérült, megégett. Mint kiderült, a népszerű szórakozóhelynek csak egy vészkijárata volt, ennek ellenére megkapta a működési engedélyeket. Az emberek utcára vonultak a korrupt hatóságok ellen tiltakozásul. Öt nappal később a tüntetések hatására a szociáldemokrata Ponta-kormány lemondott, és egy szakértői kormány vette át a következő választásig hátaralévő egy évre az irányítást.

A következő négy hónapban még 37 ember halt meg a Colectív klubban megégett áldozatok közül. Fiatal, életerős emberek, egy részüknek ráadásul nem is voltak igazán súlyosak a sérülései. Ezek az áldozatok keltették fel román oknyomozó újságírók figyelmét. Hogy halhattak meg ennyien a kezelés alatt? Miért haltak meg olyanok is, akik csak testük 10-15 százalékán égtek meg? Mi történt ezekkel az emberekkel a kórházakban? Ami végül kiderült, messze túlszárnyalta a legvadabb (és legszomorúbb) elképzeléseket is.

Az Emmy-díjas román dokumentumfilmes, Alexander Nanau az HBO Europe segítségével készített dokumentumfilmet a nyomozásról. A másfél órás Colectív keményebb és élesebb kanyarokat vesz, mint bármilyen fikció. 

Már az önmagában sokatmondó, hogy az oknyomozás egy sportlap, a Gazeta Sporturilor szerkesztőségére marad, mert a közmédia, akárcsak nálunk, a kormány szócsöve, érdemi újságírói munkára alkalmatlan. A Gazeta Sporturilor újságírói, különösen az egyik legismertebb román oknyomozó újságíró, Cătălin Tolontan viszont szívós, elszánt, sokat látott emberek, akik hála néhány informátornak, egyre izgalmasabb információkhoz jutnak.

Kiderítik, hogy az érintett kórházak mind ugyanattól a cégtől, a kormányközeli Hexi Pharmától vásároltak, mellesleg jócskán túlárazva, fertőtlenítőszereket. Ezekkel csak egy gond van, hogy egyszerűen nem fertőtlenítenek, mivelhogy tízszeresére vannak hígítva. Vagyis amikor egy román sebész azt hitte, hogy fertőtlenített kézzel indul a műtőbe, valójában nagyjából annyira volt tiszta a keze, mint a miénk, amikor WC után leöblítjük. „Gumikesztyű nélkül amúgy sem műtünk” – hangzik a kórházi reakció a felvetésre.

Követjük az elszánt újságírócsapatot, sorra lepleződnek le a kétes figurák, a kormány már lemondott, a Hexi Pharma tulajdonosa pedig megölte magát az őrizetbevétele előtti napon. Ahogy azonban kiderül, hogy a Hexi Pharma sztorija csak egy a román egészségügyet átszövő korrupciós szálak közül, úgy lesz egyre világosabb, hogy ez nem egy hollywoodi oknyomozós film, hanem a kelet-európai valóság.

A film felénél nézőpontot váltunk, bemutatkozik ugyanis a szakértői kormány fiatal egészségügyi minisztere, Vlad Voiculescu. Voiculescu csapata úgy dönt, hogy ők is beengedik a kamerákat, így ott lehetünk a miniszteri dolgozószobában, a meetingeken, az autóban. A miniszterrel együtt szembesülünk azzal, hogy a román kórházak igazgatóinak jelentős része érintett a korrupcióban, hogy hosszú éveken át nyúlták le az uniótól kapott fejlesztési pénzeket. Hogy hiába állította az előző kormány, hogy a román kórházak felérnek a német kórházak színvonalával, valójában alkalmatlanok arra, hogy több súlyos égési sérültet ellássanak. Ha ezt a tűz után belátták volna, és biztosítják a külföldi gyógykezelést, a 37 áldozat egy része még mindig élne.

A rendszer annyira mélyen korrupt, olyan sokan érintettek benne, hogy Voiculescu – akit közben a populista média folyamatosan támad, azzal vádolva, hogy miatta maradnak el életmentő műtétek – lényegében tehetetlen. A szakértői kormány egy éve letelik, a románok minden addiginál nagyobb többséggel választják újra a korábbi kormányt. A kör bezárult. A Colectív mindezt nem kommentálja, csak szenvtelen tárgyilagossággal bemutatja. Olyan tárgyilagossággal, ahogy a kamera időz el az egyik áldozat, egy fiatal nő égési sérülésein.

A Colectív mindenhol jó kritikákat, fesztiválmeghívásokat, díjakat kapott, de Magyarországról nézve még hátborzongatóbb élmény.

Abban az országban élünk, ahol a minisztérium minden lehetséges jogi úton megpróbálta megakadályozni a kórházi fertőzések adatainak nyilvánosságra kerülését, ahol tavaly is közel annyian haltak meg ilyen fertőzések miatt, mint autóbalesetben, ahol a betegek hozzátartozói inkább maguk visznek be fertőtlenítőszert, és takarítják ki a kórtermet. Csak nekünk még egy Vlad Voiculescu sem jut, aki legalább megpróbálta.

A korrupció nem csak annyit jelent, hogy vannak, akik lopnak a közösből. Nem csak annyi, hogy vannak, akik tisztességtelenül meggazdagodnak, yachtokat, szállodákat, kastélyokat vesznek, míg másoknak nem jut semmi. A korrupció, a korrupt rendszer öl. Persze egy ideig próbálkozhatunk, dugdossuk a hálapénzt a megfelelő zsebekbe, összespóroljuk, ha tudjuk, a méregdrága magánkórházat, szívességet kérünk az ismerősöktől. De előbb-utóbb úgyis utolér. Tudtuk eddig is, de a Colectívben most végig is nézhetjük, hogyan.

(A Colectív 2019. november 12. és 17. között a Verzió Filmfesztiválon látható.)

(Borítókép: Colectív 2019 / IMDb)