Index Vakbarát Hírportál

A Warner rábólintott a Joker folytatására

2019.11.21. 09:02

A Warner is rábólintott, jöhet a Joker folytatása, értesült a The Hollywood Reporter. A filmes lap úgy tudja, hogy Todd Philips rendező már korábban is felvetette az ötletet, miszerint szeretne további filmeket készíteni más DC hősök eredettörténetéről is. De akkor, a Joker sikere előtt a stúdió nem lelkesedett az ötletért. A Joker is önálló filmnek készült, nem számoltak azzal, hogy folytatást kaphat.

A film vártnál jóval nagyobb sikere azonban megváltoztatta a dolgokat, és zöld utat kapott a Joker folytatása éppen úgy, ahogy az az elképzelés is, hogy Phillips más DC karakterek eredetét is elmesélje. A tervek szerint természetesen a folytatásban is Joaquin Phoenix játszaná Jokert és Phillips lenne a rendező. Ők korábban mindketten úgy nyilatkoztak, hogy nyitottak lennének egy újabb közös filmre. Ha a terv megvalósul, ez lesz az első folytatás, amiben Joaquin Phoenix szerepet vállal. (Ugyanakkor egy másik filmes lap, a Deadline saját forrásaira hivatkozva azt írta, hogy bár nem kizárt, hogy egyszer készülhet egy Joker 2, szó sincs arról, amit a THR cikke állít, hogy máris dolgoznának rajta.)

A Joker 93,5 millió dolláros bevétellel minden idők legjobb októberi nyitóhétvégéjét hozta az észak-amerikai mozikban. Magyarországon is nagyon népszerű volt: első hétvégéjén több mint 101 ezer jegy kelt el rá a hazai mozikban. Jelenleg több mint egymilliárd dolláros összbevételnél jár világszerte, Joaquin Phoenix pedig a jövő évi Oscar egyik nagy esélyese a szerepért. 

Ne maradjon le semmiről!