A Valan (teljes címén: Valan – Az angyalok völgye) egyetlen hatalmas erénye abból áll, hogy Erdélyben játszódik. A helyszínválasztás nem lenne elég, de Bagota Béla rendező olyan ügyesen fel tudja pillanatok alatt vázolni a helyszínt, a hangulatot, a történelmet és az ottani sorsokat, hogy fájó, amikor a thrillere inkább a műfaji közhelyek felé veszi az irányt, ahelyett, hogy a saját feje után menne. A Valan Erdélye fenyegető, lenyűgöző, a remekül kiválasztott forgatási helyszínekből árad a történethez passzoló nyomorúság, az őket benépesítő emberekből pedig a fullasztó sorsok. Aztán rájuk rúgják az ajtókat a klisék.

A Valan főszereplője Péter (Krisztik Csaba), brassói nyomozó, aki egy erdélyi völgyben nőtt fel, de azóta, akárcsak sokan mások, könyörtelenül maga mögött hagyott mindent: a bezárt bányákat, az alkoholizmusba menekülő embereket, de a legfájóbb döntéseként az eltűnt testvére, Juli emlékét is. Juli akkor tűnt el nyomtalanul, amikor a román forradalom zűrzavarában a forradalmárok betörtek az általános iskolájukba. (Ez a pár perc messze a Valan leghatásosabb jelenetsora.) Azonban egy nap egy ismeretlen nő holttestét találják meg a valani hegyek gyomrában, Péter pedig már rohan is a helyszínre, hogy a töketlen rendőrök, a kilátástalan helyiek és a mindent benyelő szervezett bűnözés ellenére megtalálja az igazságot.

Péter (és a Valan) karakterét már az első jelenetsorokban ki lehet ismerni, a nyomozó a társával együtt próbál beépülni egy gyerekprostikkal teli román kuplerájba, ahol viszont képtelen fékezni magát, és azonnal üt, amikor azt látja, hogy bántják a gyerekeket. A bunyóból lövöldözés lesz, ahol a rendőr és Bagota Béla rendező is helytáll, a Valan pedig bebiztosítja magát nagyon gyorsan egy olyan filmnek, ahol nem kell szégyenkezni olyan alapvető műfaji követelmények miatt, mint a verekedés vagy a lövöldözés.

Pétert a magyar nézők számára nagyrészt ismeretlen Krisztik Csaba alakítja, aki első ránézésre olyan, mintha Száraz Dénest elküldték volna egy túlélőversenyre, és haza kellett volna küldeni, mielőtt krónikusan dehidratálódik. Krisztik jó választás a titkok után nyomozó, talán alkoholista, de lehet, hogy csak erdélyi rendőr szerepére, aki hamarabb üt, rúg, lő és rohan, mint ahogy azt a józan ész diktálná. Igazából a Valan összes színésze remek választás, főleg azért, mert a legtöbbjükhöz nem lehet kötni semmi mást, itt nem lesz ismerős senki egy csokireklámból, egy kereskedelmi tévés sorozatból, vagy éppen a kisboltból, cserébe mindenki pontosan olyan, mint a karakterek, amikre kiválogatták őket: a részeges rendőrfőnök, a dadogó kisrendőr, a mackószerű volt tanár, a hisztérikus anya, a nemtörődöm apa és az a gyanús kapucnis figura, aki a templom kertjében lapátolja a havat.

Direkt pécéztem ki minden szereplőt magamnak az előző bekezdés végén, mert akármennyire is az a szándéka a Valannak, hogy egy súlyos, valós történetekre, főleg a régióban elharapódzó emberkereskedelemre támaszkodva mondjuk el egy izgalmas, egyedi thrillertörténetet, ez nem sikerül teljesen neki. Amikor leülepszik Erdély egzotikuma, úgy bukkannak a felszínre azok a panelok, amiket Bagota követ. A dadogó, szerencsétlenkedő, felettese által csicskáztatott rendőr figurája még csak-csak működik egy ilyen közegben, de az értelmileg sérült, intézetben felnövő egyik gyanúsított már olyasmi, amit a Helyszínelők-sorozat sem mert volna megjátszani tíz évvel ezelőtt, itt pedig úgy lóg ki a filmből a jelenléte, mintha mondjuk Szabó Simon játszaná lófarokkal (Nem ő játssza.)

Ugyanúgy egy évekkel ezelőtti klisét elevenít fel az öngyilkossággal próbálkozó anya, aki a lánya eltűnése miatt akar véget vetni az életének, de miután kijön a kórházból, teljesen érthetetlenül veti rá magát a rendőrre. Az ilyen fordulatoktól lesz egyre gyanúsabb az, hogy ahogy halad előre a Valan cselekménye, úgy lesz Erdélyből díszítés a thrilleren, ahelyett, hogy fordítva lenne: a környezet egzotikum marad, és nem az organikus része a sztorinak. Péter figurája is így lesz egyre laposabb és laposabb, a motivációja ugyan megmarad, hiszen mindennél jobban hajtja az, hogy megtudja, mi is történt a testvérével, de tényleg csak egy férfimotor marad a végére, amiből sosem fogy ki a szufla.

És ez utóbbi miatt lesz az ígéretes Valanból a végére egy olyan film, ami nem is a célnak kitűzött skandináv thrillerekre, nem a True Detective-re, hanem inkább egy másik magyar filmre, a Kojotra hajaz. Ha valakinek nem lenne meg rögtön, a 2017-es Kojot egy igazi macsó fantázia volt, ahol a nőknek kuss volt a neve, és ahogy a magyar vidéki lét kimerült abban, hogy a férfiasabbnál férfiasabb zsiványok egymás csontját törték a konfliktuskezelés jegyében. Az a film nem csinált abból titkot, hogy mit is látunk benne, mert egészen konkrétan egy brutális verekedéssel kezdődött, a Valan viszont azt a benyomást kelti, hogy egy erdélyi tabló szeretne lenni leginkább, ami rávilágít arra, hogy hogyan is mennek ott a dolgok, és miféle kemény vidék az, ahol még drónfelvételektől sem lesz barátságosabb a táj. Aztán a nagy filmbeli rejtély megoldása csak annak lesz bizonyítéka, hogy esze ágában sincs senkinek ilyesmi, itt egy közepes sorozatgyilkosos thrillert néztünk végig, és Erdély csak a mézesmadzag volt.