Minél többször néztem végig az elmúlt években a Jégvarázst (kislányom van, szóval láttam egy párszor, vagyis inkább pár tucatszor), annál inkább megerősödött bennem, hogy ez a mese minden sikert és elismerést megérdemelt, amit megkapott. És ezekből bőven jutott neki: nyert két Oscart és egy Golden Globe-ot, és termelt a Disneynek több mint 1,2 milliárd dollárt. Nem is beszélve arról a felfoghatatlan összegről, amit a jégvarázsos pólók, zoknik, bugyik, bögrék, játékok, hajcsattok, hátizsákok, tolltartók, sílécek, ágyneműk, fürdőruhák és a többi eladásával kerestek. És bár 2013-ban mutatták be, az őrület körülötte nem csillapodott: tavaly éppen olyan menő volt Annának vagy Elzának öltözni farsangon, mint öt évvel ezelőtt.

Két testvér története, akik csak együtt, önmagukat legyőzve, egymásnak segítve léphetnek túl a nehézségeken. Két hercegnő sztorija, akikért nem jön el a herceg a fehér lovon (pontosabban eljön, de abban nincs sok köszönet, Hans herceg, még most is ökölbe szorul tőled a kezem), de azért egy-két jó barát segítségére mindig számíthatnak.

A szülő-gyerek viszony, a testvérféltékenység, a beilleszkedés nehézségei, önmagunk felvállalása mind megjelentek ebben a történetben, de soha nem szájbarágósan, mindig teljesen természetesen illeszkedve a sztori sodrásába. Anna és Elza szuper példaképek a lányainknak, ezért minden szülő hálás lehet, még akkor is, ha néha úgy érzi, hogy le kell fejelnie valamit, ha még egyszer meghallja, hogy Legyen hó! vagy hogy Mától mindörökkéééé.

A Jégvarázs második részén végig érezhető is, hogy az alkotók tisztában voltak azzal, hogy nem kenhetnek oda valami egybites hercegnős sztorit pár émelyítő dallammal, mert azzal az előző rész nimbuszát is veszélyeztetnék. Legalább annyit, ha nem többet akartak adni a folytatással is, nemcsak érzelmekben, gondolatokban, hanem kalandokban, feszültségben, látványban is. Ez részben sikerült, a Jégvarázs 2 nem lett méltatlan a nagy elődhöz, de nem is ér fel vele.

A kérdés, ami mentén elindulunk a folytatásban, igazán izgalmas. Honnan van Elza varázsereje? Miért olyan más, mint a húga vagy bárki Arendelle lakói közül? A válasz egy titokzatos erdőben rejtőzik, ahová egy varázslatos dallam hívja Elzát újra és újra. És bár a dalt csak ő hallja, természetesen nem egyedül indul a nyomába, Anna, Olaf, Kristoff és Sven is követik, hogy segítsenek neki. Bűnre, még ha azt a bűnt nem is mostani lakói követték el, nem épülhet Arendelle boldogsága - derül ki hamar hőseink számára. Ezt a múltbeli bűnt kell jóvátenniük, és ez nem akármilyen áldozatot követel a lányoktól. (És csóri Olaftól is persze.)

Ezért valószínűleg komolyabban kell venni a hatos korhatár karikát, de sose becsüljünk le egy Jégvarázs-rajongó óvodást: volt olyan rész, ahol a lányom tette helyre nekem a sztorit. Mivel nagyobb kihívással kell szembeszállnia Elzáéknak, a varázsos hercegnő valóságos szuperhőssé válik a folytatásban. És mégis, amikor Elza a háborgó tengerrel, a lángoló erdővel vagy a tornádóval küzd, kevésbé katartikus, mint amikor simán épített magának egy jégpalotát, hogy elrejtőzzön.

Ennek ellenére a Jégvarázs 2 is képes arra, hogy hasson az érzelmeinkre. Bár akkora katarzist nem okoz, mint az elődje, azért volt olyan rész, amikor sűrűn szipogott a moziterem. És humora is van, egészen remek például az a jelenet, amiben Olaf felidézi az első rész eseményeit. Egyszerre volt emlékezettámogató, bár nem nagyon hiszem, hogy akadt olyan kiskorú a nézőtéren, aki ne látta volna legalább tízszer az első részt. Másfelől önironikusan figurázta ki a hipersikeres első filmet, kikacsintva a felnőtt nézőkre.

A dalok viszont sajnos nem lettek olyan jók, ebben a részben nincs egy új Let it Go. Korrekt munka mind, hiszen mégiscsak a Disneyről beszélünk, de olyan hosszan tartó dallamtapadást egyik sem fog okozni, mint az első rész slágerei. Mondjuk ez nem is biztos, hogy olyan nagy baj.