Index Vakbarát Hírportál

Bejelentették a Reszkessetek, betörők! remake-jének pár szereplőjét

2019.12.11. 08:44

Tényleg jön a klasszikus karácsonyi film, a Reszkessetek, betörők! „újragondolt” feldolgozása. Olyannyira, hogy már a két szülői mellékszerepet, illetve a gyermek főszerepet ki is osztották, írja a Vulture.

A Disney már augusztusban bejelentette, hogy miután 71,3 dollárért felvásárolta a 20th Century Foxot, elkészíti számos klasszikus film – mint például az Egy ropi naplója, az Éjszaka a múzeumban, a Tucatjával olcsóbb és a Reszkessetek, betörők! – új változatát. Azt azonban még továbbra sem tudni, hogy az új verziók egész estés filmek lesznek-e, vagy csak sorozatok.

A karácsonyi filmek örök klasszikusából, a Reszkessetek, betörők!-ből egyébként 1990-ben jelent meg az első rész, azóta öt készült belőle. A Vulture szerint az már biztos, hogy az új verzió feledékeny szülőpárosát a főként vígjátékokban (Koszorúslányok, Szexvideó) mellékszerepeket játszó Ellie Kemper és a komikus Rob Delaney alakítja majd. A főszereplő kisfiú Archie Yates lesz, aki korábban mindössze egy filmben, a Jojo nyusziban játszott.

Archie Yates azonban nem Kevin McCallister karakterét fogja alakítani, hanem egy teljesen új kisfiúét, akit ugyanúgy véletlenül hagynak otthon. Az már biztos, hogy a feldolgozás a Disney streamingjén, a Disney+-on fut majd, azt viszont még nem tudni, hogy mikor kezdik el a forgatásokat.