Ha valaki érezte magát már nagyon kínosan attól, hogy egy zenészzsenit játszó színész mozdulatairól sütött egy filmben, hogy életében nem tanult az adott hangszeren játszani, és a forgatás hosszabb-rövidebb ideje alatt sem sikerült elsajátítania a legalapvetőbb hangszeres mozdulatokat, annak úgy tűnik, nem kell félnie a hamarosan a magyar mozikba kerülő A nevek dala című alkotástól, mert ilyen gikszer miatt biztosan nem fogja rosszul érezni magát.

A Norman Lebrecht regényéből készült mozifilmből pontosan kitűnik, hogy a Napfény ízét is jegyző producernek, Robert Lantosnak és a filmzenéjéért Oscarral is díjazott A vörös hegedű rendezőjének, François Girard-nak sikerült olyan fiatal hegedűvirtuózt találnia a filmbe, aki olyan könnyedén fogja le az üveghangokat, mint ahogy kortársai robbantgatnak a kedvenc számítógépes játékukban. A rendezőtől, François Girard-tól egyébként sem áll messze a zseniális zenészek világa: a többi között Glenn Gould-ról készült filmjéért Genie-díjat, Peter Gabriel-koncertfilmjéért Grammy-díjat is kapott, és többször is rendezett a Metropolitan Operában.

A nevek dala ugyanakkor ugyanannyira szól a holokauszt borzalmairól, a barátság erejéről és a zsenialitással megáldott-megvert személyiség mélységeiről is, mint a zenéről. A filmben egy varsói zsidó család Londonban hagyott virtuóz gyermeke és az őt befogadó család fia között egy testvérinél is szorosabb gyermekkori barátság története elevenedik meg, hogy aztán a háború döbbenete után a hegedűzseni titokzatos eltűnése zilálja szét még jobban a szálakat, és kezdetét vegye egy évtizedeken át tartó nyomozás a kámforrá vált virtuóz és egy 1735-ben készült Gagliano-mesterhegedű után.

A kanadai-angol-német-magyar koprodukcióban készült alkotás két Oscar-díjra jelölt nagyágyúval, Tim Roth és Clive Owen főszereplésével kerül a magyar mozikba február 6-tól.