Index Vakbarát Hírportál

Kiszállt a Doctor Strange folytatásából a rendező

2020.01.10. 18:21 Módosítva: 2020.01.10. 23:46

Mégsem az első részt is készítő Scott Derricksen rendezi a Marvel egyik szuperhősfilmje, a Doctor Strange folytatását – tudta meg a Variety. Finoman szólva sem ez az első eset, hogy ilyesmi történik valamelyik Disney-blockbusterrel.

A Marvel studios és Scott Derrickson útjai barátsággal elválnak egymástól a Doctor Strange in the Multiverse of Madness című film munkálatai során, kreatív különbségek miatt. Továbbra is hálásak vagyunk Scottnak mindazért, amit hozzáadott a Marvel Comic Universe-hez

– erősítette meg az értesülést a Marvel. Derrickson szintén megerősítette, hogy közös megegyezésről van szó, noha azért persze nem igazán kérdéses, hogy melyik fél akarata érvényesült végső soron.

Derrickson a saját Twitter-oldalán szinte szó szerint megismételte a fentieket, ő viszont hozzátette, producerként azért továbbra is a projektnél marad.

A forgatás májusban kezdődik majd, és ezt elvileg nem befolyásolja a rendezőcsere sem. A film bemutatója 2021 májusában várható majd.

A Disney által felvásárolt (vagy eleve hozzájuk tartozó) stúdióknál korántsem ritkaság, hogy a cégvezetés nem enged semmiféle kilengést a rendezőktől ahhoz képest, amit „fent” elképzeltek, és ezt sok rendező nem bírja azok nélkül a bizonyos „kreatív nézetkülönbségek” nélkül. Az elmúlt években hasonlóan cserélték le két Star Wars-film rendezőjét is, a Solóét és a Skywalker koráét is, de ez történt például a Hangya című képregényfilmmel, a Thor: Sötét világgal és a Wonder Womannel is. 

Vannak, akik ebben a vezetői stílusban látják több kritikai kudarc okát is, például a hosszas huzavona után elkészült kilencedik Star Wars-epizód esetében is. A Kultrovat podcast legutóbbi adásában több szó esett erről is:

Ne maradjon le semmiről!