Index Vakbarát Hírportál

Harry herceg ajánlhatta be feleségét a Disney-hez

2020.01.13. 12:11

Harry herceg és felesége, Meghan hercegné január 8-án bejelentette, hogy szeretnének függetlenedni a királyi családtól, a saját útjukat akarják járni. A megxit óriási hullámokat vetett házon belül és világszerte is. Sokakban felmerült a kérdés, hogyan folytatja majd tovább a pár, főleg, ha tényleg a saját lábukra akarnak állni.

Ekkor jött a hír, hogy Meghan Markle máris leszerződött a Disney-vel, és egy egyelőre meg nem nevezett projekthez adja a hangját. A Times úgy tudja, hogy a színésznő a munkáért járó összeget állítólag nem teszi zsebre, hanem arra kérte a céget, hogy cserébe támogassanak egy elefántmentéssel foglalkozó jótékonysági szervezetet. Ez olyan szempontból nem lenne meglepő fordulat, hogy Harry herceg egyébként szívesen kampányol a vadvilág védelme mellett, bár vannak, akik azzal vádolták meg, hogy a közösségi oldalain megosztott képein elrejti a valóságot.

A színésznő még a nagy bejelentés előtt írhatta alá a szerződést, amit egyes lapok szerint férje közbenjárásának köszönhet. Ezt arra alapozzák, hogy 2019. júliusában, az élőszereplős Oroszlánkirály londoni bemutatóján Harry herceg és a Robert Iger, a Disney vezérigazgatója váltott pár szót, és - miközben felesége éppen Beyoncé Knowlessel és Jay-Z-vel társalgott -, állítólag megemlítette, hogy Meghan hercegné hangalámondásokat is vállal, illetve nagyon érdeklik az ilyen jellegű munkák, és úgy tűnt, Iger nyitott a közös munkára. 

Egyes források szerint Meghan Markle már hetekkel ezelőtt stúdióba is vonult, egészen pontosan azelőtt, hogy férjével és gyermekükkel, Archie-val az ünnepek előtt Kanadába utazott volna. A Fox a Disneyt, illetve az Elephants Without Borders nevű szervezetet is megkereste az üggyel kapcsolatban, de egyelőre nem kaptak választ

Meghan Markle a házassága előtt színésznő volt, 2011 és 2018 között a Suits című amerikai szappanoperában szerepelt. Karrierjét fel kellett adnia, miután a királyi család tagja lett, de több jel utal arra, hogy Nagy-Britanniából történő távozása után valamilyen formában visszatérne Hollywoodba.