Index Vakbarát Hírportál

Mosollyal az arcunkon csináltuk a Harcosok klubját

GettyImages-1185330729
2020.01.29. 19:05

Edward Norton húsz évnél is hosszabb karrierjét végigtekinteni olyan, mintha egy hollywoodi színész bakancslistáját olvasnánk. Első filmszerepével, a Legbelsőbb félelemmel már Oscar-jelölést kapott 1997-ben. Olyan, a mai napig mérföldkőnek számító filmekben játszhatott főszerepet, mint az Amerikai história X és a Harcosok klubja – két olyan film, ami mintha az Egyesült Államokban elterjedt alt-right mozgalom génkészletét mutatta volna be. Norton rendezhetett is, 2000-ben elkészítette saját maga és Ben Stiller főszereplésével az Ég velünk című romantikus vígjátékot. Még az univerzum építésekor bevonta őt a Marvel, hogy legyen ő a Hulk megformálója, ami egy film erejéig ment, de a Bosszúállókra már lecserélték Mark Ruffalóra. A 2010-es években pedig olyan rendezők találták meg maguknak, mint Alejandro Gonzalez Iñárritu (Birdman), Wes Anderson (Holdfény királyság), miközben néha-néha egy kifejezetten fősodorbeli, népszerűnek szánt filmben is felbukkant (A Bourne-hagyaték, Alita: A harc angyala). És miközben a szerepeket válogatta, a techvilág egyik tőkéseként is egyre nagyobb szeletet kanyarított ki magának, ő volt az egyik első utasa és befektetője az Ubernek Los Angelesben.

2019-ben pedig sikerült megvalósítania egy régen vágyott álmát, és elkészítette rendezőként, íróként, producerként az Árva Brooklyn című drámát, ami Jonathan Lethem azonos című könyvéből készült, és aminek a megfilmesítési jogait még a kilencvenes évek végén szerezte meg. A regény főszereplője Lionel Essrog, egy egyszerre Tourette-szindrómában és kényszerbetegségben szenvedő magánnyomozó, aki a mentora halála után kezd el nyomozni. Norton az adaptáció folyamán kihajította a regény jelentős részét, a cselekményt áthelyezte a kilencvenes évekből az ötvenes évekbe, és habár a gyilkosság megmaradt, a felgöngyölítésének több köze van a New York-i várostervezéshez, mint a kétes hírű alvilághoz – valahogy úgy, ahogy Norton egyértelmű filmbálványa, a Kínai negyed is másról kezd szólni, mint ahogy elkezdődik. Az Árva Brooklyn egy rendkívül ambíciózus, felnőtteknek készült, minden figyelmet megkívánó film noir lett, ami szól Norton társadalomjobbító szándékáról, a Donald Trumphoz hasonló, nagyhatalmú ingatlanmágnásokról, a városi szegregációról, mindezt olyan színészek segítségével, mint Willem Dafoe, Alec Baldwin és Gugu Mbatha-Raw.

Az Árva Brooklyn világpremierje a Telluride filmfesztiválon volt (ugyanott, ahol hazánk Oscar-nevezése, az Akik maradtak is bemutatkozott), először itthon a Titanic Filmfesztiválon lehetett látni októberben. A fesztiválos hazai premier előtt tudtunk készíteni egy rövid telefonos interjút Edward Nortonnal, aki beszélt arról, hogy mi a véleménye ma a Harcosok klubjáról, és hogy látta-e az Akik maradtak-ot.

Elég radikális döntés más korszakba átrakni egy regény cselekményét. Miért döntött így?

A könyvnek olyan a stílusa, mintha az ötvenes években írták volna. Kicsit szürreális, kicsit stilizált, és úgy mutatja be a karaktereit, mintha az ötvenes évek régivágású detektívjei lennének. Jonathannal, a könyv írójával együtt azt gondoltuk, hogy filmen ez a fajta stílus túl ironikus lenne, ami neki egyáltalán nem állt a szándékában. A regény az ötvenes évek filmjeinek stílusát utánozza, és arra gondoltam, hogy mi lenne akkor, ha ezt teljesen komolyan vennénk, és akkor a szereplők érzelmeit nem pattintja le a sok ironikus kacsintgatás.

Mindig is magára akarta osztani a főszerepet?

Először íróként érdekelt, utána rendezőként, majd csak végül színészként. Az eredeti döntésem az volt, hogy csak rendezni szeretném, nem eljátszani.

Meddig lehet íróként addig alakítani egy könyvet, hogy még adaptációnak hívjuk?

A regény nem annyira a cselekményről szól, hanem inkább egy ember portréja. Egy ember szinte pszichológiai profilja. A legnagyobb élmény, amit a regény ad, hogy mélyen és bensőségesen megismerhetsz egy nagyon egyedi embert, egy nagyon egyedi gondolkodásmóddal. A filmnek pedig még mindig ez maradt az érzelmi középpontja, csak úgy döntöttünk, hogy rajta keresztül növeljük meg a filmes történetmesélés nagyságrendjét. Pontos címek nem jutnak eszembe, de Jonathan volt az, aki amikor egy pódiumbeszélgetésen feltették ezt a kérdést, rögtön felsorolt három vagy négy olyan filmet, amik adaptációk ugyan, de teljesen és nagyon bátran elrugaszkodnak az eredeti művektől. Aztán felsorolt olyan filmeket is, amik pont azért voltak rosszak, mert nagyon ragaszkodtak az alapanyaghoz. De gondoljon mondjuk a Távol Afrikától-ra. Isak Dinesen (azaz eredeti nevén Karen Blixen – KD) regénye alapján készült, de a cselekményt gyakorlatilag kitalálták hozzá. A könyv hosszú, meditatív bekezdéseken keresztül írja le a főszereplő életét, a film pedig abból készített történetet, ami a történelmi helyzetet tekintve történhetett vele. De nem adaptáció volt.

Vagy a témánál maradva, a Szigorúan bizalmas, ami pedig lefaragott rengeteg mellékszálat a történetből.

Vagy még inkább: Harcosok klubja. A film gyökeresen eltér Palahniuk regényétől. A prózája száraz, a vége teljesen más, a film sokkal izmosabb, nagyobb, tartalmasabb. Nem másolat lett, hanem a regénnyel valamiféle viszonyban álló, önálló műalkotás. Azt azért hozzá kell tenni, hogy több példányt adtak el a könyvből a film után, mint a film előtt.

Ha már felhozta, sejtettek bármit abból, hogy a Harcosok klubja húsz évvel később is fennmarad a köztudatban?

Sosem lehet tudni. Az ember sosem gondolkodik ennyire előre. De ez egy megerősítés arról, hogy olyan munkát végeztünk, ami egy hullámhosszon volt az emberekkel egy bizonyos korszakban. Olyan élményekből készült az a film, amikről azt gondoltuk, hogy mi és a barátaink tudnak majd hozzá kötődni. És humorérzékkel készült, egy mosollyal az arcunkon. De a velencei filmfesztiválon kifütyülték, Amerikában nem volt kasszasiker. Amikor viszont sikerült kialakítania a Harcosok klubjának a viszonyát az emberekkel, akkor abból rájöhet az ember, hogy nem mindig a legegyértelműbbnek tartott teljesítmény a legértékesebb. Szívesebben készít mindenki olyan filmet, ami megtalálja a helyét az adott kultúrában, mint valami kényelmes dolgot. David Fincher (a Harcosok klubja rendezője – KD) mindig azt mondta, hogy ha sikeres lett volna, az annak lett volna a jele, hogy nem mentünk elég messze.

Az Árva Brooklyn egy felnőtteknek szóló, komoly témát feldolgozó dráma, tele ismert színészekkel. Nem gondolt arra, hogy az ötlettel egy streamingszolgáltatót is megkeressen?

Nem tudom, nem gondoltam rá. John Stankey, a Warner Brothers volt vezérigazgatója mindig is támogatott, ő segített a könyv jogait is megszerezni, és mindig is volt közöttünk egy pozitív partneri viszony. Sokan hittek a filmben, és ha már tisztában van az ember azzal, hogy vannak támogatói, akkor megéri a macera kitalálni a hogyant és mikéntet. Hadd mondjam inkább így: nem hiszem, hogy manapság sok stúdió 200 millió dollárt költene egy ilyen filmre. Mi nagyjából 20-30 millió között hoztuk ki. Ha tudtuk volna, hogy ennyiből nem megy, akkor kellett volna más utak után nézni.

20-30 millió nem sok, ez nagyjából a kilencvenes években volt egy közepes dráma költségvetése.

Nézze meg Quentin Tarantino új filmjét. Csodálatos, nagyszabású, részletgazdag, és 45 perccel hosszabb az én filmemnél (igazából csak 16-tal – KD). Az a film nagyjából 100 millió dollárba került. Tudtuk, hogy mi nem fogunk ennyi pénzt kapni. Mert én nem vagyok Quentin. De nem értek azzal egyet, amikor emberek azt mondják, hogy a stúdiók égisze manapság nem lehet ilyen filmeket készíteni. Csak máshogyan kell. Szerencsém volt, hogy ebben a filmben minden egyes színész vállalta, hogy a szakszervezet által előírt minimumbérért dolgozik. Tetszett nekik a film, és rá tudtam venni őket, hogy ilyen gázsival is jöjjenek. Okosnak kell lenni.

Nemrég a New York Times-ban megjelent önnel egy interjú, amiben javarészt a befektetéseiről és a techcégeiről is beszél. Még mindig elsősorban filmesnek tartja magát?

Őszintén szólva nagyon cseles volt az a Times-os újságíró. Két órán át beszélgettünk a filmről, a kreatív folyamatról. Aztán ebből lett egy olyan cikk, amiben leírja, hogy én már nem is igazán készítek filmeket, miközben éppen írtam, rendeztem, és főszerepeltem egy olyan filmben, amit a Warner Brothers készített. Nem teljesen értem, hogy jött ez ki. Az utóbbi két évem arról szólt, hogy mindenemet felemésztette az Árva Brooklyn.

A filmet a Telluride Filmfesztiválon mutatták be, ahol egy Oscarra nevezett magyar filmnek is volt a világpremierje, látta esetleg?

Nem tudtam filmeket nézni, mert sajnos rengeteg dolgom volt a Telluride-on, ráadásul még nagyon beteg is voltam hozzá, annyira köhögtem, hogy beszélni is alig tudtam. A vetítés előtt folyamatosan ettem a torokcukorkát, a vetítés utáni beszélgetést még kibírtam, aztán mentem vissza a szállodába. De egy pillanat, mintha lettem volna a rendezővel egy beszélgetésen. Hogy hívták?

Tóth Barnabás.

Tényleg, adaptációkról beszélgettünk! Egy fiatal srác volt, harmincas, ugye? Emlékszem rá, beszélgettünk is. Amúgy nagy Szabó István-rajongó vagyok.

(Borítókép: Rich Fury / Getty Images Hungary)