A Nyelés egyike azon filmeknek, amiket mostanában, március-áprilisban mutattak volna be a mozik. Sajnos a járvány miatt erre már nem került sor, de úgy néz ki, hogy mégsem kell teljesen lemondanunk arról, hogy új, mozikba szánt filmeket láthassunk.

Több forgalmazó is elindította már VOD (azaz video-on-demand) szolgáltatását, aminek lényege, hogy az általuk forgalmazott, moziban játszott, vagy a járvány miatt elmaradt bemutatójú filmeket egy kisebb összegért meg lehet nézni online. A Nyelést például 2 dolláros (kb. 700 forintos) kölcsönzési díjért, amiért cserébe 24 óránk van megnézni a filmet, vagy 3 dolláros (kb. 1000 forintos) vételi díjért, amiért örökre a gyűjteményünk része lesz.

Tulajdonképpen igen. Az elsőfilmes Carlo Mirabella-Davis filmjének főhőse Hunter (Haley Bennett A lány a vonaton-ból), aki látszólag megcsinálta a szerencséjét. Kifogott egy gazdag, jóképű férjet (Austin Stowell) és már semmi dolga nincs, mint hogy csinosítgassa elképesztően gyönyörű házukat, esetleg összedobjon egy vacsorát az üzleti életben megfáradt urának. Ugyan a kapcsolat és maga Hunter is olyan, mintha az ötvenes években élnének (a nő például nem tréninggatyában, hanem tűsarkúban és szoknyában porszívóz otthon), de kit érdekel, ha egyszer nekik így jó. Kérdés, hogy tényleg jó-e.

 A (látszólagos) boldogság nem is lehetne nagyobb, amikor kiderül, hogy Hunter terhes. A film tele van apró furcsaságokkal, az egyik ilyen, hogy ezt a hírt azonnal közlik is mindenkivel, amire csak Hunter vérfagyasztóan kedves anyósa (Elizabeth Marvel a Homelandből) jegyzi meg, hogy egy friss terhességgel még bármi megtörténhet.

Szóval Hunter terhes, és miközben boldognak kellene lennie, egyre különösebben viselkedik. Elkezd lenyelni tárgyakat, hogy aztán – ezt nem lehet szebben kifejezni – a székletében turkálva találja meg őket. Miután lemossa, trófeaként teszi díszhelyre őket a hálószobájában.

A dolog persze nem maradhat sokáig titokban, már csak azért sem, mert Hunter akciói egyre merészebbek, a gemkapocstól a ceruzaelemig lenyel bármit. Egy kórházi kezelés után lesz világos mindenkinek, így neki is, hogy egy pica nevű evészavarban szenved. A pica azt jelenti, hogy a beteg olyan tárgyak megevése után sóvárog, amiket nem szabad megenni. Ez lehet homok, vakolat, szén, kavics, cigarettacsikk, papír, haj, gomb, hajcsat, lényegében bármi. 

Bár a picát az esetek egy részében össze szokták kapcsolni a vashiányos vérszegénységgel, de elsősorban lelki okai vannak. A Nyelés is erre jut, de éppen itt bicsaklik meg az addig magával ragadóan abszurd történet. Hunter egyszerre kap támogatást a pszichológusától, és türelmetlenséggel vegyes érzéketlenséget a családjától. Miközben lassan maga is előtt is felfedi, hogy mi állhat a betegsége hátterében, kontrollmániás férje és annak szülei a gyorsabb utat választanának a gyógyuláshoz.

Miközben a Nyelés nagyon szépen építgeti fel a betegség megjelenését és elhatalmasodását, a lelki hátteret, a tulajdonképpeni megoldást brutálisan egyszerűen tálalja. Éppen ezért a másfél órás film első egy órája sokkal erősebb, mint a végkifejlet. A film lezárása emiatt hagy némi hiányérzetet, miközben az erős hangulat és az olyan különös karakterek, mint Hunter szír származású őre miatt mindenképpen megéri megnézni. “Ha itt is háború lenne, és lőnének magára, ez az egész betegség nem lenne” – állapítja meg a család által felbérelt testtőr és háziszolga, és valószínűleg igaza is van. De ettől még Hunter nem lesz kevésbé beteg.

(A Nyelést itt lehet kikölcsönözni vagy megvenni.)