Index Vakbarát Hírportál

Gazdasági akcióterv: négy műteremmel bővül a Nemzeti Filmintézet fóti stúdiókomplexuma

2020.04.20. 12:34

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet és az általa okozott válság miatt a kormány új gazdasági akciótervet dolgozott neki nemrég, és az alappillérként szolgáló öt program közül az egyik a kiemelt ágazatok támogatásával foglalkozik. Kiemelt ágazatnak számít a turizmus, az építőipar, a logisztika, az élelmiszeripar, a mezőgazdaság, a film- és a kreatívipar. A Magyar Közlönyben április 15-én több olyan jogszabály jelent meg, ami már a mentőcsomag része, ilyen a 1157/2020. (IV. 15.) kormányhatározat is, ami a Nemzeti Filmalap helyét átvevő Nemzeti Filmintézet fóti telephelyének a bővítéséről szól.

A Nemzeti Filmintézet (NFI) Mafilm fóti bővítése keretében négy új műterem készül el összesen 9600 négyzetméter hasznos alapterülettel. Ezzel ötszörösére, 12 200 négyzetméterre bővül a stúdiókapacitás, ráadásul két-két új stúdió összenyitható lesz

– nyilatkozta Káel Csaba a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Mint elmondta, ez a legnagyobb állami forrásból megvalósuló stúdiófejlesztés Magyarországon. A fóti stúdiókomplexum átfogó fejlesztésének kiemelt célja, hogy a külföldiek mellett a hazai gyártású filmprodukciókat is segítse, tette hozzá.

Káel Csaba az interjúban kiemelte azt is, hogy koronavírus-járvány miatt kialakult nehéz helyzetben meg kell védeni a hazai szakembereket. Ennek érdekében újabb pályázatokat írnak ki, hogy munkát biztosítsanak nekik, illetve átütemezték azon gyártás-előkészítések, forgatások és szakmai rendezvények finanszírozását, amelyeknek korábban már megítéltek támogatást. Az NFI emellett pár hete bejelentette, hogy a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került szabadúszó filmesek azonnali megsegítésére Filmipari Segélyalapot hoz létre, és 50 millió forintot különítenek el erre a célra. Káel Csaba szerint eddig közel hétszázan jelentkeztek a segélyalapot működtető Magyar Filmakadémiánál.