A francia A láthatatlanok az első premierfilm, amit egy új kezdeményezés, a Budapest Távmozi keretében lehet megnézni. A budapesti művészmozikat üzemeltető Budapest Film mozijai március 12-én az elsők között állították le a vetítéseket, hogy a nézők és a mozisok egészségét semmiképp se fenyegethesse a járvány. Később, némi nézőszámos trükközés után, a többi mozi is kénytelen volt bezárni. Ez azóta is így van, a mozik zárva vannak a koronavírus miatt.

A Budapest Filmnél úgy döntöttek, hogy most valamilyen formában mégis újra kinyitnak. Ebből lett a Budapest Távmozi, ami egyfajta ötvözete a streamingszolgáltatókéhoz hasonló filmvetítésnek és a hagyományos mozizásnak. A Távmozi keretében a budapesti Művész, Puskin, Toldi, Tabán és Kino mozik mostantól ismét napi műsorrendben vetítenek a film.artmozi.hu oldalon keresztül.

A virtuális gépházakban ugyanazok a mozigépészek dolgoznak, mint rendesen, és az online nézőterek bejáratánál is ugyanazok a jegyszedők várják a nézőket, akikkel a művészmozikban máskor is találkozni szoktak. A Távmozi vetítéseire váltott jegyekkel közvetlenül a budapesti művészmozik fennmaradását és a Budapest Film munkatársainak megélhetését segíthetik a jegyvásárlók. A Budapest Film azt ígéri, hogy valamilyen módon a mozik rendes újranyitása után, akármikor lesz is ez, viszonozni fogják a támogatást, ezért arra kérnek mindenkit, hogy addig is őrizzék meg távmozijegyeiket. 

A Távmozik műsorán, pont úgy, ahogy normálisan is lenni szokott, egyfelől régebbi sikerfilmeket, másfelől pedig új premiereket nézhetünk. Ahogy a hagyományos moziban, itt is megvan adva, hogy hánykor kezdődik a film, addigira oda kell érni (vagyis számítógép elé kell ülni). Ha valaki korábban érkezik, akkor dumálhat (ez esetben csetelhet) az előtérben a jegyszedővel és a többi nézővel. A film előtt reklámok helyett Filmhíradó van, amiből megtudhattuk többek között, hogy a budapesti artmozikban heti egyszer a tök üres termekben is peregnek a filmek. Ennyi kell ugyanis a gépek megfelelő üzemben tartásához.

Meglepetés, mert sem a témája, sem a szereplői alapján nem gondolta volna senki, hogy több mint másfél millióan lesznek rá kíváncsiak. A láthatatlanok témája ugyanis a női hajléktalanság, a francia utcákon élő, különböző korú és hátterű, meglehetősen kilátástalan helyzetű nők élete. Ők a láthatatlanok, mégpedig azért, mert Franciaországban, akárcsak nálunk, a hajléktalanságot többnyire a férfiakhoz kötjük. Persze ők is vannak többen az utcákon, de mindez nem jelenti, azt, hogy ne élne sok hasonló sorsú nő is köztünk. De ők valahogy kevésbé vannak szem előtt.

A láthatatlanok nemcsak ezeket a nőket, hanem az őket segítő szociális munkásokat is bemutatja. Sőt, a film középpontjában négy szociális munkás áll, akik egy női nappali melegedőt vezetnek. A nappali melegedő olyan intézmény, ahol nem lehet aludni, nem lehet éjszaka bent lenni, arra való, hogy a hajléktalan emberek napközben rendbe szedjék magukat, megfürödjenek, kapjanak egy kávét vagy teát, és segítséget az ügyeik intézéséhez, álláskereséshez. A film szokatlan koncepciója szerint a szociális munkásokat francia színésznők, míg a hajléktalanokat civilek alakítják. Vagyis olyan nők, akik maguk is hajléktalanként élnek vagy éltek korábban.

Ez a szereposztás meglepően jól működik. A vászon egyáltalán nem dobja le az amatőr szereplőket, a színésznőkkel közös jeleneteik teljesen természetesek, nem ordít, hogy itt egy színész és egy civil próbál összehozni valamit. A módszer sokat dob a film hitelességén, egyszerűen látszik, hogy nem hajléktalannak maszkírozott színészek vannak a vásznon, hanem olyan emberek, akik tényleg megélték ezt a sorsot. (És ezzel együtt is sokkal jobb fizikai állapotban vannak, mint amit egy magyar női hajléktalanszállón tapasztalhatunk.)

Ezért aztán elkezdik áthágni a szabályokat, ami persze nem maradhat következmények nélkül. Az idő egyre jobban sürgeti őket, minél rövidebb idő alatt kellene minél több nőt integrálni a társadalomba, munkához, állandó jövedelemhez és lakhatáshoz juttatni. A szociális munkások módszerei egyre radikálisabbak (és egyre meseszerűbbek) lesznek, ahogy közeledik a határidő, amikor lakat kerül a nappali melegedő kapujára. A kezdeti, száz százalékos realizmustól tehát eljutunk valami félig még mindig reális, de félig már inkább vágyott világba, ahol a hit és a kemény munka meghozza a gyümölcsét. 

A láthatatlanok a témája ellenére nem súlyos dráma a francia társadalom aljára szorultakról. Végig franciásan könnyed marad, a legnehezebb kérdések (családon belüli erőszak, gyilkosság) is úgy kerülnek elő, hogy inkább nevessünk, mint sírjunk rajtuk. A film nem állítja azt sem, hogy ezek az emberek mind kizárólag a körülmények áldozatai. Megvan mindegyiknek a maga hibája, és a sok visszautasítás és sérülés csak tovább ront ezeken a hibákon. Azt viszont határozottan kijelenti, hogy mindenkinek jár még egy esély, legyen bármilyen kiállhatatlan, elszállt vagy különös a személyisége vagy legyen bármilyen rovott a múltja. 

(Borítókép: Mozinet)