Május királynője megáldja a vetést és a jószágot – és ő választja ki, ki legyen a kilencedik halálra ítélt ember, akit a Harga szekta tagjai feláldoznak a mindent elárasztó világosságnak. A Fehér éjszakák című különös hangulatú horrorfilm utolsó jelenete talán mind közül a legvérfagyasztóbb: eddigre öltöztetik át az Oscar-jelölt színésznőt, Florence Pugh-t május királynőjének hatalmas virágruhájába, hogy szembenézzen azzal, amivel sosem gondolta, hogy szembe kell majd néznie.

A Fehér éjszakákat, Ari Aster filmjét Magyarországon forgatták, és jelmeztervezője is magyar volt: Flesch Andrea tervezte meg a különös és fanatikus szekta tagjainak teljes ruhatárát, márpedig ebben a filmben a jelmezeknek és a látványnak szokatlanul nagy szerepe volt: külön ruhát kellett tervezni például az önként a többiek szeretetteli üdvrivalgása közepette öngyilkosságot elkövető öregeknek, Május királynőjének ruhája pedig tízezer virágból állt, és még koronaszerű virágkoszorú is járt hozzá. Ezeket a jelmezeket, valamint a Pohárnok Iván által tervezett néhány kelléket árverezte el jótékony célra a filmet készítő A24 filmstúdió: a befolyó bevételeket a New York-i tűzoltóság koronavírus-járvány elleni harcát és a tűzoltók családjait támogató alapítvány kapta.

És az aukció legkülönlegesebb tétele természetesen a virágruha volt: 65 ezer dollárért (20,6 millió forintért) kelt el. Az amerikai lapok már korábban azzal voltak tele, hogy a popsztár Ariana Grande is beleszeretett a ruhába: „Zokogok. És amint lehet, azonnal licitálok rá” – írta a sztár, amikor a ruha megjelent az aukció tételei között. Erre Florence Pugh is válaszolt: „CSINÁLD! A Halloween sosem lesz többé ugyanolyan” – írta. De a licitet végül mégsem ő nyerte, hanem az Oscar-díjak odaítéléséről döntő Amerikai Filmakadémia, amely a filmtörténeti múzeumában fogja elhelyezni a ruhadarabot. Emellett elárvereztek több más ruhát és mellényt is a filmből, valamint Pohárnok Iván medvejelmezének fejrészét és egy, a filmben elég brutális dolgokra használt, hatalmas fakalapácsot. Mindez összesen 100 ezer dollárnyi (31,7 millió forintnyi) adományt hozott össze a rászorulóknak.

„Én pénzügyileg a film készítésekor lemondtam a jogaimról, de a dicsőség az enyém is: nagyon támogatom ezt a célt, óriási megtiszteltetés, hogy ilyen hosszan élnek ezek a ruhák, és most új életet kaphattak” – mondja az aukcióról az Indexnek Flesch Andrea (akivel a film bemutatásának idején is interjúztunk.)

Mint elmondta, az elmúlt napokban jó néhány amerikai újságíró is megkereste a témában – az aukcióról a legnevesebb hollywoodi lapok is beszámoltak –, és bár beleszólása nem volt a szervezésbe, de régebb óta tudott a kezdeményezésről. „Nem szoktam Ariana Grande zenéjét hallgatni, de persze ismerem a nevét, és jól esett, hogy egy híresség is szerette volna megszerezni a ruhát. Örültem is volna, ha hozzá kerül, és megjelent volna benne valahol, mert ezzel is tovább élt volna a ruha, de hogy az Oscar-akadémia vette meg a múzeum számára, az még jobb. Ez nagyon nagy dolog” – mondja a tervező.

A tízezer darab selyemvirágból készült ruháról azt mondja: amikor már megvolt a végleges koncepció, onnantól már nem tartott olyan sokáig az elkészítése, addig viszont elképesztően hosszú út vezetett. A ruhát az utolsó jelenetben használták, az utolsó jelenetet pedig az utolsó forgatási napon vették fel, de Flesch azt mondja: „A film előkészítésének kezdetétől fogva a legutolsó napig folyamatosan kísérleteztünk, hogy elkészítsük a ruhát. A rendező először azt mondta, hogy Florence-nek csak állnia kell benne. Aztán kiderült, hogy le is kell ülnie, végül pedig úgy alakult, hogy járnia is tudni kellett benne, azaz egyszerre kellett hordhatónak és nagyon-nagyon-nagynak is lennie.”

„Végül a férjem segített: ő építész, és ki tudott találni egy olyan tartószerkezetet, amelynek szinte semmi súlya nem volt, de azért megtartotta a ruhát, és nem is volt merev, mozgott, együtt tudott élni a ruhával. Nekünk is voltak ötleteink, de azok mind rosszak voltak, az ő szerkezete viszont csodálatosan működött.” A ruha végül így is nagyjából tizennégy kiló lett.

De a tartószerkezet megépítése is még csak a munka eleje volt: „Erre kellett szabásmintát csinálni, és kitalálni, hogy feküdjön rá a szerkezetre a ruha, hogy egyáltalán ne látszódjon alatta, viszont tartást azért adjon neki. És ahogy változott a szerkezet, úgy kellett változtatnunk a szabásmintán is: volt olyan stádium is, amiben annyira gömbölyű volt a ruha, hogy

Florence egy kis dinoszaurusznak nézett ki benne.

És akkor még ez után kellett a tízezer darab virágot is rögzíteni. „Azt akartuk, hogy vadvirágos mezőnek tűnjön a ruha, és hogy a virágok hasonlítsanak az igazira, amire a selyem alkalmas. De ilyen virágokból csak olyat tudtunk szerezni, azt is csak Hollandiából, amelyeket szárral együtt árultak, hogy lakberendezéshez használják őket. Úgyhogy mind a tízezer virágot és az összes levelüket le kellett szedni a szárakról, majd először a leveleket, utána a virágokat rögzíteni az anyagon. De még ennek is több fázisa volt, és amikor újra rendelni kellett, akkor újra ki kellett várni, hogy megérkezzen a csomag Hollandiából.

Most már klassz visszagondolni rá, de akkor annyi stresszel járt, hogy sokszor azt éreztem, csak legyünk már valahogy túl ezen az egészen!

Volt, amikor felmerült, hogy mégis előrehozzák az utolsó jelenet forgatását, de még nem volt kész a ruha, és volt, hogy annyira nehéz lett a koszorú, hogy Florence nyaka nem bírta megtartani. Az is felmerült bennem, lehet, hogy nem készülünk el az utolsó napig sem.”

Flesch Andrea a szó klasszikus értelmében vett ruhákat készítette a filmben, és aki látta a Fehér éjszakákat, érti, miért kérdezi meg tőle mégis minden amerikai újságíró, a medvebunda vagy az emberbőrből varrt jelmezek is az ő alkotásai-e: ebben a filmben eléggé relatív, mit nevezünk ruhának. „Nem tudom, ez a filmben mennyire látszik, de a medvejelmez egyben volt elkészítve a belekkel és a vérrel: ez Pohárnok Iván hatalmas munkája volt, ahogy a torz maszkok és a többi hasonló is.”

Felmerülhet persze az is, ha Hollywoodra gondol az ember, miért nem oldották meg a dolgot hónapokig tartó kézimunka helyett inkább egyszerűen vizuális trükkökkel, de Ari Aster nem ilyen rendező. „Az ilyesmi nála fel sem merülhet. A filmben talán csak egy másodpercig látszik, hogy az egyik teremben fényképek vannak a falon a korábbi május királynőiről. Simán lefotózhattak volna két embert a ruhákban, aztán photoshoppal kicserélhették volna az arcokat, de Arinak fontos volt, hogy minden kép eredeti legyen. Én is így gondolkodtam: ha tehettem volna, igazi virágokból készítem el a ruhát, de a hervadás miatt ez lehetetlen lett volna.”

Flesch Andrea a különös ruhakreáció miatt azt gondolta, az ő feladata lesz majd, hogy megnyugtassa a hatalmas burokban mozogni kényszerülő Florence Pugh-t, de ilyesmiről szó sem volt. „Florence iszonyú vagány csaj. Szenvedett benne, de tudta, hogy ez a feladat, és semmi problémája nem is volt vele.

A rendező koncepciója egyébként is az volt, hogy Florence csak vánszorogjon az utolsó jelenetben, de szegény ebben a ruhában mást nem is tudott volna tenni.

Az A24 stúdió egyébként a napokban több árverést is tartott: szintén a járvánnyal összefüggő jótékony célokra ajánlották fel a Csiszolatlan gyémántok, A világítótorony és az Eufória című sorozat vagy az Örökség című, korábbi Ari Aster-film különleges tárgyait is, és ezzel összesen nagyjából 200 ezer dollárt gyűjtöttek össze. És ennek a feléért csak Flesch Andrea és Pohárnok Iván művei felelősek.