Index Vakbarát Hírportál

Halál a Níluson: folytatódik a bajuszparádé Kenneth Branagh főszereplésével

2020.08.19. 19:33

Amikor 2017-ben bemutatták a Gyilkosság az Orient expresszen című filmet, ami Agatha Christie azonos című regénye alapján készült, és amiben Kenneth Branagh alakította Hercule Poirot-t, kollégánk így kezdte a kritikáját:

Ha egy film után az ember szinte csak arra emlékszik, hogy a főszereplő bajusza beszarás, mennyire jó volt, és a hideg rázza, ha eszébe jut a magyar szinkronban folyamatosan raccsoló Poirot, akkor maga a film nem hagyott benne túl mély benyomást. 

Már akkor tudni lehetett, hogy 21st Century Fox, vagyis most már 21st Century Studios szeretne folytatást készíteni, hogy franchise-ban gondolkodnak, és be is jelentették, hogy következő alkalommal a Halál a Níluson filmes adaptációját készítik el. Most meg is érkezett az előzetes a filmhez, ami 2020. október 23-án kerül majd a mozikba.

Amellett, hogy ismét ő lesz a belga nyomozó, Kenneth Branagh újból beült a rendezői székbe is. Illetve forgatókönyvet ismét Michael Green írta, és visszatértek a producerek, Ridley Scott, Mark Gordon, Simon Kinberg, Judy Hofflund és Michael Schaefer is. Ami pedig a szereplőgárdát illeti, Branagh mellett feltűnik majd a filmben Gal Gadot, Armie Hammer, Emma Mackey, Tom Bateman, Russell Brand, Rose Leslie, Letitia Wright, Jennifer Saunders, Annette Bening és Sophie Okonedo. 

Ez pedig az előzetes: