Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMSzex, Insta-sztori, tündérek és varázsvilág
További Cinematrix cikkek
- A Netflix megcsinálta a saját Breaking Badjét, csak sokkal viccesebben
- A világ egyik legcsúfabb oldalát mutatja be ez az új Netflix-film
- Egy ültő helyünkben végigdaráltuk Stephen King kedvenc misztikus sorozatát
- Kegyetlenül megdolgoztatta az agytekervényeinket Hugh Grant új vallásos thrillerje
- Az új Dűne-sorozat pont arról szól, amitől napjainkban a legjobban rettegünk
A Végzet: A Winx Saga egy tinisorozat, kis- és nagykamaszoknak.
Az alapvilágot Iginio Staffi álmodta meg képregényben, amelynek sikerén felbuzdulva a 2000-es évek elején rajzfilmsorozatot készített a történetből Winx Club néven.
A mesét itthon is több csatorna sugározta. Majd Staffi összeállt Brian Young producerrel, és 2021. január 22-én megérkezett a Netflixre az élő szereplős változat.
A világ megmaradt, karaktereket is átemeltek, a történetet viszont újragondolták, ami nem is csoda: azóta eltelt húsz év. A mesét kedvelő közönség már felnőtt, így az alaphangulat is sötétebb.
Létezik egy varázsvilág, párhuzamosan a miénkkel, amiben tündérek, varázslók, harcosok és mindenféle szörnyek élnek.
Főhősünk Bloom (Abigail Cowen), 16 éves lány, aki bár tündér, eddig az emberek világában nevelkedett. Majd amikor az ereje lángra kapott – hiszen tűztündér –, felfedezték és átvitték a varázsvilágba, hogy ott egy bentlakásos iskolában tanulja meg irányítani a képességét.
Ezzel párhuzamosan feltűnik egy olyan szörny, ami legutóbb 16 éve pusztított (véletlen egybeesés?), halálra rémíti a suli igazgatóját, akinek reakciója alapján egy nagyon veszélyes lényről van szó, és ez a lény az első jelenetben szét is marcangol egy gyanútlan, birkáit óvó pásztort.
A sztoriról nagyjából ennyit elég tudni.
Az első rész eléggé szájbarágós, minden második mondat azért íródott, hogy a néző képben legyen, mi is az alapszitu, mik a viszonyok, ki kicsoda. Ez az idegesítő egyértelműsítés a második résztől megszűnik,
onnantól kezdve a főszereplővel együtt keresik a nézők is a válaszokat.
Ez egy ifjúsági fantasysorozat. Aki fiatalnak érzi magát, vagy ízlése kiterjed erre a műfajra, az biztos, hogy élvezni fogja a tinitündérek sztoriját.
A főszereplő lány, Bloom sokszor idegesítően önző, de ezenkívül szinte az összes szereplő egész izgalmasan megírt karakterfejlődésen megy keresztül.
A miértekre jó tempóban érkeznek válaszok, a múlt fokozatosan tárul fel, és ez a figyelmet végig fenntartja. Nagy szerepet kap a közösségi létezés; a szereplők egymáshoz csiszolódása, a bizalom kialakulása, az egyénben rejlő erősségek felfedezése, annak csapatban való kamatoztatása is legalább annyira izgalmas, mint a varázsrejtélyek sora.
Ami kicsit furcsa húzás: a technika jelenléte. Még a sima világban játszódó sorozatokban is inkább az az alap, hogy a telefonok különleges helyzetekben kapnak szerepet, leginkább akkor, ha dramaturgiailag fontos. Itt annyira a szereplők része, mint amennyire a valóságban minden embernek. Nyilván az kérdés, hogy a párhuzamos varázsvilágba hogyan jut el az internet, miért ismerik az Instagramot, de ezeket egyszerűbb elengedni, mint filózni rajtuk.
Ami sokkal inkább probléma:
igazából nincsenek is alapok.
Csupán annyi információt kaptunk, ami ahhoz elég, hogy felvegyük a szálat, de mélyebbre nem jutunk.
- Az iskolát például körbeveszi egy védővarázs, de mégsem tilos a tanulóknak annak túloldalán császkálni.
- A tündérek különböző tulajdonságokkal bírnak, az órákon mégis eszméletlenül egyszerű dolgokat tanulnak, bezzeg amikor önvédelemről van szó, mindenki úgy használja az erejét, mintha hatalmasabbak lennének az idős, többet tapasztalt tanároknál.
- Vannak tündérek és harcosok, de a harcosokról nem derül ki semmi, nincsenek képességeik, amit csinálnak, azt egy földi halandó is meg tudná tenni, mégsem derül ki, mit keresnek ebben a világban, mitől ők azok, akik.
Kiszámítható és előre egyértelmű elemből viszont van bőven, amit már az első részben belebegtetnek, ám akadnak olyan fordulatok is, amik szerencsére kiszámíthatatlanok.
A sorozat Sokat játszik azzal, hogy a gonosznak tűnő karakterekről szinte a végéig nem lehet egyértelmű ítéletet alkotni.
Egy másik erős elem, amivel a fiatal nézők biztos könnyen azonosulnak: a felnőttek titkolózása. Azt nem tudni, hogy a valóságban mennyire állja meg a helyét, hogy a felnőttek ennyire ne avassák be a gyerekeket semmibe, főleg ha azok már szexelnek, füveznek és kifejezetten komoly döntéseket hoznak a jövőjüket illetően. De az biztos, hogy sok kamasz érzi azt, hogy kihagyják őket a felnőttek világából, miközben semmi másra nem vágynak, mint hogy ne kezeljék őket gyerekként.
A színészek teljesen rendben vannak, talán a Bloomot játszó színésznő az egyedüli, aki néha tud antipatikus lenni – de neki meg ilyen a karaktere. A többi lány és az igazgatónő is oké, de semmi kiemelkedő alakítás. Ezt a produkció talán nem is igényelte. Viszont a legtöbb színész olyan gyönyörűen beszél, hogy a beszédtechnika-tanáruk valószínűleg megkönnyezte alakításukat.
Ami kicsit kérdéses:
a sorozat miért 16+ besorolású?
Nyilván van benne egy-két elem, amitől muszáj a karika, de sokkal inkább szól a kiskamaszoknak, mint amennyire félteni kell őket attól, hogy kétszer elhangzik valami csúnya szó, és elfüstöl három spangli.
A sorozat nem hosszú: hat epizód, részenként egy óra. Ha minden igaz, számíthatunk második és harmadik évadra is, bár a Netflix erről még nem adott ki hivatalos információt.