A Törődöm veled (Fontos vagy nekem) egy rendhagyó film, abban a tekintetben, hogy szinte csak antihősöket vonultat fel, így a néző végig a főszereplő kínok között végigélt haláltusáját kívánja.

Bicskanyitogató az alaptörténet, és csupán olaj a tűzre, hogy az eleve szociopata karakterjegyekkel megáldott központi szereplőt az a Rosamund Pike alakítja, akinek hideg kisugárzása, szögletes vonásai és csontig hatoló mosolya erősíti a szerep iránt táplált ellenszenvet. Ettől a mixtől pedig a nézőket az első perctől az utolsóig egy görcsbe rándult gyomor kíséri a stáblistáig, bízva abban, hogy a gonosz végül elnyeri méltó büntetését.

A színésznő kiválóan formálta meg Marla karakterét, nem is csoda, hogy az idei Golden Globe díjkiosztóján elnyerte a legjobb színésznőnek járó elismerést komédia/musical kategóriában.

A történet nagy vonalakban arról szól, hogy Marla Grayson (Rosamund Pike) és élettársa, Fran (Eiza González) idős embereket helyeztet gondnokságuk alá, hogy onnantól kezdve ők kezelhessék az öregek pénzügyeit. Ezzel persze kimeríthetetlen anyagi csapot nyitnak maguknak. Ám ahhoz, hogy ez ilyen szépen működjön, beavatott intézetvezetőre, illetve a kiszemelt áldozatok magatehetetlenségről szakmai véleményt aláíró (cserébe busásan lefizetett) orvosra van szükség.

Az érzelmekre pedig nem nehéz hatni, ilyen mértékű emberi gonoszságot látva. Az első jelenetben feltűnik egy kétségbeesett, középkorú férfi, aki Marla gondnoksága alá került édesanyját próbálja meglátogatni az otthonban – sikertelenül. Hiszen ahhoz, hogy ne kerüljön homok a gépezetbe, a rokonokat, akik még némileg képviselni tudnák a csapdába csalt hozzátartozójuk érdekeit, el kell távolítani.

Majd, ahogy az lenni szokott, jön a bonyodalom. Marla ráakad egy igazi gyöngyszemre, Jennifer Petersonra (Dianne Wiest), aki idős, piszkosul gazdag és egyetlen élő rokona sincs. A szokásos módszerrel megtévesztik a gondnokság kihelyezéséről döntő bírót, majd bedugják az amúgy szellemileg friss állapotú nőt egy otthonba.

A mit sem sejtő, épp teát kortyolgató asszonyra hivatalos döntés után törnek rá, aki persze nem tud mit tenni, főleg, hogy azt az ígéretet kapja Marlától, hogy majd az otthonból tud intézkedni, ha úgy érzi, hiba történt. Persze onnantól kezdve Marla nemcsak a gondnokság alá helyezett személy vagyonának kezelője, hanem jogi képviselője is. Így a világtól elzárt nő nemcsak az öregek otthonába, hanem életfogytig tartó börtönbe kerül. De a homok mégiscsak becsúszik ebbe a tökéletesen működő gépezetbe: a gyámoltalannak tűnő asszonynak alvilági kapcsolatai vannak, Roman Lunyov (Peter Dinklage) személyében.

Az alaptörténet zseniális. A színészek remekek. Az is ritka, hogy a főszereplő bukásának lehet drukkolni. Valahogy mégsem lett tökéletes.

Például adott egy kemény, ambiciózus nő, aki a film elején monológban ledarálja, hogy az életben két út várhat az emberre: vagy zsákmány lesz, vagy a vad, aki elejti a zsákmányt. Ő úgy döntött, nőstény oroszlánként él, és másokon átgázolva, az empátia teljes hiányában próbálja kihozni a lehető legtöbbet a világból. Igen ám, de ha a szerelméről van szó, akkor egyik pillanatról a másikra gyöngéd, érzelmes ember válik belőle.

Vagy ott van a maffiózó Roman. Peter Dinklage remek színész, ez nem is kérdés, de ilyen unalmasnak még a Trónok harcának utolsó részeiben sem lehetett látni. Ahhoz, hogy Marla egyenrangú partnere lehessen, egy félelmetes, ravasz, éleslátású pasit kellett volna megjelenítenie, ehhez képest... Persze ez inkább az írók, mint Dinklage hibája, aki sokszor tűnt enerváltnak. Marla sokkal rémisztőbb nála.

A filmet fekete komédiaként jegyzik, és ez találó is, lehetett rajta szórakozni, sokszor vicces. A vége olyan lett, amire nem sokan számítottak, sőt egy utolsó momentumos deus ex machinát is írtak lezárásként, ami talán a mű leggyengébb jelenete.

Ami viszont elsikkad a végére, pedig nagyon fontos alapproblémát vet fel, hogy az idős emberek, amint szellemileg elkezdenek hanyatlani, szinte kiszorulnak a társadalomból, és sokan elkezdik őket semmibe venni. Nyilván ez nem törvényszerű, de attól még velünk élő probléma.

Kis utánanézést követően arra legalább megnyugtató válaszokat lehet találni, hogy itthon hogyan kerülnek gondnokság alá az emberek, és szerencsére nem pont úgy, ahogy a filmben. Törvényileg több ellenőrzést írnak elő, a gondnokoltnak lehet vétójoga, ha fenntartásai vannak a számára kihelyezett gondnokkal.

A Törődöm veled (Fontos vagy nekem) jó film, ám messze nem tökéletes, viszont nem sablonos. Nem ártana, ha több film is foglalkozna az idősek helyzetével, kizsákmányolásával, vagy az alapvető problémáikkal, mert (jobb esetben) egyszer mindenki megöregszik.