A Netflix legütősebb ajánlatainak listájára kattintva gyakran találkozhatunk idegen nyelvű filmekkel, amelyek hatalmas népszerűségnek örvendenek. (Az angol nyelvű műsorok is számíthatnak idegennek, de mi most azt vettük alapul.) A németek új dokumentumsorozata, a Das Hausboot (magyarul annyit tesz: a lakóhajó) nehezen indul, mégis egy izgalmas és szívmelengető szériává szépül. 

Zenészek és művészek mekkájává varázsolni egy szemétkupaccal egyenlő állapotban vásárolt lakóhajót? Igen, pontosan ez volt az elképzelése az énekes Olli Schulznak és a youtuber Fynn Kliemann-nak. Nem, nem arra kell gondolni, hogy felépült egy bulihajó, ami a magyarok által jól ismert A38-ra hajaz, és több mint félezer embert fogad... Inkább egy olyan hajó épült (pontosabban szépült), ami kibérelhető, így esküvőknek, kisebb koncerteknek adhat otthon, elsősorban mégis egy zenei stúdióhoz hasonlítható, ahol az előadók, zenekarok, írók és költők idilli körülmények között varázsolhatnak szavakból és hangokból műalkotást. 

Gunter Gabriel, a németek szeretett előadója 2017-ben hunyt el, a sorozat alapjaként szolgáló lakóhajó az övé volt. Schulz a néhai Gabriel rajongója lévén hirtelen felindulásból, már-már ostobaságból vette meg a hajót, miután az árverésre került. A felújítási kedve és terve akkor szilárdult meg, miután megismerkedett Kliemann-nal, aki bár a jelentős korkülönbség miatt kevésbé ismerte Gabrielt, fiatalságának köszönhetően olyan hatalmas erőbedobással dolgozott a projekten, hogy azt öröm volt nézni. 

A vétel után egyik férfi sem gondolta, hogy több mint két évi munkájukba telik majd felturbózni a lakóhajót, ám Kliemann barátnője már az első pillanattól kezdve érezte, a projekt sok álmatlan éjszakát okoz majd a csapatnak. A tető és a falak átáztak, a hajó tiszta rozsda volt, a szobák szemétben úsztak, a kábelek meghibásodtak: a fiúk semmit nem tudtak megmenteni, mindent ment a kukába, kivéve persze a hajó vázát. (A koronavírus-járvány kitörésére egyikük sem számított: a pandémia szintén tovább nehezítette a lakóhajó elkészültét, de főleg a felavatását, hiszen csupán egy maroknyi ember avatta fel az elkészült hajót.)

Bepillantást nyerhetünk a főszereplők háttérsztorijába, Hamburg mindennapjaiba, a közösségi média kapcsolatteremtő erejébe, és a célorientált emberek gondolataiba.

A négyrészes miniszéria olyan témákat érint, mint az előszeretettel megfilmesített jelenség, vagyis a férfiak közötti barátság, csak éppen annyi különbséggel, hogy hús-vér emberek példáján igazolja az elszakíthatatlan köteléket két olyan ember között, akik megannyi hullámvölgyön mentek keresztül annak érdekében, hogy végül együtt érjenek a csúcsra. 

Az, hogy Schulz és Kliemann nem hivatásos szerelők, hanem zenészek, tovább tetézi a hangulatot. Érdekes megfigyelni, hogy két teljesen laikus férfi hogyan veszi át az irányítást nemcsak egymás, hanem gyakran a szakemberek felett is. A bennük tomboló versenyszellem, eltökéltség és akaraterő – na meg persze a pénzhiány – néha hatalmas vitákig fajul, ám végül minden nézeteltérés elsimul. 

A sorozat nagy részében azt gondoljuk, soha nem hozzák tető alá a lakóhajót, hiszen a csigalassúsággal folyó munkálatok teszik ki a műsor nagy részét. Amikor azonban látszik a fény az alagút végén, ráeszmélünk, hogy micsoda személyiségfejlődésen mentek keresztül a főszereplők, és együtt örülünk velük, hiszen a két zenész (szó szerint) a semmiből hozott létre valami nagyszerű dolgot.