Végre egy újabb tragikus sorsú divattervező kálváriáját megfilmesítő alkotás, amiről hetekig áradozhatom a sorozatfüggő barátaimnak – gondoltam magamban, amikor megláttam a napokban debütáló Netflix-széria, a Halston előzetesét.

A szériában Halston (Evan McGregor) szájából többször elhangzik, hogy a kritikusok szava nem mérvadó, de vajon mennyire pontozzák le a sorozatot a valódi ítészek? (Plot twist: eléggé.) Nem, még Ryan Murphy produceri munkája sem tereli el a néző figyelmét arról, hogy egy pocsékul megrendezett, mindössze ötrészes sorozatról beszélünk. Habár a széria rövidsége önmagában még nem lenne probléma – megannyi miniszéria cáfol rá arra, hogy a minőség és az erő a hosszban rejlik –, az utolsó epizód annyira össze lett csapva, hogy az ember előbb áll fel a kanapéból éhesen, mintsem jóllakottan. Az éhség ellenére azonban mégsem vágyik repetára.

A valódi Halston

Még mielőtt kiveséznénk a sorozatot, ejtsünk pár szót a műsor központi karakteréről, a hetvenes évek nagymenő divattervezőjéről, Roy Halstonról (akit mindenki csak Halstonként ismert). Halston neve a kicsiny hazánkban élőknek nem sokat mond, Amerikában azonban máig az egyik legjelentősebb divattervezőként tartják számon. 

A minimalista stílusáról ismert tervező az ötvenes évek végén kalapkészítőként vonult be a divat nagykönyvébe, a hírnév pedig hamar elérte őt, ugyanis Jacky Kennedy Halston kalapját viselte férje, John F. Kennedy elnöki beiktatásán. Amikor a kalapoknak leáldozott, a férfi megnyitotta New York-i ruhabutikját, a Newsweek pedig Amerika első számú divattervezőjének titulálta Halstont. A többi pedig (kiszámítható) történelem, legalább annyira kiszámítható történelem, mint bármelyik, rivaldafényben élő sztár buktatókkal teli életútja.

A Steven Gaines könyve (Simply Halston) által inspirált sorozat eleinte film lett volna, végül széria született belőle. A formátumváltásra azért volt szükség, mert a műsor több dimenzióban akarta megmutatni Halston életét (ennek ellenére rengeteg sebből vérzik a sorozat logikai szála, a néző kénytelen sötétben tapogatózni a hiányosan bemutatott részek láttán). Megszámlálhatatlan kihagyott ziccer, főleg az ötödik részben, ahol olyan gyorsan érik egymást az új történések, hogy a sorozat „elfelejt” elmagyarázni néhány fontos háttérinformációt, ami nélkül élvezhetetlen a végkifejlet.

Divattörténeti műsorról van szó, mégis alig esik szó a ruhákról, a bemutatókról vagy a konkurens cégek fenyegető erejéről, és talán emiatt válik kimondottan unalmassá a műsor. Bevallom, jómagam másfélszeres sebességgel pörgettem végig a részeket, és nem csak azért, mert a túl gyorsan zakatoló agyamnak hála utálom a lassú beszédet, hanem mert minél hamarabb a történet végére akartam érni.

Ahelyett, hogy többet megtudnánk a márkanév sikerének kulcsáról, Halston magánélete teljesen háttérbe szorítja a kreatív géniuszt, holott annak hangsúlyozása lenne a cél. Aztán bekövetkezik a várva várt/kötelezően elvárt pálfordulás: szex, drog, féktelen partik a Studio 54 tánctermében, és persze a melegek életét megkeserítő HIV-vírus, amely hősünket is érinti.

Habár alig kapnak egy kisebb mellékszereplőnél több rivaldafényt, Jeriana San Juan kosztümjei csodaszépek. (A ruhák nem valódi Halston darabok.) Nem csoda, hisz a tervező töviről hegyire áttanulmányozta a divattörténeti könyveket, hogy minél valósághűbb ruhákat készítsen. 

Az öltözékek mellett a vizuális elemekre sem lehet panasz, a képek ugyanis jól hozzák azt a korképet, amelyet egy 2021-ben élő fiatal elvár a több évtizeddel ezelőtt játszódó történettől. Fontos volt, hogy Halston irodáit és műhelyeit is hűen adják vissza, ugyanis a divattervező előszeretettel formálta saját ízlésére nemcsak a ruhákat, de a belső tereket is. 

Jediköpeny helyett szaténköntös

A skót Ewan McGregor akcentusa néha leleplezi nyelvi gyökereit, mégis többé-kevésbé eltalálta Halston beszédstílusát. A külseje – elsősorban a testtartása és a mozgása – azonban közel sem ütötte meg a mércét, vallja a modell Pat Cleveland, aki azt is kiemelte, hogy az elegáns Halston soha nem viselt csillogó kabátot, mint a sorozatban. Halston pökhendi, bunkó, érzéketlen személyként van megjelenítve, holott a valóságban közel sem volt ennyire hidegszívű teremtés. Mintha az egész műsor célja a főszereplő befeketítése lenne. Ewan McGregor mindenesetre vette a lapot: jól hozza az elvárt karaktert.

A mellékszereplők sem tökéletesek: ott van például a Rebecca Dayan alakította Elsa Peretti, aki a valóságban egy maszkulin nő volt, ám a sorozatban egy törékeny hölgy köszön vissza a képernyőn. A modellként induló Peretti kilépett Halston árnyékából, és az ékszertervezés felé fordult. Dayannél jobb választás volt Krysta Rodriguez, aki Liza Minnellit alakította. Az ő története szinte érdekesebb, mint a divattervezőé. Minnelli Halstonhoz fűződő – életre szóló – barátsága központi elemként van jelen a sorozatban. 

És hogy mit gondol Halston családja a Netflix-szériáról?

Halston unokahúga, Lesley Frowick úgy fogalmazott:

Én felügyelem az archív felvételeket, a sorozat készítői azonban semmilyen módon nem konzultáltak velem. Egészen addig nem tudtam a műsorról, amíg el nem kezdődött a promóciós folyamat. Halston nagybátyánk felettébb magányos és méltóságteljes úr volt. Remélem, hogy emlékezni fognak rá, és megbecsülik őt.

A hét elején a családi archívum közleményt adott ki, amely így hangzott:

Ezek az emberek nem ismerték őt jól. Gyerekek voltak Halston csillogása idején, és gyakran csak a történet szenzációhajhász részeire koncentráltak. Ezeket a részleteket eltúlozták ahelyett, hogy a művész tehetségét, munkamorálját és inspiráló sikereit dicsőítették volna. 

Nem ez az első, divattervezőről szóló film, ahol a stáb „elfelejtett” egyeztetni a hozzátartozókkal. A Lady Gaga főszereplésével készülő Gucci-film dolgozóit is hasonló indokkal vonták nemrég felelősségre.