Index Vakbarát Hírportál

Besúgó és ellenzéki egyetemista – készül az HBO új magyar sorozata

ABfesugo VargaAdam LengyelBenjamin SzaszJulia MarkusLuca VaradiG
2021.06.03. 10:42

Gőzerővel folyik a magyar történelem legutóbbi negyven évének filmes feldolgozása. Nemrég fejeződött be az Elxurtuk munkacímű Megafilm-produkció forgatása, ami Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét krimisíti, és már itt is az újabb hír az HBO A besúgó című sorozatáról. A történet főhőse egy tehetséges vidéki srác, aki Pestre kerülve a kommunisták elzavarásáról álmodó egyetemisták között találja magát, miközben jelentéseket vár tőle az állambiztonság tartótisztje.

Március eleje óta forgatják az HBO saját gyártású nyolcrészes sorozatát, A besúgó című produkciót. Előreláthatólag ez is az év második felében, vagy kicsit később kerül a közönség elé, így idén októberben a Megafilm Gyurcsány-thrillere és Skrabski Fruzsina szemkilövetős rendőri akciókról készülő dokumentumfilmjét követően az HBO rendszerváltós-besúgós sorozatát is megismerhetik a magyar nézők.

A streamingcsatorna gyártásában készülő történet 1985-ben játszódik. Akkoriban már sokan látták, hogy nem nagyon épül a szocializmus, a Szovjetunió nem önzetlen barát, a Mercedes határozottan jobb, mint a Lada, de még nagyon kevesen hitték, hogy a keletet és nyugatot elválasztó vasfüggöny valaha is eltűnik.

A rendszer fennmaradásáért felelős hivatalos szervek, különösen a titkosszolgálatok mindent megpróbáltak, hogy kiismerjék az ellenzéki érzelmű csoportok, egyének szándékait, terveit és cselekedeteit, ezért ahová csak tudták, beépítették beszervezett ügynökeiket. Ehhez persze az is kellett, hogy lehetőleg minél több embert kényszerítsenek jelentések írására. Az egykori állambiztonsági szakemberek zsarolástól sem visszariadva igyekeztek besúgót, ügynököt faragni bárkiből, akihez csak hozzáfértek.

A rendszerváltás előtt készült ügynökakták végigkísérik az azóta eltelt harminc évet. Művészek, politikusok, tudósok, közéleti emberek hosszú soráról derült, derül ki, hogy jelentett.

A besúgó főszereplője, a húszéves Geri 1985-ben Budapestre költözik, hogy a Gazdaságtudományi Egyetemen tanuljon. Kollégiumi élete első napján csatlakozik egy csapat demokratikus ellenzéki fiatalhoz, akik tüntetéseket szerveznek a kommunista rendszer ellen. A csoportot Száva Zsolt, a karizmatikus fiatal diák vezeti, aki hamarosan Geri legjobb barátja lesz. Csakhogy Geri az állambiztonság beszervezett besúgója, aki csak úgy tudja életben tartani súlyosan beteg öccsét, ha megkapja a különleges gyógyszereket, amelyekhez tartótisztje nélkül nem juthatna hozzá.

A főszerepet Váradi Gergely alakítja, aki korábban a Guerilla és a Fekete kecske című filmekben tűnt fel. Szávát, az egyetemisták között szerveződő ellenzéki csoport vezetőjét Patkós Márton (Napszállta, Kincsem) alakítja. Barátnőjét, Katát Szász Júlia (Seveled, Bátrak földje) játssza el.

A tartótiszt lázadó lánya, Judit szerepében Szőke Abigélt (Akik maradtak), láthatjuk majd. A sorozatban fontos szerephez jut Lengyel Benjámin (Űrpiknik, Szép csendben), Varga Ádám (A Tanár, Alvilág, Viharsarok), Hermányi Mariann (Toxikoma), Borbély Richárd (Korhatáros szerelem, Mintaapák), Márkus Luca (Egynyári kaland, Drága örökösök) és Vas Judit Gigi is.

A tartótisztet Thuróczy Szabolcs alakítja, feltűnik Mácsai Pál is mint Kata édesapja, és hosszú évek óta először ismét magyar produkcióban jelenik meg a külföldről hazatért Funtek Frigyes is.

A nyolcrészes sorozat író-rendezője Szentgyörgyi Bálint, további rendezői Mátyássy Áron és Miklauzic Bence. Az HBO producerei Závorszky Anna és Johnathan Young, a gyártásért a Proton Cinema és producerként Petrányi Viktória felel.

(Borítókép: HBO / The Orbital Strangers Project)