Hát helló újra, pezsgő moziélet! Nem is lehetne jobb filmmel ünnepelni az újranyitást, illetve a korlátozások eltörlését, mint egy régóta várt Marvel-filmmel. Végre megérkezett a Fekete Özvegy, ami több mint egy évig pihent a dobozban, mielőtt megtöltötte a mozitermeket.

Natasha Romanoff, azaz a Fekete Özvegy karakterén végig lehet követni a világ változását az elmúlt bő tíz évben. Először kaptunk egy atomszexi Scarlett Johanssont feszülős bőrszerkóban, ahogy dobálja a dögös vörös tincseit. 

Később a Marvelnél rájöttek, hogy ennél jobban kevésbé lehet tárgyiasítani egy női karaktert, így a Bosszúállók: Ultron kora filmben Natasha kapott egy kis háttérsztorit, amitől a szerep kevésbé lett kétdimenziós. A Fekete Özvegy moziban ezt a sztorit rajzolták tovább, de ami még fontosabb:

Legalábbis kábé. Azért ha egyszer a Marvel jó dolgában már nem tud mit csinálni, igazán leforgathatná Natasha és Clint budapesti kalandjait. De nincs okunk panaszra, a történet szerint Csodapestünkre visszalátogató Natashának hála rengeteg képkockát kaptunk mesés fővárosunkról. De ami a rakparton forgatott üldözési jeleneteknél is jobb: Scarlett Johansson Fekete Özvegyként az egész világgal tudatta, hogy sz és s között igenis van különbség, így talán a hazánkba látogató turisták ezentúl tudni fogják, hogy Budapest nevét hogyan kell pontosan kiejteni.

Mivel a Bosszúállók: Végjátékban Natasha elköszönt az univerzumtól, így adott volt, hogy a történet a Marvel-idősíkban valahol a múltban fog játszódni. A fő szál tehát a Polgárháború és a Végtelen háború között fut, mikor a fekete ruhába bújtatott özvegyünk szökevényként járja a világot, mosolyszünetet tartva a Bosszúállók csapatának felével. A film egyébként hangulatában, sztorivezetésében, párbeszédekben kevésbé hasonlít egy Marvel-darabra, a történet sokkal részletgazdagabb, a karakterek mélyebbek, a konfliktusok pedig átélhetőbbek, így jó eséllyel a Fekete Özvegy azoknak is elnyerheti a figyelmét és szeretetét, akik nem Thor kalapácsának lekicsinyített mását használják otthon papírnehezéknek, és nem a H&M gyerekosztályán vásárolják maguknak a szuperhősös pólókat.

A színészválasztás erős lett, mondhatni tökély. Nyilván, Scarlett adott volt, de minden más karaktert úgy választottak ki, hogy önmagukban is erősek, egyben a Fekete Özvegy kémiájával is összhangban legyenek. Florence Pugh játssza Natasha húgát, aki egy cserfes, izgalmas és élettel teli karaktert formál az amúgy is jól megírt Yelenából. Rachel Weisz játéka, amikor kell, megható, amikor kell, humoros, de aki szinte ellopta a show-t, az a Stranger Things című sorozatból is jól ismert David Harbour.

Harbour mérhetetlenül szórakoztatóan alakította a Vörös Őr szerepét, nem volt túljátszott, jeleneteiben pedig könnyed természetességgel hozta a kicsit balek, önimádó, ám szíve mélyén jó szándékú karaktert. Külön-külön is megállták a helyüket, ami Florence Pugh esetében fontos tényező, hiszen karaktere még vissza fog köszönni a jövőbeli Marvel-alkotásban. De a négyes együtt megérne egy külön sorozatot, a színészek és karaktereik egyaránt tökéletesen kiegészítik egymást.

Bár a történet és karaktervezetés lényegesen reálisabb és mélyebb lett, mint ahogy azt a Marveltől megszokhattuk, a látvány és a fizika használata ebben a produkcióban közelebb áll egy Star Wars keresztezte Halálos iramban-filmhez, néha már komikusan túlzó. Ám mivel 3D-ben is vetítik, így legalább van értelme szemüveget viselnie azoknak, akik a sima moziélménytől nem elégülnek ki, szóval ez a tulajdonsága megbocsátható, amúgy is inkább a történet legyen erős.

A tempó néha gyorsabb, mint a kisföldalatti, ahol mire elhangzik, hogy „az ajtók záródnak”, a szerelvény már rég a következő megállóban áll. Viszont a sztori íve szépen építkezik, egy erős kezdés után fokozatosan bontja ki a történet fonalait. Persze akciófilm, így akciót is kapunk bőven, de a hangsúly – a Marvel életében talán először – egészen máshová lett helyezve, és ez nagyon jót tett egy olyan filmnek, amitől az ember szórakozást vár, de nem feltétlenül agykikapcsolósat.

A humor is mondhatni tökéletesen lett eltalálva, aminek ilyen tűpontos aránya ritkább, mint az érett avokádó a boltokban. Emellett a Tom Holland-féle Pókember-filmekből ismert öniróniát is beleépítették, ami jót tett ennek a világnak, mert tagadhatatlanul sok olyan eleme van ezeknek a szuperhősfilmeknek, amik alapesetben is paródiának tűnnek.

Ez a film remek kezdés a Marvel részéről, hogy valamivel emeljék a tétet. Az már kiderült, hogy képregényre épülő szuperhőstörténetekben verik a piacot, ezzel a biztonsági hálóval pedig merhetnek nagyot ugrani. Ennek jele lehet ez a mozi, illetve a Marvel és a Disney+ házasságából született sorozatgyerekek, mint a WandaVision, A Sólyom és a Tél Katonája, a Loki, illetve az új előzetes alapján What If…? animációs sorozat is.

A Fekete Özvegy mindenképp bekerülhet a „nemhiába várt filmek” csoportjába, persze akinek feláll a szőr a hátán a Marveltől, azok ebben is megtalálhatják a kivetnivalót. Még sok pozitív tulajdonsága mellett is volt egy-két hiányossága a sztorinak, de az biztos, hogy méltó búcsút vettek Natasha Romanofftól.