Elhatároztam, hogy megpróbálom úgy nézni az Elkxrtuk című filmet, mintha egy filmkedvelő tornatanár lennék valahol Texasban, aki abban sem biztos, hogy Budapest valódi város, vagy csak kitalálták, mint Gothamet. Az első néhány percben ment is a dolog. A spanyol sztároperatőr, Josep Maria Civit kamerája varázslatokra képes, festménnyé transzformálja a szélvédőn szétfröccsenő esőcseppeket, a várost, az arcokat meg bármit, amit megmutat. Már-már azt éreztem, hogy a látvány képes elrepíteni innen, néző lehetek csak úgy, és várhatom, hogy elkápráztasson a mese. Aztán megjelent a vásznon néhány tüntető, majd egy korszerűtlen tévéstúdió, és durva zökkenéssel pottyantam haza.

– Hazudik a kabinet a költségvetési számokról – mondja a morc főszerkesztőnek a lelkes gyakornok a film elején, de az le se tojja. Itthon vagyunk, akár tetszik, akár nem.

A Megafilm legújabb produkciójához a magyar filmtörténet egyedülállóan sikeres marketinges bravúrja társul. Az Elkxrtuk a készültéről felröppent első hírek óta a közbeszéd része. Gyurcsány-film készül, kurzusfilm, titokzatos forgatás, és a többi lassan csepegtetett hír a produkcióról, amely a bemutatása előtt egy erős forgalmazási botránnyal vette át ismét a vezető helyet a címlapokon.

A filmben felidézett, tizenöt évvel ezelőtti eseményekkel kapcsolatban – őszödi beszéd, tüntetéssorozat, rendőri túlkapások – két antagonisztikus és rendíthetetlen dogmarendszer létezik. Az egyik szekta szerint az egész mögött Orbán Viktor és a Fidesz állt, a másik csapat abban hisz mélyen, hogy Gyurcsány Ferenc és a szocik csinálták a felfordulást.

A film a B változatot dolgozza fel.

Jó ötlet volt Kálomista Gáboréktól ehhez külföldi rendezőt keresni? Annyiból biztosan, hogy nehezen találtak volna itthon olyat, aki hozzá mer nyúlni ehhez a témához, és valódi filmrendező. Elmerengtem, milyen lenne ez a film Gothár Péterrel. Kétségtelenül vannak személyes élményei a címben is megjelenő drasztikus hibákkal kapcsolatban, és a magyar társadalom korábbi állapotára is tett már érvényes képi kijelentéseket. Megkxr az idő. Ez is érdekes cím lett volna.

Ezt azonban már soha nem tudjuk meg, mert a filmet a brit Keith English rendezte. Megalapozott érv a produceri döntés mellett, hogy egy külföldi filmes más perspektívából nézi a történetet, meglátja benne azt, ami bármin túlmutat. Nem érdekli igazán az egyre súlyosbodó, krónikus tünetekkel támadó magyar aktuálpolitika sem, amely kitartóan őrli lassan már csak kilencmilliós nemzetünk idegeit, rágja szívét, eszi máját.

Keith English tehát megkapta Bendi Balázs forgatókönyvét, és dolgozni kezdett a történeten. Az Indexnek adott interjújában is arról beszélt, hogy rendezőként a hatalom morális vetületei érdeklik. A történet magyar kontextusba helyezi a politika, a manipuláció és a társadalom viszonyát, de az ő célja a kérdés általános érvényű megközelítése. A filmben valóban látható ez a szándék: a brit rendező didaktikus mesét rakott össze a jó és a rossz harcáról. Közben reklámfilmes rutinját sem sikerült teljesen levetkőznie. Miről szól egy jó reklám? Ellenállhatatlan érdeklődést kelt egy termék iránt, szimpátiát, azonosulási vagy birtoklási vágyat ébreszt, de minimum felhívja rá a figyelmet. A termék itt a mesebeli igazság – jónak lenni jobb, mint gonosznak. Szép üzenet, és megfelelő módon közölve akár hatásos is.

Ez a történet elkísér egy naiv kezdő marketingeslányt, akit az ország legmenőbb szakembere, volt egyetemi tanára vesz a szárnyai alá. Csakhogy a jóságos és nagy tudású társadalomkutatóról kiderül, hogy csal és hazudik. Ráadásul jó pénzért inkább formálja a közvéleményt, ahelyett hogy vizsgálná. Bűnös útján a bukás szélén álló miniszterelnök és a mögötte álló, maffiamódszerekkel dolgozó politikai szervezet mutatja az irányt. Vagy ő mutatja nekik.

Megjelenik a filmben egy bűnöző, akit az egyik legmagasabb rangú magyar rendőr védelmez, cserébe kér tőle ezt-azt. Történetünkben történetesen azt kéri, hogy Szlovákiába utazva tegyen hamis bejelentést a közelgő Fidesz-nagygyűlést fenyegető terrortámadásról. A névtelen bejelentésre el is marad a tömeggyűlés, és a liberális Demszky Gábor győz az önkormányzati választásokon. Gyurcsányék így tartották meg Budapestet – közli az Elkxrtuk. Aztán még rosszabb dolgok jönnek.

A naiv lány mindent megnéz, amiről tudja, hogy nem szabad, fogalma sincs, mit csinál, de egyre többet tud meg az események hátteréről. Az ördögi terv lényeges részeit kedvenc fő gonosza magyarázza el neki. Kár, hogy közben nem néz szembe a kamerával, mert akkor a néző még biztosabban megjegyezné mindazt, amit lassan, tagoltan az eszébe szeretnének vésni. Mi is lenne az?

• Tényleg bűnözőket utasított a saját rendőrségünk egyik vezetője, hogy kibabráljon a Fidesszel?
• Tényleg minden ízében hazug az ország egyik legtekintélyesebb piac- és közvélemény-kutató cégét vezető szakember? A film honlapján nevesítik is – Hann Endre, a Medián vezetője jelenik meg az Elkxrtuk cselekményében.

• Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció aktuális miniszterelnök-jelöltje valóban járulékos veszteségnek tartotta 2006 őszén, hogy férje hatalmának megőrzése miatt szemeket lőnek ki, járókelőket vernek össze a rendőrök?

• Szilvásy György, Gyurcsány Ferenc titkosszolgálatokat felügyelő minisztere tényleg úgy működött, ahogy Don Corleone ezt elvárta a mindenkori consiglierijétől?

Itt egy újabb kérdés is felmerül. Megengedhető-e, hogy ilyen állításokat tegyen egy politikai krimi olyan közszereplőkről, akikkel kapcsolatban a film producere sohasem titkolta, hogy politikai ellenfelei, sőt ellenségei? A nevek többsége valódi, és a vásznon hangsúlyosan meg is jelenik a felirat: a film cselekménye valós eseményeken alapul. Nem vagyok jogász, viszont az érintettek rengeteg szakemberre számíthatnak. Megvehetik a legdrágább ügyvédet, ha ezt az utat választják. Természetesen választhatnak számos egyéb utat is. Ehetnek popcornt is, miközben nézik önmagukat.

Az számomra nem kérdés, hogy az Elkxrtuk egyértelmű vádirat a jelenlegi ellenzék két emblematikus vezetője és néhány, szintén nem kormánypárti közszereplő ellen. Ilyen értelemben valóban kurzusfilm.

Közben persze film is, Kálomista Gábor ugyanis megszállott filmkészítő. Ez a film képileg szép, a szereplők jók, ha a valódi események résztvevői nem saját nevükön jelennének meg a filmben, talán még szabadabban is élhettek volna a fikció lehetőségével az alkotók. Majd kiderül, hogy mit gondolnak róla külföldön, ahol szintén forgalmazni fogják. Itthon biztos sokan megnézik. Azok is, akik azt mondják, hogy végre valaki kimondja az igazságot, és azok közül is sokan, akik előre utálják, de borzongani akarnak.

A filmről politika nélkül érdemes elmondani, hogy a Dobrev Klárát alakító Gubás Gabi és a főszereplő Bánovits Vivianne színészileg kifogástalanul építi fel karakterét. Mózes András az igazság nyomába eredő Réka szerelmét, egy ambiciózus újságírót formál meg tehetségesen. Olyan kiváló színészek is felvillannak a vásznon, mint Őze Áron, Szikszay Rémusz, Pápai Erika, Trill Zsolt, jelenlétükkel hitelesítik a filmet, de sokkal több lehetőséget nem kaptak a rendezőtől.

A fikciós szál, a két fiatal szerelme és oknyomozása egyszerű, mint a faék, szikár és lineáris, de Bánovits Vivianne és Mózes András révén mégis szerethető.

Azt talán még érdemes megjegyezni, hogy akciófilm-rendezőként nem vár komoly karrier Keith English-re. Az autós üldözés kicsi, sárga és savanyú, az a jelenet pedig, amelyben a főhős balfék titkosszolgák elől menekülve igyekszik megmutatni, hogy egy vidéki lány is Jackie Chan lehet Pesten, inkább a film humoros oldalát erősíti.

Az Elkxrtuk az első olyan magyar politikai krimi, amelynek szereplői köztünk élnek. Vitákat gerjeszt, emlékeket ébreszt, talán folyamatokat is beindít. Fontos film.

Százezrek mentek el ebből az országból, milliók maradtak. Mi, akik itt maradtunk, akár meg is próbálhatnánk kijavítani párat a hibák közül. Van bőven. Választhatjuk persze azt is, hogy állunk tovább az idővel, és beletörődve idézzük a mondatot:

Na jó, hát akkor itt fogunk élni.

Az Elkxrtuk tesz egy javaslatot. Ez mindenképp üdvözlendő művészi vállalás. Tessék a dolgokról vitatkozni, kérdéseket és válaszokat találni, támadni és védeni, sőt – de ez már szinte utópia – megbeszélni. Szerencsére lehet választani is.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)