A Marvel filmes univerzuma 2008-ban, a Vasemberrel indult útjára, az elmúlt tizenhárom évben pedig sok minden történt. Olyan hősök arattak váratlanul nagy sikert, mint Doktor Strange és A galaxis őrzői kozmikus csapata, 2016-ban pedig történelmi pillanat volt, hogy a Sonyval kötött egyezség után Pókember is csatlakozhatott a maskarás bulihoz.

A közelmúltban azonban egyre többen hangoztatják, hogy a Marvel elfáradt. Miután tavaly főképp a koronavírus-járvány miatt egyetlen új mozifilmet sem adott ki a stúdió, idén már özönlöttek ránk a zsáner újdonságai. Ám a Fekete Özvegy is egy nagyon tipikus, kémes film lett. A kiszámíthatóságot tekintve a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája pedig már-már a nézhetetlen kategóriát súrolta. A Marvel-hősök ugyanakkor a tévében nagyon is élnek, a WandaVisiont 23 Emmy-díjra jelölték, a Loki is egy remek, időutazós dráma lett, az alternatív világokba kalauzoló, What If...? című animációs szériáról nem is beszélve.

Az Örökkévalók (Eternals) a cikk írásának pillanatában a Rotten Tomatoes oldalán a 48 százalékával a legrosszabb értékeléssel rendelkező MCU-film, és hivatalosan is rohadt minősítése van. Ezt az a 292 kritikus mondta, akiknek az értékelését összeszedte az oldal. A közönség ugyanitt 81 százalékot adott a produkcióra, de az IMDb-n ugyancsak mindössze 6,9 ponton állnak az Örökkévalók több mint negyvenezer szavazat alapján. De vajon miért ez a negativitás?

Ha látta valaki a rendező előző alkotását, A nomádok földjét (Nomadland), nem lepődik meg azon, hogy Chloe Zhao stílusa terjengős és ráérős. Az Örökkévalók esetében ez a hozzáállás szükségszerű, hiszen olyan hősöket ismerhetünk meg, akik

A történet egy viszonylagos békeidőszak után veszi kezdetét, amikor az Örökkévalók abban a hitben élnek, hogy végeztek az utolsó deviánsokkal is, valamiért azonban nem hívták még őket haza, a bolygójukra. Egy napon viszont földrengés rázza meg Londont, és egy Kro nevű bestia bukkan fel, aki, úgy tűnik, különbözik minden korábban látott deviánstól.

Ahogy azt ígérték, az Örökkévalók csapata valóban nagyon színes, de a karakterek komoly áthallásokat mutatnak a DC-univerzummal. Ikarist (Richard Madden) például a Zack Snyder-féle Superman inspirálta, egy jelenetben poénkodnak is vele, amikor a techzseni Phastos (Brian Tyree Henry) gyereke összekeveri a szuperhőst az Acélemberrel. A produkcióban számos popkulturális utalás van, emlegetik Batmant és komornyikját, illetve egy Star Wars-füzet is felbukkan a filmben. Mindemellett a szupergyors Makkari (Lauren Ridloff) a Marvel-féle Flash akar lenni, de a siket hősnő talán még Barry Allennél is szerethetőbb.

A produkciónak ez a legnagyobb erőssége. Hiába népes a szereplőgárda, mindenkinek megvan a maga helye és jelentősége.

A show-t érdekes módon ellopja a Thena nevű harcosnőt alakító Angelina Jolie. Nemcsak az ő, hanem Gilgamesh (Don Lee) tragédiája is remekül ki lett fejtve. Fáj az ember szíve a párosért, és drukkol nekik végig, hogy happy enddel záruljon a kalandjuk. A Kumail Nanjiani-féle Kingo ugyancsak nagyszerű eleme a történetnek, a Bollywoodban magára találó örökkévaló mellett azonban az elmét manipuláló Druig (Barry Keoghan) és az örök gyerek Sprite (Lia McHugh) sem lóg ki a sorból. Az Ajakként látott Salma Hayeket kissé elpazarolták, de rajta kívül szépen összeáll az új csapat.

A produkció valószínűleg azért is megosztó, mert ezúttal a szuperhősök szerelmi életére jóval nagyobb hangsúly került, mint korábban bármikor. Az Örökkévalók új vezetője, a gyönyörű Sersi (Gemma Chan) és egy Dane Whitman (Kit Harington) nevű ember között alakul ki szerelem, de végig ott van a háttérben a féltékeny Ikaris is.

Ez utóbbi egyébként kiváló példája az ügyes érzékenyítésnek, mert Phastost és famíliáját egyszerű emberekként ábrázolják, akik nem hivalkodnak, csak szeretik egymást, és nyugton élnék az életüket.

Az Örökkévalók egy számos idősíkon és helyszínen játszódó grandiózus kaland, amely teljesen elszakad a futószalagon gyártott Marvel-filmektől, kiválóan tágítja a szuperhősök univerzumát, visz bele sokszínűséget, és még a fordulatok is képesek meglepni. Igaz, a harcjelenetekből nincs sok, mégis látványosak, és bizonyos karakterek, például Gilgamesh esetében minden kiosztott pofonnak súlya van.

Chloe Zhao új filmje – hiába sütik rá a kritikák – egyáltalán nem unalmas, igenis újat hoz a Marvel-univerzumba. Kissé pátoszos és meghökkentően merész, de akinek Zack Snyder DC-filmjei mostanában tetszettek, az itt is jól fog szórakozni. Ám akik utálják a sötétebb hangvételt és fényképezést, azok az Örökkévalók alatt is ásítozni fognak. Az Örökkévalók bizonyos tekintetben egy DC-hommage, de megvan a maga stílusa, mondanivalója és a jól felépített karakterek.

Bár nem vagyunk biztosak benne, hogy szükség van második részre, kíváncsian várjuk, mi vár a későbbiekben az Örökkévalókra.

A film végén két stáblista utáni jelenet is van egyébként, amelyeket érdemes kivárni. Ahogy az Örökkévalókban szépen utalgattak vissza a korábbi eseményekre, például Thanos csettintésére, úgy ezek a snittek is ötletesen tágítják tovább az univerzumot.