Leos Carax legújabb filmje, az Annette két szupersztár, az Oscar-jelölt Adam Driver és az Oscar-díjas Marion Cotillard főszereplésével készült. A kritikusok szerint a musical az év egyik legkülönlegesebb filmélményét nyújtja, a cannes-i filmfesztiválon pedig bezsebelte a legjobb rendezésért járó díjat.

A film már a legelső másodpercben bevonja a nézőket, hiszen annak ellenére hogy reklámnak vagy ajánlónak tűnik, a rendező élesben szólítja meg a közönséget. „Ne is lélegezzenek!” – szólítja fel a publikumot a hang. A forgatókönyvíró és zeneszerző testvérpár, Ron és Russell Mael – ismertebb nevükön a Sparks-duó – a stúdióban dolgozik, míg Carax és lánya, Nastya a keverőpult mögött áll.

A szereplők és a stáb teljesen összemosódik, miközben dalolva kilépnek az utcára. Cotillard és Driver lassan felveszik a karakterüket: ők Ann Defrasnoux és Henry McHenry, az operaénekesnő és a (fekete)humorista, a modern köntösbe bújtatott Szépség és Szörnyeteg. A mesterkéltség és a valóság közötti határ már ebben a jelenetben kirajzolódik, és az egész filmre rányomja a bélyegét. 

A musical két művész között szövődő szerelmet énekel meg, vagyis ebből a szempontból rokonságot mutat az elmúlt évek hasonló témájú filmjeivel, a Kaliforniai álommal és a Csillag születikkel. A film középpontjában a két sztár szerelme áll, a kapcsolat azonban az idő múlásával levetkőzi önmagát, és az elidegenedés szomorúságába fordul. Noha többé-kevésbé a backstage musical műfajába sorolható, az Annette jóval sötétebb és furcsább, mint a becsvágy és a szerelem összefonódásáról szóló frusztráló melodráma. 

A modern opera hangzás- és hatásvilágát sugárzó film az erőszak, az őrület és a démoni szenvedély zavarába fut ki, és legalább annyira európai, mint hollywoodi produkcióként jellemezhető. Ahelyett hogy a megfelelő pillanatokban fakadnának dalra, a szereplők elgyötört gondolataikat hasonlóan bonyolult és komplex dalszövegeken keresztül adják egymás – és a nézők – tudtára. 

A filmben kis túlzással nincs is beszélgetés, csak zenés kommunikáció, ami tovább fokozza a karakterekből és a kapcsolatukból áradó elviselhetetlen frusztrációt. A szereplők énekelnek szexjelenet közben, énekelnek a szülőszobában, énekelnek a tragédia pillanatában, énekelnek a rendőrségi kihallgatáson és énekelnek a katartikus zárójelentben. 

A címadó Annette-ről elég annyit tudni, hogy a sztárpár kislánya, akinek a történetben betöltött szerepe – mindenféle spoiler nélkül – elengedhetetlen (na nem mintha a cselekmény rettenetesen bonyolult vagy meglepő lenne). A szülők egész élete a színpadon zajlik, így semmi különleges nincs abban, hogy bábuként kezelik a kislányukat. Egy gyerek szemével látjuk a manipulációt, a kihasználást és az érdekbarátságot, de pont ezért annyira mellbevágó. A lányka zsenge kora ellenére érettebb, mint a felnőttek: Annette ártatlansága és tehetetlensége csendben, de magabiztosan növekszik, végül akkorára duzzad, hogy a megdöbbentő fináléban egész egyszerűen kipukkad. 

Henry a mérgező férfiasság szobra, aki önmaga testesíti meg a művészetét. Adam Driver meg sem próbál szimpatikus figurát formálni a karakterből, sokkal inkább hihetően torz személyiségként lép színre. Ann épp az ellenkezője, és szó szerint elvész a férje árnyékában. A film talán egyetlen, ugyanakkor szembetűnő hiányossága, hogy a női főszereplőt alig látjuk. Adam Driver gesztusai olyan grandiózus méreteket öltenek, hogy Marion Cotillard hiánya csak tovább erősíti a nemek közötti egyenlőség hiányát, a film egyik központi témáját. 

A mozi komor képet fest a sztárságról, így az Annette tulajdonképpen nem más, mint egy szürreális álomképekkel teletűzdelt film a hírnév áráról.