Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- Cinematrix
- gucci
- divat
- lady gaga
- al pacino
- adam driver
- a gucci-ház
- house of gucci
- salma hayek
- jared leto
Páratlan pillanatok és megbocsáthatatlan bakik tárháza az új Gucci-mozi
További Cinematrix cikkek
- A Netflix megcsinálta a saját Breaking Badjét, csak sokkal viccesebben
- A világ egyik legcsúfabb oldalát mutatja be ez az új Netflix-film
- Egy ültő helyünkben végigdaráltuk Stephen King kedvenc misztikus sorozatát
- Kegyetlenül megdolgoztatta az agytekervényeinket Hugh Grant új vallásos thrillerje
- Az új Dűne-sorozat pont arról szól, amitől napjainkban a legjobban rettegünk
Vannak olyan filmek, amelyek akkora sztárgárdát vonultatnak fel, hogy a néző készpénznek veszi a zseniális mozit, és különben is, teljesen mindegy, mi sül ki a produkcióból, mert legalább a kedvenc színészein időzhet el a tekintete órákon keresztül. Ridley Scott A Gucci-ház ( House of Gucci) című, Magyarországon november 25-én debütáló filmje is minden kétséget kizáróan ebbe a kategóriába tartozik.
Bátran kijelenthető, hogy A Gucci-ház 2021 egyik legjobban várt filmje. Ridley Scott mozija már tavasszal borzolta a kedélyeket, igaz, akkor nem pont a jó híre miatt. Az Index is megírta, hogy a Gucci-klán nem rajong Maurizio Gucci gyilkossága megfilmesítésének ötletéért, sem a szereplőkért, sem pedig azért, ahogyan a családtagokat megformálják. Patricia Gucci, a Gucci-ház atyjának, Gucciónak unokája (és Aldo Gucci egyetlen lánya) szerint a színészek nem hasonlítanak a valódi Gucci férfiakra, a filmben sokkal inkább sztereotip, hangos és balhés olaszokként ábrázolják őket, a stáb pedig egy hollywoodi sikersztorit akar készíteni a családi tragédiából. Nyolc hónappal később végre mindannyian meggyőződhetünk arról, hogy van-e igazság Patricia Gucci homlokráncolásában.
Mindenféle spoiler és túlzás nélkül talán nincs is olyan néző, aki úgy ülne be a filmre, hogy legalább egy icipicit ne ismerné az alapsztorit, a produkció mozgatórugóját, az 1995-ös bérgyilkosságot, amelyet Patrizia Reggiani rendelt meg exférje, Maurizio Gucci ellen. Nos, Ridley Scott filmje A Sensational Story of Murder, Madness, Glamour and Greed című könyvre épül, és a Gucci család tagjai között zajló ellenségeskedést, a divatbirodalom mocskos ügyeit és a bérgyilkosok felbéreléséig vezető rögös utat dolgozza fel két és fél órában.
Film, amely egyszerre izgalmas és unalmas
A keretes szerkezetű mozi nyitójelenetében Maurizo Gucci utolsó perceit láthatjuk, miközben Patrizia Reggiani monológja már az első percben előrevetíti a film végkimenetelét vagy legalábbis a Gucci névvel járó következményeket. De kezdjük inkább az elejéről: Milánó, 1978.
Főszerepben – a Fekete Özvegyként aposztrofált Patrizia Reggiani bőrébe bújva – Lady Gaga, aki az elmúlt közel másfél évtizedben korunk meghatározó popsztárjává nőtte ki magát, ugyanakkor több sorozatban és filmben is bizonyította, hogy a filmipar egén is fényesen ragyogó csillag. Olyannyira, hogy két éve a Csillag születik című produkcióban nyújtott alakításával (pontosabban a legjobb eredeti betétdal kategóriában) az Oscar-gálán is győzött.
Lady Gaga rengeteg rutinos filmsztárral ellentétben valóban képes arra, hogy teljesen belehelyezze magát a megformált karakter bőrébe, a projekt előtt pedig alapos kutatómunkát végezzen az illetőről. Az olasz származású énekesnő megszólalásig hasonlít Reggianira, akinek az akcentusát is hihetően, na meg roppant magabiztosan vette magára, még ha egyes kritikusok szerint nem is sikerült tökéletesen. (Ez persze csak akkor derül ki, ha angolul nézzük a filmet.) Hogy a karakter iránti elköteleződés valamiféle bizonyítási vágy megtestesülése vagy puszta istenadta adottság, nem tudni, egyvalami azonban biztos: a filmben Lady Gagán látszik leginkább, hogy minden porcikájával igyekszik felvenni karaktere habitusát.
A Lady másik irigylésre méltó tulajdonsága, hogy bárkivel is szerepeljen egy filmben, kiválóan hozzásimul szereplőtársa előadásmódjához. (Ez a vonás nem minden karakterre igaz, tekintve hogy néha úgy tűnik, A Gucci-ház színészei csak saját magukkal vannak elfoglalva, és különálló filmekben szerepelnek, annyira eltérően közelítik meg az alapsztorit.) A Fekete Özvegy áldozatát, Maurizio Guccit Adam Driver alakítja. A pár között annyira működik a kémia, hogy jólesik rájuk nézni, és nem csak azért, mert furcsán, mégis ellenállhatatlanul vonzó külsejű színészek…
Maurizio Gucci a nejével ellentétben csak akkor válik önmagává, miután elveszti a családját és céget, a sorsfordító pillanat után azonban visszatér fiatalkori önmagához: amikor azt hiszi, végre révbe ért… Nos, mindenki tudja, mi történik.
Adam Driver a Csajok, a Star Wars-sorozat, a Házassági történet és az Annette sztárjaként már letette a névjegyét, most pedig az áldozat szerepét öltötte magára. A középhosszú, koromfekete hajáról ismert színészt furcsa szőkésbarna frizurával és szódásüveg-szemüveggel viszontlátni a képernyőn, hát még egy olyan szerepben, ahol hatalmas termete és páratlan kisugárzása ellenére is háttérbe szorítják. Maurizio Gucci visszafogott férfi, már-már papucsférj volt, ez pedig a filmből azonnal kiderül: karakán és hataloméhes felesége mellett tulajdonképpen teljesen eltörpült, ahogy Driver is Gaga mellett. (Ez jó jel, nem?)
Aldo Guccit, Maurizio nagybátyját Al Pacino alakítja, aki rögtön visszarepíti a nézőket a keresztapás hangulatba. Családi perpatvarral, árulásokkal teli, komoly hangvételű, mégis humorral fűszerezett alkotás, amelybe nagyon is beleillik a színész nyájas, ugyanakkor szókimondó és számító karaktere. Patricia Gucci tavasszal pont emiatt húzta le a filmet, mondván, hogy apját maffiavezérhez hasonlítják és kifigurázzák, hiszen az igazi Aldónak (kívül és belül) vajmi kevés köze volt az Al Pacino által megformált Guccihoz.
A film leghumorosabb karaktere Jared Leto, aki Paolo Guccit, Maurizio unokatestvérét játssza. Leto olyan, mintha egy képregényből ugrott volna elő, mintha önmaga és Paolo gyermekeknek szánt paródiája lenne. Grandiózus mozdulatokkal, poénos beszólásokkal, drámai gesztusokkal, susogós mackóban adja elő a tönkrement Gucci történetét. Letóra legfeljebb kék szemeiről lehet ráismerni, annyira eltorzították a maszkmesterek. A kopaszodó, pocakos fazon a színész-énekes egyik legdrámaibb átalakulása, amellyel jó értelemben kitűnik a filmből. Ennek ellenére felmerül a kérdés, hogy Paolo valójában ennyire eklektikus és őrült fazon volt-e, mint ahogy a filmben láthattuk.
Salma Hayek, a film egyik leginkább beharangozott színésznője, Giuseppina „Pina” Auriemma, a bérgyilkosokat összeverbuváló nő megformálója alig szerepel a moziban, így érthetetlen, miért pont őt emelték ki a stábból, ahelyett hogy Rodolfo Guccira, a Maurizio apját alakító Jeremy Ironsra szegeződött volna a sajtó figyelme. Ez nem a színésznő játéka ellen szól, csupán tényeket állapít meg. Mármint az, hogy Jeremy Irons többet tesz a sztorihoz, még úgy is, hogy ő vetett véget utódja szenvedésének.
Gucci-film lévén nem mehetünk el szó nélkül a kosztümök mellett. Az Oscar-díjas brit jelmeztervező, Janty Jates hat hét előzetes kutatást végzett, mielőtt nekiállt az öltözékek összeállításának. Jates a Gucci-archívumból, vintage-üzletekből és online boltokból szerezte be a darabokat. Mivel a film története húsz évet ölel át, a divat pedig két évtized alatt látványosan és drasztikusan megváltozott, a tervezőnek hatalmas választékot kellett felsorakoztatni a stáb előtt, az öltözékeket pedig kimondottan a színészekre szabni. Lady Gaga 54 napot forgatott, de minden alkalommal új ruhákat (sőt új ékszereket) viselt. A teljes filmhez végül legalább háromszáz öltözéket rakott össze a tervező.
A két és fél órás film igazi virtuális időutazás korabeli slágerekkel, pazar díszletekkel, változatos helyszínekkel és elismert színészekkel, a bőség azonban mintha kicsit visszaütne. A Gucci család egy részét (Paolo testvéreit vagy Maurizo második lányát) például teljesen kihagyták (kifelejtették?) a filmből, egyes jelenetek pedig befejezetlennek tűnnek: több bonyodalom úgy oldódik meg, hogy a néző nem szembesül a megoldással, csupán a végeredménnyel. Ezek a jelenetek egyre több kérdést vetnek fel, választ azonban nem kapunk rájuk.
Annak ellenére hogy túlságosan elnyújtott, rétestészta-hosszúságú a film, mégis maradhat hiányérzetünk, hiszen az utolsó öt perc történései – a film lényege, maga a katarzis – összecsapott, elsietett és rövidre szabott hatású, mintha a készítők csak le akarták volna tudni a jelenetet, mondván, a gyilkosság (sajnos) szükséges eleme A Gucci-háznak...