A Királyi bánásmód (The Royal Treatment) című új romantikus filmet január 20-án mutatta be a Netflix. A kritikusok finoman szólva sem kedvelték a produkciót, melyet olyan neves lapok húztak le a sárga földig, mint a New York Times, a TV Guide és a Digital Spy, de az Associated Press újságírója is arra figyelmeztetett, hogy Rick Jacobson rendezése annyira giccses, hogy könnyen cukormérgezést kapunk tőle.

Ennek ellenére a Királyi bánásmód Amerikában a cikk írásának pillanatában a legnézettebb film, és több más ország mellett hazánkban is a Netflix napi top10-es listájának élbolyába harcolta be magát.

A szakírók ezúttal nem tévednek, valóban elég pocsék lett a Netflix új romkomja, amibe ráadásul jottányi eredetiség sem szorult. Már a címből is arra következtettünk, hogy a Királyi bánásmód legfeljebb egy Disney Channelen, vagy a Lifetime-on vetített, átlagtévéfilm szintjét üti majd meg… a produkció még a nem túl magas elvárásainkhoz képest is alulteljesített. A történet középpontjában egy Izzy nevű fodrászlány áll, aki egy lepukkant szalont üzemeltet New Yorkban. Egy napon azonban bekopogtat az ajtaján a szerencse, véletlenül egy idegen országból jött herceg asszisztense őt hívja fel, hogy megkérje, irtózatos összegért jöjjön, és nyírja meg Thomast.

Aki kettőnél több romantikus filmet látott már életében, az ennyiből ki tudja találni a folytatást: Izzy és Thomas szimpatikusak lesznek egymásnak, így amikor szóba kerül, hogy a herceg esküvőjén ki intézze a királyi frizurákat, Izzyt és társait bízzák meg a feladattal. Irány Horány, két nagyszájú barátnőjével a főhősnő elmegy a távoli Lavania országába, hogy ott végképp szerelembe essen a herceggel.

A Királyi bánásmód legnagyobb hibája, hogy irtózatosan kiszámítható. A cselekmény olyan, mintha egy 8 éves kisiskolás írta volna, semmi fordulatot nem raktak bele, még a végére sem. Az ehhez hasonló, rémegyszerű filmeket néha az alakítások szokták megmenteni, ám jelen esetben a színészek sem remekeltek.

Kissé megdöbbentünk azon, hogy az élőszereplős Aladdin-filmben befutott Mena Massoudot sikerült megnyerniük a készítőknek erre a filmre. A színész hozta talán mindenki közül a legelviselhetőbb játékot a képernyőre, hozzá viszonyítva még látványosabb volt, hogy az Izzyt játszó Laura Marano egyáltalán nem tudott felnőni a feladathoz. Nagy baj, hogy semmi kémia nem volt a férfi és női főszereplő között. Izzyről egyszerűen nem tudtuk elhinni, hogy aranyos szomszédlány lenne, akinek megesik a szíve az elesetteken.

A filmben a mellékszereplők már egyenesen borzalmasak voltak. Az Izzyvel tartó két fodrászlány folyton rikoltozott, volt egy karakter, akinek a forgatásig sem sikerült megtanulnia, milyen az a francia akcentus, és a tragikus háttérsztorival rendelkező asszisztens, Walter sem zavart túl sok vizet. A Királyi bánásmódban egyébként az angol kiejtés valami brutális volt, ezúttal lehet, jobban jár az ember, ha inkább a szinkronos változatra szavaz.

A Netflix romkomja semmi újat nem hozott a zsánerbe, valami nagyon hasonlót próbált eladni, mint a hazánkban 1989-ben bemutatott Amerikába jöttem. Csak abban a filmben ott volt egy karizmatikus és vicces Eddie Murphy, akinek köszönhetően egy emlékezetes darab lett a végeredmény. A Királyi bánásmód esetében hasonló veszély nem fenyeget, egy átlag alatti romantikus komédiáról beszélünk.

Kivéve mondjuk, ha a Netflixnél úgy döntenek, hogy franchise-t csinálnak belőle, de nem akarunk ötleteket adni. Azok után, hogy a Karácsonyi csereberével ezt a lépést meghúzták, már semmin se tudunk meglepődni.

A Királyi bánásmód a Netflixen szinkronos és magyar feliratos változatban is elérhető.