A Vikingek 2013-ban indult el a History Channelen, és bár az első évad még nem volt az igazi, hiszen a történetmesélés és az akció is ezer sebből vérzett benne, a későbbiekben egy megkerülhetetlen kosztümös sorozattá nőtte ki magát. Olyanná, amely egyes vélemények szerint volt, hogy a Trónok harca minőségével vetekedett. Kellett persze ehhez a jól megválasztott főhős, a Travis Fimmel által zseniálisan játszott Ragnar Lothbrok, na és a készítő, az alaposságáról ismert, korábban a Tudorokon dolgozó Michael Hirst is.

A produkció főszereplőjét az emberek annyira szerették, hogy a negyedik évadban, amikor Ragnart kiírták, sokan kijelentették, hogy ők akkor nem nézik tovább a Vikingeket. Igaz, hogy a későbbiekben egyre „szappanoperásabb” lett a széria, mégis Ragnar felnőtt fiai, köztük Ivar, Sigurd, Ubbe és Björn sikerrel vitték tovább a hátukon a sztorit. Ők voltak azok, akik kiegészültek olyan remek mellékszereplőkkel, mint a harcosnő Lagertha, a hajóács és felfedező Floki, de más fontos figurák, mint a Jonathan Rhys Meyers-féle szexfüggő szentember, Heahmund is ideig-óriáig hozzátették a magukét. Nem is akárhogy.

Február 25-én mutatkozott be a Netflixen a Vikingek: Valhalla című spin-off-sorozat, az első 8 részével. A produkció azért költözött át az online videótárra, mert a History Channel úgy döntött, hogy a fikciós műfajból nem kér többet, és inkább visszatérnek a dokumentumfilmekhez és -sorozatokhoz. Elsőre örültünk is a dolognak, hiszen a világpremierrel egy időben jutott el hozzánk a történelmi sorozat, de aztán, amikor belenéztünk, durván lelohadt a lelkesedésünk.

Az eredeti Vikingek sorozatot minden blődsége, olcsó megoldása és a néha rosszul kivitelezett, máskor elképesztő harcjelenetek ellenére egy dolog jócskán kiemelte a kosztümös drámák tömegéből: a fentebb emlegetett nagy egyéniségek. Fájó, de az új Valhalla-sorozatból épp ezek a látványosan különböző figurák maradtak ki. Kaptunk helyettük kigyúrt, szakállas, hosszú hajú és fájóan egyformán kinéző harcosokat, akik nagyon mérgesek, lóbálják a baltáikat az angolok vérére szomjazva, de a feszültség valahogy kimarad a végeredményből.

A történet száz évvel Ragnar Lothbrok halála után veszi fel a fonalat, a 11. században, amikor a vikingek kirajzottak otthonukból, és szerte a világban letelepedtek. Sokan közülük Angliában. II. Ethelred angol királynak és a szomszédos szászoknak egyre nagyobb problémát jelentenek azok az északi harcosok, akik mostanra a saját nyelvüket is elfelejtették, és beilleszkedtek az új környezetbe.

Az első rész a vikingek és az angolok közötti új viszály kipattanását dolgozza fel, ahogy az angol uralkodó hatalmas veszteségeket okoz Danelaw népének, a Kattegatban élők pedig mindezt nyilván nem veszik jó néven, sereget toboroznak, és bosszút esküdnek, miközben Ragnar, Lagertha és Björn nevét harsogják. Mondván, fel kell érniük a nagy elődökhöz, akkor is, ha belepusztulnak. A pilot alapján a dolog nagyrészt nem jön össze, Harald Hardradát (Leo Suter) alig lehet megkülönböztetni Canute királytól (Bradley Freegard), és a keresztény viking Olaf Haraldsson (Johannes Haukur Jóhannesson) sem zavar annyi vizet, mint szeretnénk.

A sorozat akkor kezd izgalmasabbá válni, amikor az eseményekbe belekeveredik Leif Erikson és Freydís Eiriksdóttir, a félelmetes Vörös Erik fia és lánya, akik azért jönnek, hogy bosszút álljanak egy keresztet hordó vikingen. Míg a felfedezőt és amúgy kiváló harcost, Leifet játszó Sam Corlett rettenetesen középszerű teljesítményt nyújt, addig

A Vikingek: Valhalla készítőinek nehéz dolguk lesz, ha meg akarják kedveltetni velünk az új karakterek többségét, azt viszont értékeljük, hogy az anyasorozathoz hasonlóan a második részben már kicsit több betekintést engednek az angolok életébe és II. Ethelred (Bosco Hogan) motivációiba.

A produkció már az elején úgy tűnik, hogy elég klisés lesz, abból a szempontból, hogy megint csak a vikingek a jófiúk, az angolok meg a gonoszok. A Star Warsnak jól áll az ilyesmi, de az eredeti Vikingeket azért szerettük meg, mert a Trónok harcához hasonlóan tele volt szürke karakterekkel. Szürke alatt nem unalmasat értünk természetesen, hiszen még a Ragnarhoz hasonlóknak is megvoltak a morálisan megkérdőjelezhető gaztetteik a hősködés mellett.

Jeb Stuart sorozata az első két epizód alapján felkeltette az érdeklődésünket, és végső soron örülünk neki, hogy franchise-t csináltak a Vikingekből. A Valhalla véres, látványos, helyenként nagyon érzéki is, ráadásul a készítők merészek voltak abból a szempontból, hogy egy afroamerikai származású vikinget is bemutatnak ebben az új sztoriban. Haakon-Jarl karakterét Caroline Henderson játssza, nem is rosszul. A Netflix általában nem tisztel meg minket azzal, hogy megmagyarázza, hogy került például az északi harcosok közé egy fekete harcosnő, jelen esetben azonban Stuart figyelt a részletekre, és jól kifejtett előzménysztorit kapott a karakter, aki a valóságban egyébként fehér férfi volt.

A Netflix új kosztümös sorozata első ránézésre nem ér fel az eredeti Vikingekhez, és annak ellenére, hogy a történet rögtön az elején fordulatos – konkrétan egy Vörös Násszal kezd, a színészek képtelenek felérni Travis Fimmelékhez. Ezzel nem lenne semmi baj, a Vikingek: Valhalla azonban az anyasorozat hátán próbál felkapaszkodni, és állandóan Ragnarékat emlegeti. Ez csak ahhoz vezet, hogy kénytelen-kelletlen hasonlítgassuk a két produkciót. Kissé öngól az alkotóktól, és végső soron mi úgy érezzük, hogy sokadik lehúzott rókabőrről van szó... Remélhetőleg tévedünk, és a későbbiek során kinövi magát a sorozat.

Erre lesz 24 résznyi ideje, a Netflix ugyanis ennyit rendelt be a Vikingek: Valhallából, amit három évadra bontva kapunk meg valószínűleg.

A Vikingek: Valhalla szinkronnal és magyar felirattal elérhető a Netflixen.