A From című új horrorsorozat egy igazán különleges élmény, ezt már az első epizódjai láttán ki merjük jelenteni. A produkció, amelyet Amerikában az Epix kábelcsatorna mutatott be, idehaza pedig a Netflixen jön majd valószínűleg, tulajdonképpen egy pofátlan Stephen King-nyúlás, de a pilotban némi Lost-hangulatot is felismerni véltünk. Szokás mondani, hogy a nagyoktól lopni nem szégyen, a Fromra pedig ez teljesen igaz, mert ennyire minőségi sorozatkezdést nagyon rég nem láttunk már.

A történet egy meg nem nevezett amerikai kisvárosban játszódik, amely nagyon úgy néz ki, hogy el van átkozva. Az első jelenetek egyikében a korábban a Lostban látott Harold Perrineau bukkan fel, kolompot verő seriffként, aki a lakosokat rendkívül hevesen igyekszik rábírni arra, hogy vonuljanak el fedél alá, mert hamarosan éjszaka lesz. Nem sokra rá ki is derül, hogy miért volt ez a hatalmas hűhó: egy kislány kinyitja az ablakot a kint álldogáló „nagymamájának”, aki fogja magát, és széttépi a család kétharmadát. Apukát nem, mert ő épp a kocsmában vedel.

Mik ezek, vámpírok? Tehetjük fel az igen jogos kérdést. Ez nem derül ki, viszont ahogy az általában ilyenkor lenni szokott, egy mit sem sejtő család érkezik a településre. Matthewsék eltévedtek, csak vissza szeretnének jutni az autópályára a lakókocsijukkal, hogy folytathassák az útjukat. A kisváros azonban szó szerint nem engedi el őket többé.

Az első rész egyik legerősebb momentuma, amikor két-három jelenettel azután, hogy egy szörnyeteg széttépte az ártatlanokat, Matthews anyuka kijelenti a kisfiának, hogy nem kell soha aggódnia, mert a valóságban bestiák nem léteznek. Nos… ezen nagyon jót mosolyogtunk, annak ellenére, hogy groteszk húzás az íróktól. Egy kis kiszólás a nézőknek sosem árt. Főleg, amikor egy horror nem olyan erőltetetten csinálja, mint mondjuk az új Sikoly-film, ahol a negyedik falat rettenetesen kínos módon törték át sokszor a készítők.

A sorozat koncepciója még úgy is elképesztően izgalmas, hogy bármelyik Stephen King-regényt felcsapva valami hasonló kisvárosi, misztikus mesét találunk. Sőt, a Netflixen ugyanezt nyomja Mike Flanagan, aki nyilvánvalóan Kingtől inspirálódott, és olyan megkerülhetetlen horrorsorozatokat rakott le elénk az asztalra az elmúlt pár évben, mint A Hill-ház szelleme és a Mise éjfélkor.

A From készítői – aki között ott vannak executive producerként a méltán felkapott Russo testvérek is –, nem tudjuk, hogy valaha be fogják-e vallani, hogy honnan vették az ötletet. Mi azonban ott leszünk, hogy megnézzük a kifejtését, mert ritka minőségi szériáról van szó, amit csupán azért sajnálunk, mert a magyarországi premierig valószínűleg nem túl sokan fedezik majd fel maguknak. Vagy legalábbis azoknak csak a töredéke, akik ezt hasonlóan élveznék, mint ahogy mi.

A fényképezés jól támogatja a nyomott, reménytelen hangulatot, ráadásul az operatőrök odafigyeltek arra, hogy filmes élményt nyújtsanak. Így nem azt a sokszor béna, netflixes látványvilágot kapjuk meg, amit mostanában streamingen megszoktunk. A színészek közül az elején az új család apukája, a Jim Matthewst játszó Eion Bailey emelkedik ki, na és persze Harold Perrineau, akinek nagy visszatérés ez a misztikus zsánerhez, de a mellékszereplők is korrekt, iparosmunkát végezve támogatják őket.

Olyan ez a sorozat, mintha A búra alatt komolyan vehetőbb verzióját néznénk, de jó hír, hogy ettől még piszkosul szórakoztató a From, amit a bizarrsága ellenére könnyen lehet fogyasztani. A lényeg pedig, hogy az évadkezdő rész utolsó jelenetében olyan csavart és cliffhangert kapunk, ami után rögtön indítjuk is a folytatást, mert egyszerűen meg kell tudnunk, hogy vajon mészárlás vagy csodával határos megmenekülés lesz-e a szereplők szorult helyzetének vége.

Az biztos, hogy ha szörnyes sorozatokról van szó, akkor a From most abszolút hiánypótló, főleg, mert a „vámpírok” annyira emberszabásúak, emellett hátborzongatóan suttognak, mint a Lostban, és még kedveskedve mosolyognak is mellé. Persze csak addig, míg el nem kezdődik a hentelés, és ki nem bújik belőlük a tűéles cápafog.